Oktatás

Régészet VR-szemüvegben

Eva Götting – Wissenschaft im Dialog (Berlin)
Egyes német múzeumok már elkezdték integrálni a technológiát, így a hannoveri Kestner Museum is, ahol egy időszakos kiállítás keretében az óegyiptomi Ámon Templom kertjét rekonstruálták. Hovatovább, arra is lehetőség van, hogy egyes kiállításokat a virtuális kiterjesztésen keresztül otthon is megtekintsünk: a frankfurti Städel Museum például, Städel Time Machine nevű virtuális applikációjával egy 19. századi “időutazást” tesz lehetővé a saját otthonunkban.

Digitális eszközök az oktatásban – egy ellenérv ízekre szedése

Xavier de la Porte – France Culture (Párizs)
Az informatikusok gyermekei – Szilícium-völgy ide vagy oda – az utolsók, akiknek az iskolára van szüksége ahhoz, hogy megismerkedjenek a digitális eszközökkel, azok használatával, az általuk felvetett problémákkal és felkínált lehetőségekkel. A szüleiknek minderre megvannak az eszközeik, tehát megengedhetik maguknak azt a luxust, hogy olyan iskolába járassák a gyerekeket, amelyik nem foglalkozik ezekkel a kérdésekkel. Az oktatás digitalizációja nem holmi modern, technofil hóbort, hanem társadalmi követelmény, miszerint nem hagyhatjuk, hogy még mélyebbé váljon a társadalmi egyenlőtlenségek szakadéka, amit az iskolának már így sem nagyon sikerül betemetni (sőt, néha még jobban kiszélesíti).

Idriss Aberkane: Az úgynevezett tradicionális oktatásban nincsen semmi tradicionális

Amanda Castillo – Le Temps (Lausanne)
Iskolai pályafutásunk alatt végig a hiányosságainkon van a hangsúly. Egy kijavított dolgozatban is azt látjuk pirossal kiemelve, amit nem tudunk, és nem azt, amit tudunk. Utóbbit magától értetődőnek tekintik. Ez a rendszer arra kondicionál minket, hogy mindenekelőtt a hiányosságainkat lássuk. Ez jól is jön, hiszen társadalmunk ezen a modellen alapul: a hiányon és nem a teljességen, a szüntelen elégedetlenségen és nem az egyszerű elégedettségen. Az ipari forradalom idejéből származó oktatási rendszerünk az üzemi termelés logikáján alapul, központi erénye a beilleszkedés. Nem a kreativitás, nem az egyéni karakter, nem a tudás szeretete, nem a személyes fejlődés.

A tunéziai fiatalok nem hisznek az országukban

Sofiane Zribi – Leaders (Tunisz)
Úgy tűnik, hogy társadalmi helyzettől és iskolázottságtól függetlenül a tunéziai fiatalok kiábrándultak az országukból. Nem kívánják életüket a hazájukban folytatni. Nem a hazaszeretet vagy a nemzeti hovatartozás érzésének elvesztéséről van szó: szeretik az országukat, megvédeni is készek. De már nincsenek illúzióik. Az országuk már nem inspirálja őket, nem adja meg nekik a hitet, hogy itt érdemes a jövőbe fektetni. Biztos, hogy a színvonaltalan oktatás, az átgondolatlan programok is tehetnek erről. Mint ahogy az is, hogy az éveken át tartó diktatúra és a demagógia sikeresen elszakította azt a varázslatos fonalat, ami a gyermeket a szülőföldjéhez köti. A cél: elmenni innen. Nem csak a tehetősebb országok irányába. Sajnálatos módon sok fiatal választása esett Szíriára, Irakra, vagy Líbiára, hogy ott dzsihádista csoportokhoz csatlakozzanak.

Milyen tanulságokat lehet levonni a legutóbbi PISA-eredményekből?

The Economist (London)
Azokban az országokban, ahol a diákokat már korán letérítik az akadémiai pályafutás útjáról – például szakiskolákba, vagy ugyanabban az iskolában egy kevésbé szigorú osztályba való áttereléssel -, a szakadék a gazdag és szegény gyermekek között sokkal szélesebb. Hollandiában a szakiskolai diákok eredménye három tanévnyi lemaradást mutat a hasonló korú gimnáziumi diákokéval szemben. “Minél szelektívebbek vagyunk az oktatásban, annál szelektívebbé válunk társadalmilag is.”