Franciaország

Franciaország: Vajhiány – vagy mégsem?

Charlotte Chabas – Le Monde (Párizs)
Az árnövekedés problémáját ugyanis tetézi még a beszállítók és a forgalmazók közötti konfliktus is. Minden év februárjában a forgalmazók megegyeznek a beszállítókkal a vaj vételáráról. Ez a fix ár az egész évre szól. Míg a vaj nagykereskedelmi ára 2017 februárja óta az egekbe szökött, a szupermarketbeli ára alig változott – egy év alatt átlag 5 %-kal nőtt mindössze. Innentől kezdve a hazai piac egyre kevésbé kifizetődő a francia termelők számára. “Azt látjuk, hogy a francia termelők vagy más, kifizetődőbb termékek felé fordulnak, mint pl. a sajt, vagy olyan piacok felé, amelyek követik a vaj drágulását.”

Miért szavaz az apám Le Penre?

Édouard Louis – The New York Times
A Nemzeti Front mindeközben a rossz munkakörülmények és a munkanélküliség ellen emelt hangot, minden baj forrásaként a bevándorlást és az Európai Uniót jelölve meg. Mivel a baloldalról semmilyen próbálkozás nem történik arra, hogy szenvedéseiről párbeszéd folyjék, az apám a szélsőjobb által felkínált hamis magyarázatokba kapaszkodott. Az uralkodó osztállyal ellentétben neki nem adatik meg, hogy egy politikai programra szavazzon. A szavazás számára egy kétségbeesett próbálkozás arra, hogy mások szemében létezzen.

Franciaország: Mélenchon, az európai eszme egyik utolsó esélye?

Olivier Tonneau – The Guardian (London)
Európa az együttműködés helyett egyre inkább a versengés színterévé vált. Az adódömping egy aláígérési versenyre késztette az államokat; ezért kénytelenek voltak a szociális programoktól megvonni forrásokat, megfosztva ezzel jogaiktól a népességeik nagy részét. A mozgásszabadság nemes elve gazdasági kényszermigrációvá torzult, a bér-alákínálgatások pedig feszültséget okoztak a népek között. Európát, ha meg akarjuk menteni, alapjaiban meg kell változtatni. Az évek során ez a diagnózis lépésről lépésre erősödött meg; Európa átformálásának szükségessége egyre sürgetőbb.

Az éden keletre van: Franciák, akik Kelet-Európába emigrálnak a kulturális sokszínűség elől

Saïda Djerrada – Le Monde (Párizs)
Ezeknek az atipikus expatriótáknak szemmel láthatólag nincs ínyére a multikulti. Így van ezzel Gabriel is. A Felső-Savoyából származó, 35 éves pénzügyi szakember 2005-ben költözött Budapestre. A költözésnek köszönhető életminőségbeli javulást egyértelműen “a kulturális, illetve etnikai homogenitásnak” tudja be. “Ha túl sokféle ember keveredik, abból semmi jó nem sül ki.” – véli.

A magánélet mint politikai stratégia

Vanessa Schneider – Le Monde (Párizs)
A közvélemény nem elégszik meg a jelöltek mondanivalójával és programjával, hanem azt is tudni akarja, hogy kik ezek az emberek. Ezt a politikusok is tudják, így a magánéletük most már a kommunikációjuk részét képezi. E tekintetben Kennedy elnöksége egyfajta választóvonalat jelentett. Ő volt az első, aki megértette, hogy politikai haszna válik abból, ha hagyja a feleségét, a kutyáját, a gyermekeit magánéleti helyzetekben fényképezni, még vakációzás közben is.