A droghasználat következményeivel való riogatás káros is lehet

101437720

Drogprevenciós plakát a 80-as évekből. Forrás: U.S. National Library of Medicine

Mojca Lorenčič – Dnevnik (Ljubljana)

A prevenció tudomány és ezt el kell kezdeni tudatosítani, figyelmeztet Matej Kosir, az Utrip (magyarul: pulzus) Intézet igazgatója. A szervezet jó tíz éve foglalkozik prevenciós gyakorlatok fejlesztésével és megvalósításával Szlovéniában. Az Intézet minőségi munkáját az Európai Társaság a Prevenciós Kutatásokért elnevezésű szakmai szervezetben is elismerték; Košir a megelőzés területén elért eredményeiért ez év szeptemberében elnyerte a Társaság díját az évi, ezúttal Bécsben rendezett konferencián.

Matej Košir, az Utrip Intézet igazgatója értékelése szerint a prevenció helyzete Szlovéniában meglehetősen aggodalmat keltő és kaotikus.

Szakemberként mit érzékel pontosan a megelőzés területén?

Az Utrip Intézetben néhány éve készítettünk egy helyzetfelmérést és azt találtuk, hogy a prevenciós tevékenységek túlságosan az általános iskolai helyszínre irányulnak és sok más színtér, ahol a megelőzés hatékonyan működhetne, háttérbe szorul. Ilyenek például a középiskolák, az egyetemek, a családok, a helyi közösségek, a munkahelyek, amelyek szinte nem is rendelkeznek hatékony megelőzési gyakorlattal. Igaz, hogy az iskolai színtér a legelérhetőbb, hiszen minden gyerek jár iskolába, és így ideális helyszín a prevenciós tevékenységre. Az elemzés során az is kiderült, hogy nagyon sok a nem hatékony prevenciós program a meglévők között: olyan beavatkozások ezek, amelyekkel a modern szakirodalom szerint nem érnek el semmilyen hatást, vagy még rosszabb, a gyerekekre, fiatalokra, szülőkre akár káros hatással is lehetnek. Az OECD és az Európai Bizottság adatai szerint az egészségügyre fordított kiadások 97 százaléka a gyógyításra megy el és csak a megmaradó 3 százalék jut a prevencióra. Ráadásul ezt a fukar összeget is nagyrészt hatástalan vagy káros programokra költik.

Milyenek a minőségi prevenciós programok?

A hatékony prevenciós programok elméleti alapokon nyugszanak. Hosszabb ideig tanulmányozott, kipróbált, fiatalokat és szülőket bevonó programok, amelyeknek a végén kiderül, hogy a beavatkozásnak milyen hatásai vannak. Az, aki az iskolai színtérre belép, bizonyítania kell, hogy a tervezett beavatkozás pozitívan befolyásolja a gyermekek alkoholhoz, dohányzáshoz, tiltott drogokhoz való viszonyának változását vagy megváltoztatja a gyerek viselkedését. Ha családi prevenciós programról van szó, akkor pozitívan hat a család életére. A programnak hosszútávúnak is kell lennie. Az iskoláknak kerülniük kell az egyszeri eseményeket, ez ablakon történő pénzkidobás, és minőségi tartalommal, hitelt érdemlő információkkal rendelkező programokat kell választaniuk. Egy előadásnak gyakorlatilag semmilyen hatása nincs a gyerek viselkedésére, mert túl gyorsan lecseng, az új ismeretek a célcsoportban nem szilárdulnak meg. A fiatalok lényegesen fogékonyabbak a szerek rövidtávú hatásairól szóló hírekre, mint azokra, amelyek azt elemzik, hogy mi lesz 20-30 év múlva a következmény. A dohányzás okozta rák a fiatalokat nem érdekli. Nincs értelme tehát a gyerekek fejét tömni a különböző szerek és más kockázatos viselkedések veszélyeiről szóló ismeretekkel.

A drogok veszélyeiről szóló előadás miért nem a megfelelő fellépés?

