Politika

Könnyek a politikában: Trudeau-nak bejött

Gary Mason – The Globe and Mail (Toronto)
Egy olyan korban, amikor a toxikus férfiasság mindennapi beszédtéma, feminista miniszterelnökünk ismeri az érzelmeit, és nem fél kimutatni őket. A férfiasság egy másik fajtája ez, korunk tökéletes ellenszere. Trudeau ugyanakkor nem hagyott fel a hagyományos férfias értékekkel sem – őszinte rajongással viseltetik például a box iránt. Az emberek még mindig elvárják, hogy politikai vezetőik kemények legyenek, és Trudeau tisztában van ezzel. A nyilvános sírás sokak szemében továbbra is a kontrollvesztés, a törékenység jele. “Bízhatunk-e egy síró vezetőben?” – tette fel nemrég a kérdést egy szalagcímben a BBC.

Egy másik ázsiai narratíva: Japán-India tengely a kínai befolyás ellensúlyozására

Pallavi Aiyar – The Hindu (Csennai)
Nacionalista hajlamaitól függetlenül Abe tudja, hogy a remilitarizálás egyedül nem fog hatékony megoldást jelenteni Japán diplomáciai problémáira. Ha Tokió meg akarja akadályozni, hogy a régió behódoljon a Pax Sinica-nak, akkor erejét, tőkéjét, technológiai tudását és demokratikus hitelét bevetve szövetségeseket kell nyernie a régióban és azon túl is. Az infrastruktúra-mecénás Kínát a saját játékában kell legyőznie.

Tokiói kukásból a cseh szélsőjobb vezetője: Tomio Okamura-portré

Adéla Knapová – Reflex (Prága)
Egyszerre cseh patrióta, aki megvédi a nemzetet a migráns csőcseléktől, és bántalmazott japán. A hagyományos családmodell híve, aki a fiatalabb barátnőket kedveli. A politikai élet erkölcscsősze, aki milliókat költ arra, hogy ne vizsgálhassák át pénzügyeit… A 45 éves Tomio Okamura, tartalmi ürességével és a valóságot elfedő hazugságaival, korunk tipikus “terméke”.

Fülöp-szigetek: Duterte nagylátószögből

Prashanth Parameswaran – The Diplomat (Tokió)
Ha ezt a négy országot megvizsgáljuk, akkor azt látjuk, hogy hihetetlen növekedést produkáltak az elmúlt évtizedben; számos tekintetben soha nem ment még ilyen jól a soruk. Ugyanakkor megfigyelhetjük, hogy népeik egyre fogékonyabbak lettek a “hiteles”, céltudatos populistákra, az “erős emberekre”, akik nagyon egyszerű válaszokat kínálnak azokra a nagyon bonyolult, 21. századi problémákra, amikkel ezek a gyorsan fejlődő nemzetek szemben állnak.

Katalán, skót, flamand szeparatizmus – Brüsszel tehet róla?

Sarah Halifa-Legrand – Le Nouvel Observateur (Párizs)
Brüsszelnek nem érdeke, hogy újabb nemzetállamok jelenjenek meg. A katalán függetlenségi mozgalom vezetője, Carles Puigdemont semmit nem várhat Brüsszeltől, mert az EU nem akar újabb nemzetállamokat, hiszen épp az a célja, hogy semlegesítse azokat, hogy a döntések ne nemzetállami szinten, hanem Európa és az ő mintegy 250 régiója szintjén történjen. A különböző regionalista-szeparatista mozgalmak mindazonáltal jól jönnek az európai jogalkotás számára.