Uganda nagylelkű menekültpolitikája

33071345805_9e7d5ec7a0_k

Bidi Bidi menekülttábor, Észak-Uganda. Fotó: Trocaire (CC BY 2.0)

Anna Behrend – Der Spiegel (Hamburg)

A Spiegel Online két munkatársa, Maria Feck és Christoph Titz meglepődve tapasztalták ugandai útjuk alkalmával, hogy ez a kis ország milyen sok menekültet fogad be. Az alábbi interjúban a két riporter a szokatlan menekülttáborokról, a korrupcióról, és az úton hallgatott zenékről számol be.

SPIEGEL ONLINE: Christoph, mi volt az út célja?

Christoph Titz: Beszámolót akartunk írni az apparátusról, ami azt biztosítja, hogy a dél-szudáni konfliktusban érintett rengeteg ember elég élelemhez jusson. Ez egy nagyszabású, technikailag komplex, nagyon drága művelet, amit javarészt az ENSZ Világélelmezési Programja működtet.

SPIEGEL ONLINE: Több észak-ugandai menekülttáborba is ellátogattatok. Ezek hasonlítanak azokra a menekülttáborokra, amiket a híradóban szoktunk látni?

Maria Feck: A két tábor, amelyekben jártunk, Bidi Bidi és Imvepi, inkább falvakra hasonlítanak. Minden menekült család kap 900 négyzetméternyi földet, ahol házat építhet. Zöldséget is termelhetnek, amit a táborban eladhatnak, hogy egy kis pénzhez jussanak. Mivel mindenkinek viszonylag sok terület jut, az egész egyáltalán nem hasonlít azokra a képekre, amiket általában látunk a világ menekülttáborairól. Ugyanakkor elmentünk az imvepi-i regisztrációs központba is, ahova busszal érkezik a rengeteg ember. A dolgok felgyülemlenek, és a hangulat egy kicsit feszült, mert az újonnan érkezetteknek napokat vagy heteket kell tölteniük nagy, közös sátrakban, mielőtt megkapnák a földdarabjukat. Az ellátás sem volt zökkenőmentes, mert késtek az élelmiszer-szállítmányok.

SPIEGEL ONLINE: Mégis, az, hogy mindenki kap egy darab földet, egy igen bőkezű menekültpolitika jele.

Christoph Titz: Valószínűleg Uganda menekültpolitikája a legnagylelkűbb az egész világon. Az ország menekülttörvénye határozza meg, hogy hogyan bánnak a menekültekkel. Az emberek már az első naptól kezdve dolgozhatnak, ami Németországban például elképzelhetetlen lenne. Szabadon mozoghatnak az ország területén belül. Nem kötelező a kezdetben kiutalt földön maradniuk. Szabadon dönthetnek, hogy a fővárosban vagy egy másik, tetszés szerinti városban telepednek le. Németországban “letelepedési kötelezettség” van érvényben, ami azt jelenti, hogy a hatóságok előírhatják, hol éljen a menekült. Uganda nyitva hagyja a határait, ami jelentős nyomást gyakorol az országra. Dél-Szudánból már egymillióan menekültek át az ott folyó konfliktus miatt. Ez probléma, mert még a legbarátságosabb ország és a legnagyobb mértékű nemzetközi összefogás sem elegendő, amikor ennyi emberről van szó.

SPIEGEL ONLINE: Miért tart ki mégis az ugandai kormány e mellett a menekültpolitika mellett?

Christoph Titz: Az ugandaiak a saját történelmükből nagyon is tisztában vannak vele, milyen az, amikor az ember menekülésre kényszerül egy polgárháború elől. Sajnos ezt a régióban már nagyon sokan megélték. Továbbá a Dél-Szudán és Uganda közötti határvonal mindkét oldalán ugyanazok az etnikai csoportok élnek. Ezeket a határvonalakat önkényesen húzták fel a gyarmati időkben, egész népeket választva ketté. Nincsenek tehát olyan mértékű kulturális és társadalmi feszültségek, mint más helyzetekben, amikor messzi földről, idegen kultúrákból érkeznek menekültek egy országba.

Maria Feck: Észak-Uganda viszonylag száraz, terméketlen, gyéren lakott terület. Most pedig menekültek milliói élnek ott. Ez rengeteg infrastruktúrát hozott a régióba, új iparágaknak nyitott utat. A menekülteknek jószágot is adnak, hogy megművelhessék a földet. Kétségkívül élénkül a terület gazdasága.

SPIEGEL ONLINE: Váltsunk témát és beszéljünk az Ugandát átszelő utazás alatt szerzett benyomásokról. Mi a legerősebb emléketek?

Maria Feck: Életemben először jártam Ugandában, és nagyon pozitívan csalódtam. Gyönyörű ország. Nagyon sok a zöld, a föld pedig élénkvörös színű. Vizuális értelemben nagyon különleges. Az emberek a legtöbb faluban nagyon egyszerűen élnek. Szalmatetős sárkunyhókat látni, az egész nagyon idillikusan fest. Elsősorban mezőgazdasággal foglalkoznak.