Tévhit, hogy a fiatalok elkerülik a droghasználatot, ha megijesztjük őket. De a fiatalok a veszélyekről szóló információkban nem is bíznak, hiszen nap mint nap tapasztalják, hogy az alkohol, dohány és marihuána használata közben a körülöttük lévők jól érzik magukat, ez a szórakozás része. Gyakran látják, hogy a dohányzás mint pozitívum jelenik meg: csökkenti a stresszt, a rossz közérzetet, anya és apa a kimerítő műszak után elszívnak egy cigarettát és rögtön jobban érzik magukat, elkezdenek jobban kommunikálni… Ezen megfigyelések alapján alakítanak ki véleményt és benyomást az élvezeti szerekről. A dohány, alkohol és más egészségre ártalmas szerek gyártói a gyerekek és felnőttek mindennapi életének állandó jelenlévői. Elvárni azt, hogy egyszeri beavatkozások, egy-kétórás előadások majd hatással lesznek a már kialakult képre, teljesen irreális.

Be tudná mutatni a jó gyakorlat egy konkrét példáját?    

A mi intézetünk országos központja jó néhány, a világon máshol már megvalósult prevenciós programnak. Hazai környezetbe ültettük át például az Izštekani (Jelentése: Unplugged/ Csatlakozás nélküli /Akusztikus – ford.) című programot, amely az utóbbi időkben gyorsan elterjedt az általános iskolákban. Hosszú távú, heti rendszerességű, 3 hónapos program, amely összesen 12 tanórából áll. A pedagógusok a megvalósítói, ők ismerik legjobban a gyerekeket. A rengeteg interaktív feladatot tartalmazó program nem azon alapul, hogy a gyerekeket és fiatalokat a dohányzás, ivás és drogozás következményeiről informáljuk, hanem elsősorban azon, hogy erősítsük azon képességeiket, amelyek céljaik meghatározásához, illetve a szerfogyasztáshoz kapcsolódó mindennapi élethelyzetekben szükségesek. A program fontos része a vonatkozó jogszabályok ismertetése is.

A fiatalok sokszor a téves normák alapján döntenek a droghasználat mellett. A média gyakran kelti azt a benyomást, hogy minden fiatal iszik, cigizik, a füvezés pedig teljesen ártalmatlan… A fiatalokban az a kép alakul ki, ha nem fogják ugyanezeket csinálni, nem lesznek a többségi fiatal társadalom tagjai. Egyszerűen csak be kell nekik mutatni az olyan kutatások adatait, mint pl. az ESPAD, amely azt mutatja, hogy ez a populáció egyáltalán nem olyan nagy kiterjedésű.  Akkor tudni fogják, hogy nem abnormális dolog elutasítani a dohányzást és az ivást. Ez nagyon hatékony fellépés. A középiskolában jól tud működni a dohány- és alkoholipar taktikus működésének bemutatása is.

A fiatalok nagyon érzékenyen reagálnak arra, ha manipulálják őket. Az jó, ha az iskolával, a szülőkkel, a rendszerrel való ellenállásukat megpróbáljuk az egészségtelen termékeket képviselő iparágakra irányítani. Utóbbiak a profit elérése érdekében éppen a fiatalokat próbálják termékeik rendszeres fogyasztóivá illetve függőivé tenni. Hasznos a szülők felé is nyitni. Fontos, hogy a szülők a gyerek számára szigorúbb szabályokat állítsanak az alkoholfogyasztást, dohányzást és füvezést illetően. Sok szülő helyesnek gondolja, ha a gyerekét megtanítja a felelősségteljes ivásra vagy épp együtt elszívnak egy cigarettát és ezek után azt várja, hogy megutáltatja vele ezeket a szereket… Ez teljesen téves elképzelés. Ilyen nevelési elvekkel valójában normalizálja a dohányzást és alkoholfogyasztást, előbb a családban, majd pedig a társadalomban. Minden releváns kutatás azt mutatja, hogy azok a gyerekek, akik otthon korán hozzájutottak a szeszes italhoz, dohányhoz vagy akár marihuánához, későbbi életük során egyértelműen kockázatosabb magatartási formákat alakítanak ki a szerfogyasztással kapcsolatban, mint azok a gyerekek, akiknek a szülei szigorú szabályokat alkalmaztak e területen és minél későbbi időpontig – például 18. éves korukig, vagy amíg egy fedél alatt éltek velük – távol tartották őket az egészségre ártalmas szerektől.

Milyen mintát adjanak a szülők?

A saját minta természetesen fontos, de nem annyira, mint a szabály, amelyet a szülők határoznak meg. Ajánlott, hogy a szülők – ha már nem tudnak leszokni – a gyerek előtt ne dohányozzanak, és ne igyanak alkoholt. De ha a prevenciós színtérre kizárólag a saját minta koncepciójával lépnénk, már az elején elveszítenénk nagyon sok szülőt, akik cigarettáznak, vagy időnként alkoholt fogyasztanak. Nem szükségszerű, hogy alkoholista szülőnek alkoholista, dohányzó szülőnek dohányos lesz a gyereke. Ennél hatékonyabb minden szülőhöz szólni és megpróbálni meggyőzni őket, hogy a korlátozás egyértelműen eredményesebb, mint az engedékenység. Minden vonatkozó felmérés ezt mutatja. Vannak “szakemberek”, akik a szülő és gyerek közötti baráti viszony kialakítását népszerűsítik. Ez teljesen téves: a gyerekeknek ránk, szülőkre nem mint barátra van szükségük, hanem mint autoritásra, valakire, aki megvédi és egy egészséges életvitel irányába terelgeti őket.

Az “Izštekani” iskolai program nagyon jó eredményeket mutat: annak valószínűsége, hogy a tanulók cigarettázni kezdjenek vagy lerészegedjenek, a program befejezése után 30 százalékkal csökken. Ugyanígy annak valószínűsége, hogy füvet használjanak, 23 százalékkal kisebb a beavatkozás után. De ezt a programot más országokban, más kulturális környezetben fejlesztették ki. Lehetséges ezeket a programokat a különböző környezethez adoptálni?

Az adatok, amelyekre Ön hivatkozik, tőlünk származnak. Az “Izštekani” megvalósíthatósági vizsgálatának eredményei ezek, amelyek egyébként még jobb hatékonyságokat mutattak, mint sok más országban. Amikor a szakirodalomból kiderült számunkra, hogy a programot, amelyet 6 évig az Európai Bizottság is társ-finanszírozott és pilot-programként hét európai országban már kipróbálták, nálunk is lehetne alkalmazni, természetesen számoltunk a hazai szakemberek szkeptikusságával is. Megérzésünk beigazolódott. Ezért a programot először pilot-vizsgálat keretében próbáltuk ki: bevontunk 22 iskolát, ahol végrehajtottuk a programot és 22 kontroll iskolát, majd összehasonlítottuk az eredményeket. Azt gondoljuk, hogy a jó eredmények leginkább az eredetileg kifejlesztett program pontos végrehajtásának köszönhetőek. Néhol ez nem így történt. A tanárok például módosították a tartalmat, a tanegységeket felcserélték, kihagyták vagy rövidítették, 3 hónap helyett megpróbálták 1 hét alatt vagy az osztálykirándulások alkalmával lebonyolítani… A lényeg tehát, hogy a program kivitelezésének módja számos, de éppen az eredeti kivitelezés hozta a legjobb eredményeket. Nem csak abból a szempontból, hogy hatékonyságot mutatott a gyerekek viselkedésében, hanem lettek hozzáadott pozitív hatásai is – az osztály közérzetének, az osztálytársak közötti, a tanulók-tanárok közötti kommunikáció javulása. A szakirodalomból tudjuk, hogy ezek ún. védőfaktorok, amelyek hosszú távon ugyanúgy hatással vannak a gyerekek és fiatalok magatartásbeli választásaira.

Az iskolák hogyan válasszanak a prevenciós programok közül? Léteznek minőségi standardok, irányelvek, amelyek segítik őket?

Az olyan nemzetközi szervezetek, mint az ENSZ, az Egészségügyi Világszervezet, az UNESCO vagy a lisszaboni székhelyű Kábítószer és Kábítószerfüggőség Európai Megfigyelőközpontja (EMCDDA) a prevenciós programokra vonatkozó irányelveket és ajánlásokat alkottak. A szlovén Nemzeti Egészségügyi Intézet (NIJZ) is nemrég publikálta az európai megfigyelőközpont anyaga alapján elkészített minőségi standardokat. A szakmai irányelvek tehát megvannak. A nehézség abban áll, hogy nem kötelező erejűek és használatukat semmi nem írja elő az iskolák számára. A prevenciós program kiválasztása az iskola vezetésén múlik. Az intézményekkel való párbeszéd alapján tudjuk, hogy nincsenek felvértezve arra a képességre, hogy felismerjék a minőségi szakembereket és elkerüljék a nem hatékony vagy akár ártalmas programokat. Létezik néhány téves sztereotípia is arról, hogy mi működik jól a megelőzésben. Így néhány iskola még mindig a gyerekek megfélemlítésén alapuló programot választja: meghívják a nyomozót, aki a gyerekek és szülők előtt félelmetes módon bemutatja a tiltott drogok kérdéskörét, vagy volt drogfüggők mondják el saját élményeiket az iskolában.

Ez miért ártalmas?

A gyerekek – különösen a volt drogfüggő, leszokott alkoholista vagy dohányos esetében – teljesen téves információt kapnak, amelyek nem visszariasztják a szerfogyasztástól, hanem éppen ellenkezőleg: lehet egy kicsit drogozni, aztán gyógykezelésbe menni és végül előadni az iskolákban, ahol népszerű az ember és még jól is érzi magát. Hasonló hatás érvényesül a szülőknél: a megfélemlítés módszere a családban bizalmatlanságot eredményez, tönkre teheti az alapvető kommunikációt a családtagok között, amely viszont az egészséges család alapja lenne. Van például egy nyomozó, aki azt tanácsolja a szülőknek, kutakodjanak a gyerek táskájában, zsebében, figyeljék jól a szemeit, hogy kitágult-e a pupillája, és azzal ijesztgeti a szülőket, hogy az adott iskola körül sok a haldokló dzsánki…Egy anyuka egy ilyen előadás után azt mondta, még jó, hogy a gyerekek csak isznak és nem drogoznak. Semmi baj, ha a gyerek néhányszor részegre issza magát, hiszen az alkohol nem kokain vagy heroin. Ez alapvetően hibás gondolkodásmód.

Az alkohol ténylegesen sokkal több ártalmat okoz, mint a tiltott drogok.

A társadalomra és az egészségre gyakorolt ártalmak szempontjából az alkohol a legveszélyesebb drog a világon, a dohány mellett. A cigaretta főleg az egészségre gyakorolt ártalmat tekintve problematikus, az alkohol viszont a családon belüli erőszak, a közlekedési balesetek, a kockázatos nemi élet szempontjából is. A tiltott szerek használóinak száma elenyésző a dohány- és alkoholfogyasztók számához képest, és túl sok energiát fordítunk a tiltott szerek megelőzésére, túl keveset a dohányzás és alkoholfogyasztás prevenciójára.

Ön arra a problémára is figyelmeztetett, hogy a megelőzés gyakorlatilag csak az iskolai színtéren folyik. Évekkel ezelőtt a helyi közösségek szintjén működtek a helyi akciócsoportok (hasonló a magyar Kábítószerügyi Egyeztető Fórumokhoz, KEF-ekhez – ford.), amelyek egyfajta tanácsadó testületként szolgáltak a helyi önkormányzat számára a függőségek megelőzése terén. Ezek a csoportok léteznek még?

A Drogügyi Iroda létezésének idején, ahol én is alkalmazásban álltam, kifejlesztettük a helyi akciócsoportok modelljét. Aztán a politika úgy döntött, hogy ez nem prioritás és nem támogatta tovább semmilyen formában. Ez az utóbbi évek elszalasztott lehetősége. A modell meghatározott tudást biztosított az akciócsoporton belüli különböző szereplők összekötésére, intézetünk most a tartalmi elemeit fejleszti ki ennek az együttműködésnek: a minőségi prevenció tudását, a programok értékelését, illetve azt a képességet, hogy a helyi akciócsoportok hatékonyan tudják felhasználni pénzügyi forrásaikat. A közösségi fellépés nagyon fontos, hiszen az állam saját beavatkozásaival nem tudja ugyanazt az eredményt elérni, mint egy helyi közösség. Ajánlott, hogy a különböző önkormányzati szereplők – iskola, egészségügyi központ, rendőrség, szociális központ -, civil szervezetek egymással kapcsolatot tartsanak és elkezdjenek hosszútávú tevékenységeket kidolgozni a saját régiójukban megvalósítandó hatékony prevencióra. A nehézségek, mint pl. a gyerekek, fiatalok és később a felnőttek kockázatos magatartása miatti ártalmak és költségek, is először a helyi közösségekben merülnek fel.

Van esetleg hazai, minőségi prevenciós programunk?

A „Fiatal felnőttek projektalapú képzése” (PUM). A program elméleti alapokon került kidolgozásra és értékelésre, a gyakorlatban mutatkoznak meg az eredmények. A kockázatos viselkedésű fiatalok újraszocializálódnak, munkát találnak, folytatják tanulmányaikat, életmódot váltanak. Másrészt nem szükséges még egyszer feltalálni a kereket: értelmesebb és olcsóbb az olyan gyakorlatokat, amelyek közeli országokban jól beváltak, pilot-módszerrel kipróbálni és megnézni, hogy egyformán jó eredményeket lehet-e vele elérni hazai környezetben. Nemzetközi szinten hatalmas szaktudás áll már rendelkezésre a prevenciót illetően, minden évben rengeteg új szakcikk és kutatás jelenik meg. Az utóbbi egy-két évtizedben a prevenció igazi tudománnyá nőtte ki magát és eszerint is kell kezelnünk ezt a területet.

Kicsit térjünk vissza az iskolákhoz: mire támaszkodjanak a prevenciós programok kiválasztásánál?

Egy nagyon lelkes szülő azt szerette volna, hogy legyenek az iskolában előírások, amelyek megmondják, mit tartalmazzon egy hatékony prevenciós program. Mi egy ilyet elkészítettünk, de azt várta el az illető, hogy ez egy lista legyen, amelyet az iskolaigazgató csak kipipálgat majd, hogy adott program megfelel-e a feltételeknek… Röviden, mi azt gondoljuk, hogy olyan prevenciós programok léphetnek az iskolai színtérre, amelyek hosszú távra terveznek, elméletileg jól megalapozottak, a szükségletekre reagálnak, értékelhetőek, adott korosztály- és rizikócsoport-specifikusak, interaktív módszereket tartalmaznak. Az olyan programokat, amelyek ezeknek a kritériumoknak nem felelnek meg, az iskoláknak nem ajánljuk. Az is hasznos, ha az iskolák saját pedagógusaikat, szakembereiket kiképeztetik a programok megvalósítására. Így nem kell külső szervezetre/megvalósítóra külön pénzt költeni. Azt gondoljuk, hogy minden motivált tanár vagy egyéb iskolai szakember megfelelő képzés esetén képes minőségileg kivitelezni ezeket a programokat. Nem szükséges, hogy szakember legyen a drogok és függőségek területén, hiszen a hatékony megelőzési programok nem is összpontosítanak ilyen értelemben a drogokra.

Az oktatásért felelős miniszter asszonyt, Maja Makovec Brenčičet néhány hónappal ezelőtt figyelmeztette, hogy az általános iskolákban ártalmas prevenciós programok vannak jelen. Mit kívánt ezzel elérni a minisztériumban?

Tíz év alatt hasonló levelet írtunk már több oktatási miniszternek, de ha meg is beszéltünk valamit, a gyakorlatban nem történt semmilyen intézkedés a helyzet javításáért. Makovec Brenčič megbízatása kezdetén is felvettük a megfelelő hivatalnokokkal a kapcsolatot és úgy tűnik, a dolgok most a jó irányba haladnak. A minisztériumban tudnak a problémáról, ugyanakkor elmondták, hogy az ő lehetőségeik eléggé korlátozottak. Most arról egyeztetünk, hogy előkészítsünk egy továbbképzést az iskolai vezetők számára, amelyek eredményeként különbséget tudnának tenni a hatékony és ártalmas programok között. A nemzeti drogprogramunk is előírja, hogy az államnak kötelessége egy ilyen ajánlás elkészítése, a dokumentum azonban még nem született meg. Reméljük, hogy a minisztérium beleharap ebbe a savanyú almába és közösen eljutunk egy szakmai csoport létrehozásáig, amely megalkotná az iskoláknak szóló irányelveket és ajánlásokat, hosszú távon pedig talán eljutnánk az iskolai prevenciós programok akkreditációs folyamatáig is. Ilyen rendszert hoztak létre már Csehországban és nagyon jól működik.

A minisztérium és más állami intézmények is finanszíroznak prevenciós programokat. Itt jobban kellene szelektálni?

Az elmúlt időszakig a prevenciós programokra fordítható támogatások nagyon szűkösek voltak. Úgy elvárni jó eredményeket ezen a területen, hogy közben a civil szervezetek és más intézmények a programok végrehajtásáért aprópénzt kapnak (pl. 10.000-15.000 eurót egy vagy két évre), illuzórikus. Idén viszont az egészségügyi minisztérium lényegesen több pénzügyi forrást szánt a prevenciós programok társfinanszírozására, például az újonnan elfogadott dohánytörvény számlájára is. Most azt várjuk el, hogy a társfinanszírozásra hatékony vagy legalább sokat ígérő programokat fognak kiválasztani. Támogatjuk azt a szakpolitikát, amely fokozatosan vezeti be a prevenciós programok minőségi standardjait és a hatékony programok társfinanszírozását. Szlovéniában kevés a prevencióval foglalkozó szakember, és ha a minisztérium ezt a politikát egy nap leforgása alatt vezetné be, sok szakértőt elveszítene. Az is várható, hogy az állam többet fog invesztálni azoknak a továbbképzésébe, akik ezen a területen dolgoznak. Ami pedig az ártalmas prevenciós programokat illeti, azt szeretnénk, ha az állam azonnal megvonná támogatásukat és ezzel megakadályozná tevékenységüket. Ami a minőségi programok iránti szükségletet és igényt illeti, pozitív fejleményeket látunk a ljubljanai önkormányzatnál is.

Mit jelent a prevenciós törekvések szempontjából a nemrég elfogadott jogszabály-módosítás, miszerint ismét megengedett a szeszesital-kimérés a sportrendezvényeken?

Itt a mi politikánk megbukott a vizsgán. Szakmai szemmel nézve ez elfogadhatatlan, ahogyan azt világosan jeleztük is a szakmai és civil szféra oldaláról. Számunkra ez a történet még nem ért véget és új fejezetre készülünk. Választások előtt állunk, a politikai pártokat megpróbáljuk majd meggyőzni, hogy a szigorúbb alkoholpolitikát foglalják bele előválasztási programjukba és ezt a politikát érvényesítsék kormányra kerülésük esetén is. Ki fogunk tartani amellett, hogy a szlovén politika vállaljon felelősséget az alkoholfogyasztás következményeiért és hatékonyabb intézkedéseket tegyen ezen a téren. Úgy tűnik, az alkoholipar is nagyon fontos szereplővé válik ezen a területen. Különösen a Heineken Szlovéniába érkezésével az iparág fellépése megváltozott és megerősödött. Új “játékost” kaptunk, aki saját gazdasági érdekei védelmében enyhébb alkoholpolitikát szeretne. A jövőben ehhez kell igazítanunk a civil szférában és a közegészségügyben is saját érdekvédelmi tevékenységünket.

Megjelent: 2017. szeptember 23.

Eredeti cikk

Támogassa munkánkat!



Kategóriák:Életmód, Európa, Oktatás, Társaság

Címkék:, , , , , ,

%d blogger ezt szereti: