Gazdaság

Stephan Lessenich: Ha mindenki úgy élne, ahogy mi nyugaton, nem sokáig élnénk

Linus Schöpfer – Tages-Anzeiger (Zürich)
Attól, hogy a fejlett országok úgynevezett tudás- és szolgáltatásalapú társadalmat építenek, még nem használnak fel kevesebb erőforrást. Ha mindenki úgy élne, ahogy mi, nem sokáig élnénk. Az idea, hogy minden ország prosperálhat, csak megfelelő politikai intézkedések szükségesek hozzá, végső soron nem más, mint egy mantra a nyugati népesség megnyugtatására.

A milánói paradox: Európához közel, Olaszországtól távol

Dario Di Vico – Corriere della Sera (Milánó)
Míg a Milánó és London, Párizs, vagy Frankfurt közötti szakadék egyre inkább betemetődik, addig a Milánó és Olaszország többi része közötti szakadék egyre mélyül. Ennek két oka van: míg Milánó erőn felül teljesít, addig az ország többi része – átlagot vonva – egy helyben toporog. Ez megmagyarázza azt is, miért kérte fel Renzi a milánóiakat a beszédében, hogy “vezessék az országot kézen fogva”, nem csak rövid távon, hanem valószínűleg az elkövetkező mintegy 20 évben.

Svájci bankok versengenek a kínai gazdagok kegyeiért

Frédéric Lelièvre – Le Temps (Lausanne)
Ázsia “háromnaponta kitermel egy milliárdost”. Az impulzus elsősorban Kínából érkezik, ahol a gazdasági növekedés lassulása ellenére egy tanulmány 80 új “szupergazdagról” tesz említést 2015-ben. Összesen 1,2 millió kínai személy rendelkezik amerikai dollármilliókban mérhető vagyonnal. Ők mind potenciális ügyfelei a vagyonkezelőknek – élükön a svájci pénzintézetekkel.

Egyiptomban milliók kénytelenek választani az éhhalál és a tengerbe fulladás között

Muhammad Mansour – Middle East Eye
Ahelyett, hogy elismernék, hogy politikájukkal száműzik Egyiptomból a fiatalok nagy részét, a kormány és szőcsövei, cseppet sem meglepő módon, az áldozatokat hibáztatják. Szíszi igyekszik elválasztani a kivándorlás problémáját a rossz kormányzástól, de ezzel is csak arra világít rá, mennyire nincs tisztában a halálos szegénységgel és az egyre romló életkörülményekkel, ami gyermekeket, sokszor egész családokat késztet arra, hogy az életüket kockára téve útra keljenek.

Genf nem kér a határ menti ingázókból

Sébastien Dubas – Le Temps (Lausanne)
Akár francia, akár svájci állampolgárokról van szó, a határ menti ingázókat egyre több negatív diszkrimináció éri, amikor Genfben próbálnak munkát találni. Az ok: az irányelv, melynek értelmében a genfi lakcímmel rendelkező álláskeresőket kell előnyben részesíteni.