Christoph Titz: Először 2008-ban, egy esküvőn jártam Ugandában. Pontosan ugyanez volt a benyomáson, mint most, nevezetesen, hogy egy őrülten zöld ország. Földrajzi elhelyezkedésének a Viktória-tónál, az Egyenlítő mentén, tengerszint feletti magasságának és az esős évszakban lehulló sok csapadéknak köszönhetően az ország déli része buja és zöld. Északon azonban, ahol a legtöbb menekült él, száraz és terméketlen. Nyugaton, Kongó és Ruanda felé a hegyeket még mindig őserdő borítja. A régióban laknak a világ utolsó hegyi gorillái, tehát ebből a szempontból ez egy igen gazdag ország. Ugyanakkor nagy probléma a szegénység. Az egészségügyi ellátás sem túl jó. A Világélelmezési Program egyik munkatársa elmondta, hogy az iskolai ebédek sok esetben még mindig külföldről érkeznek, vagy legalábbis külföldről finanszírozzák őket, mert az ugandai kormány képtelen rá.

SPIEGEL ONLINE: Christoph, politikai újságíróként főleg Afrikáról tudósítasz. Hogyan alakult ez így? Személyes kapcsolat fűz a kontinenshez?

Christoph Titz: Említettem, hogy kilenc éve egy esküvőre utaztam Ugandába. Az unokatestvérem egy ugandai férfihez ment feleségül. Akkor ismerkedett meg vele, amikor Kampalában tanult. Volt egy nagy ugandai esküvő a Kampala melletti Jinjában, meg egy német esküvő Bonnban. Tehát az első kapcsolatom az országgal nagyon is személyes. Akkor nagyon szép volt minden, és természetesen az emberek is nagyon szívélyesen fogadtak, hiszen gyakorlatilag egy család lettünk. De ezen felül is, mindig érdekelt ez a kontinens, illetve a világpolitika. De ebből a kezdeti személyes kapcsolatból alakult ki a vágy, hogy minél jobban megismerjem ezt az országot.

SPIEGEL ONLINE: Mivel utaztátok be az országot?

Maria Feck: Az első utunk a Kampala melletti Entebbéből vezetett egy kis repülőgéppel északra, Aruába, ahol a menekülttáborok vannak. Ezután visszarepültünk Kampalába, és onnan már csak autóval utaztunk. Volt egy Robinson nevű sofőrünk, akivel rengeteg kilométert megtettünk. Az autóban ülve is sokat tanultunk az országról tőle. Mesélt a vuduról, meg arról, hogy hogyan kell lefizetni a rendőröket. Útközben mindenféle kézjelekkel kommunikált a többi sofőrrel. Nekünk fogalmunk sem volt róla, de azt jelezték például, hogy a kanyar után rendőrök várnak, vagy hogy az elkövetkező száz kilométeren nincs ellenőrzés, ilyesmiket. Egyszer minket is megállított egy rendőr. Az ellenőrzések teljesen véletlenszerűek, vagy mondvacsinált ürüggyel állítanak meg. Amikor megtörténik, az olyan érzés, mintha egy mini színdarab venné kezdetét, előre leosztott szerepekkel. A sofőrnek el kell játszania, hogy bocsánatért esdekel, és a végén természetesen fizet a rendőrnek. Aztán még el kell ismételnie párszor, hogy többet nem tesz ilyet, a rendőr pedig egy kis extra keresetre tesz szert.

SPIEGEL ONLINE: Korábban említettétek, hogy még búcsúajándékot is kaptatok a sofőrtől. Mi volt az?

Christoph Titz: Az utolsó napon együtt vacsoráztunk. Az asztalon ott voltak a laptopjaink, mert még dolgoztunk. Odaadta a pendrive-ját, amin rajta voltak a zenék, amiket az autóban hallgatott. Több száz, ha nem több ezer ugandai és más afrikai zene. Nagyon szép búcsúajándék volt.

Maria Feck: Végig ugandai zenét hallgatott vezetés közben, és úgy gondolta, talán mi is haza szeretnénk vinni.

Christoph Titz: Még egy dolog a korrupcióról: tényleg olyan, mintha egy előadást néznél, kívülről még szórakoztató is. De egyébként hatalmas probléma az egész országban. Az általunk is megtapasztalt közúti ellenőrzésektől, melyek során kisebb összegek cserélnek gazdát, a legmagasabb kormányzati szintekig jelen van. Vannak kormányhivatalnokok, akik minden egyes kormányzati döntésnél meg akarják tömni a zsebeiket. Ez egy nagy probléma, ami hozzájárul ahhoz, hogy az ország nem tud kilábalni a szegénységből. Az ország nem bővelkedik ugyan természeti kincsekben, de ha komoly próbálkozás történne a korrupció csökkentésére, akkor azzal minden ugandai jól járna.

Megjelent: 2018. március 20.

Eredeti cikk



Kategóriák:Afrika, Életmód, Politika

Címkék:, , , ,

%d blogger ezt szereti: