Európa

Sport és szexizmus – két elválaszthatatlan fogalom?

Fanny Marlier – Les Inrockuptibles (Párizs)
Az ókortól a XIX. századig a férfiaknak békeidőben is edzeniük kellett magukat a háborúra, és ehhez olyan értékeket párosítottak, mint bátorság, elszántság, megátalkodottság, keménység… Még a felvilágosodás gondolkodói is úgy vélték, a nőknek nem kell kultiválniuk ezeket az erényeket, hiszen az ő feladatuk elsősorban az, hogy kívánatosak, anyáskodók, engedelmesek, kedvesek, méltóságteljesek és szépek legyenek. Tehát a sportos erényeknek épp az ellenkezői. Mindezen okok miatt, a sport világa eredetileg egy maszkulin világ, és ennek még ma is érzékelhetőek a nyomai.

A milánói paradox: Európához közel, Olaszországtól távol

Dario Di Vico – Corriere della Sera (Milánó)
Míg a Milánó és London, Párizs, vagy Frankfurt közötti szakadék egyre inkább betemetődik, addig a Milánó és Olaszország többi része közötti szakadék egyre mélyül. Ennek két oka van: míg Milánó erőn felül teljesít, addig az ország többi része – átlagot vonva – egy helyben toporog. Ez megmagyarázza azt is, miért kérte fel Renzi a milánóiakat a beszédében, hogy “vezessék az országot kézen fogva”, nem csak rövid távon, hanem valószínűleg az elkövetkező mintegy 20 évben.

Szélsőjobb-biznisz: a rasszizmusból tőkét kovácsoló kisvállalkozások Franciaországban

Grégory Marin – L’Humanité (Párizs)
“A fehér bőr alapfeltétel.” Ha valaki, megfelelve a feltételeknek, bebocsájtást nyer, akkor jobboldali- és szélsőjobboldali kiadványokat böngészhet kolbászrágcsálás és sörözés közben. Ne feledkezzünk meg a megvásárolható emléktárgyakról sem: Citadelle-pólók, “Igazoltan 100% fehér” feliratú matricák, kitűzők, 732-es kulcstartók (732 a poitiers-i csata dátuma, amelyben a frankok megállították a betörő mór seregeket), könyvek… A militáns politikai érzelmek kapitalizációja igen gyakori ebben a miliőben.

Svájci bankok versengenek a kínai gazdagok kegyeiért

Frédéric Lelièvre – Le Temps (Lausanne)
Ázsia “háromnaponta kitermel egy milliárdost”. Az impulzus elsősorban Kínából érkezik, ahol a gazdasági növekedés lassulása ellenére egy tanulmány 80 új “szupergazdagról” tesz említést 2015-ben. Összesen 1,2 millió kínai személy rendelkezik amerikai dollármilliókban mérhető vagyonnal. Ők mind potenciális ügyfelei a vagyonkezelőknek – élükön a svájci pénzintézetekkel.

Andrej Babiš, Prága Berlusconija

Pavel Šafr – Svobodné Fórum (Prága)
A dilemma a következő: Zeman és Babiš közül melyik a veszélyesebb figura? A gondolkodó ember számára Andrej Babiš kell, hogy jelentse a nagyobb problémát. A kockázat, amit a Babiš-jelenség jelent a demokráciára nézve, úgy tűnik, nehezebben értelmezhető a rendelkezésre álló információk alapján. Viszont alapjaiban fenyegeti a demokráciánkat, hiszen az ő esetében a demokratikus rendszer valódi megzavarásáról beszélünk: a hatalomszétválasztás elvének nyílt semmibevételéről, a politikai erők egyenlő versenyfeltételeinek akadályozásáról, a szólásszabadság és az információ szabad terjesztése elleni merényletről.