Imma Puig, a Barça pszichológusa: “Csak az önzők maradnak életben”

Borja Hermoso – El País (Madrid)

Kordában tartja a csapatdinamikára árnyékot vető önös érdekeket, vágyakat, irigységet és bántalmazást. Teszi mindezt 15 éve az FC Barcelonában, ahol a középmezőnytől a sztárokig minden szinten foglalkozik emberekkel. Négy évvel ezelőtt a Roca fivérek is leszerződtették, hogy segítsen megelőzni a híres El Celler étterem beosztottai között esetlegesen kialakuló konfliktusokat. A 64 éves barcelonai klinikai pszichológus szerint nagy hiba, hogy az önzésnek olyan rossz a sajtója.

Imma Puig hivatása, hogy az emberek lelkét ápolja. Tanulmányait a Barcelonai Egyetemen végezte. Jelenleg az IESE üzleti főiskola emberi erőforrások-tanszékének professzora, Freud és Jung munkásságát tanulmányozza, munkája során a magyar pszichoanalitikus, Bálint Mihály módszereit alkalmazza. A családi vállalkozásokban felmerülő konfliktusok kezelésének szakértője.

Vezetés-, viselkedés- illetve üzleti teljesítmény-témában nem lehet újat mondani neki, ahogyan a csoportdinamikára gyakran árnyékot vető irigységről, féltékenységről és bántalmazásról sem. Ezért szerződtette le 15 éve az FC Barcelona. Azóta mediátorként közvetít az Iniesták, Messik, Suárezek, a technikai csapat és az edzők között (a sportpszichológiához is ért). Négy éve a Roca fivérek is felkérték, hogy segítsen megelőzni a séfek, pincérek, sommelier-k és üzletvezetők között potenciálisan kialakuló konfliktusokat. Hetente egyszer ellátogat a gironai El Celler étterembe, és elbeszélget az alkalmazottakkal. Arra azonban ne számítsunk, hogy alább személyes anekdotákat fog megosztani velünk: köti a titoktartás.

Puig, aki teniszezőkkel, menedzserekkel, értékesítőkkel és értékesítési igazgatókkal is dolgozott, a fél életét azzal tölti, hogy konferenciákra utazik, ahol azokról a dolgokról tart előadásokat, amik a tudtunk nélkül történnek velünk.

Mi a konfliktusmegelőzés kiindulópontja egy csapatban?

Ahhoz, hogy képesek legyünk meglátni azt a sok mindent, ami a kapcsolatokban történik, először is meg kell érteni az embereket. Ehhez pedig, mint egy hegy megmászásánál, két út áll előttünk: az egyik hosszú és könnyű, a másik rövidebb és meredekebb.

Milyen a rövid és milyen a hosszú? Kifejtené?

A rövid út, amikor a másik helyébe képzeljük magunkat. Ez nehéz, de gyakorlattal sikerülhet. A másik, a hosszú, mindenki számára elérhető. Az anatómiából kell kiindulni. Két fülünk van és egy szánk. Ha meg akarjuk érteni egymást, kétszer annyit kell hallgatnunk, mint beszélnünk. Egyik fülünkkel arra kell figyelnünk, amit a másik mond, a másik fülünkkel meg arra, amit nem mond el … Utóbbi sokszor fontosabb.

Manapság nem divat az odafigyelés…

Nem tanítottak meg minket figyelmesen hallgatni. Az iskolában megtanítanak közönség előtt beszélni, de odafigyelve hallgatni nem. Sokszor alig várjuk, hogy a másik abbahagyja a beszédet, és mi elmondhassuk a mondókánkat. Elbeszélünk egymás mellett, nem értjük meg egymást.

Itt jön a képbe ön.

Az én dolgom az, hogy helyet, időt, és egy semleges partnert biztosítsak azokhoz a beszélgetésekhez, amikre a nap folyamán sem helyet, sem időt, sem partnert nem találunk. A Bálint-módszert követem, ami arra szolgál, hogy megértsük a másikat, siettetés és ítélkezés nélkül. Az ítélkezés szörnyű károkat okoz. Állandóan, mindenki felett ítélkezünk, bizonyítékok nélkül. Ítéleteket mondunk ki, kizárva ezzel a lehetőségét is annak, hogy megértsük a másikat.

Ha jól értem, akkor a terápia során tehát egyfajta buborékot teremt a futballisták, a séfek és a vállalkozók számára, egy valóságtól elrugaszkodott kommunikációs helyzetet.

Egy kicsit igen. Ezekben a helyzetekben mindenki egyenrangú, nincsen hierarchia. Az egyetlen hierarchia én vagyok, mint moderátor. Az ítélkezés elhagyása tanulható. Ugyanúgy, ahogy a csend, az elhallgatások értelmezése is.

Amit nem mondunk ki, az gyakran sokkal fontosabb annál, amit kimondunk, igaz?

Egy csapatban az okozza a legnagyobb kárt, ami nincs kimondva: azt nehéz kezelni. Bármi, ami ki van mondva, legyen akármilyen kemény, kezelhető.

Mondhatnánk, hogy ugyanez történik egy szakításkor is.

Pontosan. “Azt hittem”, “már előre tudtam”, “nem tetszett, hogy” …  Akkor miért nem mondtad? A legrosszabb, amit a partnerünkkel tehetünk, hogy nem mondjuk el neki, hogyan érzünk, és nem hallgatjuk meg, hogy ő hogyan érez. Ez az alap. De olyan társadalomban élünk, amelyben az érzelmek kimutatása egyenlő a sebezhetőséggel. Pedig ez nem igaz, erősebbek vagyunk általa.

Talán túl sokan vannak azok, akiknél “mindig minden a legnagyobb rendben”, nem?

Egyértelműen. Ezt az imázst, amit állandóan közvetíteni kívánunk magunkról kicsit a társadalom nyomja ránk, amiben élünk. Olyan nincs, hogy valaki állandóan boldog, csinos, egészséges és gazdag. Ezek változó dolgok, nem lehet mindent egyszerre. Vannak, akik azzal érkeznek hozzám, hogy: “Minden jól megy, mégis szomorú vagyok!” Azt mondom nekik: A szomorúság az élet része. Vannak ügyfeleim, akik a társadalom csúcsán vannak, akiknek sokkal több van, mint a tömegeknek… de ugyanazok a dolgok történnek velük, mint a kevésbé szerencsésekkel. Szomorúak, magányosak… Az érzelmeket hidegen hagyja a csekkfüzet.

Azért jól is jöhet az a bizonyos csekkfüzet…

Az ember, amennyiben az alapszükségletei ki vannak elégítve, inkább szeretve, mint jól megfizetve akarja érezni magát.

Ezzel nyilván sokan nem értenek egyet.

Tegyük fel, hogy egy cégnél fizetésemelést ajánlanak valakinek. Pedig lehet, hogy az illető inkább azt szeretné, ha érezné, hogy értékelik, ha jobban odafigyelnének rá, ha a főnöke érdeklődne a kórházban lévő fia hogylétéről…

De hát több pénzt fizetek neked …

Éppen azért, hogy eszedbe ne jusson számon kérni rajtam a szeretetet. Az élsportban ez nagyon gyakori. Közben sokan mondják, hogy “amennyit keres, egy pillanatra sem szabadna leállnia a pályán”. Ez pedig irigység.

Az irigység és a féltékenység sokszor észrevétlenül pszichológiai bántalmazáshoz vezet. Mindez előfordul egyenrangúak között, vezető és beosztott között, de olykor még fordítva is.

Bizonyára nem könnyű nagy hatalmú, vagyonos ügyfelekkel dolgozni. Hagyják magukat?

A minap egy nagyon fontos igazgató azt mondta nekem: “Lehetetlenségre vállalkozott”. Miért? – kérdeztem. “Mert azt akarja kimondatni az emberekkel, amire még gondolni sem akarnak.” Ez egy jó definíció.

Mert az emberek nem szeretnek hallgatni, viszont régóta fizetnek azért, hogy meghallgassák őket.

Pontosan. Milyen jó érzés, ha valahol meghallgatnak és nem szidnak le! Néha azt hisszük, haragszunk valakire, pedig valójában magunkra haragszunk, mert nem értjük meg őt. Annyira fontos a büszkeségünk, hogy amikor nem értünk valakit, elintézzük annyival, hogy “Ez az ember őrült.” Közben nem vesszük észre, hogy minél jobban megértjük egymást, annál jobban tudjuk végezni a munkánkat, akármi is legyen az.

Amikor futballsztárokkal, fontos üzletemberekkel vagy luxuséttermek konyhafőnökeivel beszélget, mi a jelentősége a részleteknek, a triviális dolgoknak?

A triviálisból sok minden kiolvasható, az igazság ugyanis szeret rejtve maradni. A dolgok nem azok, amiknek látszanak. Például ha valaki nagyon biztos magában, az első dolog, amire gondolok, hogy milyen bizonytalanságot igyekszik elrejteni. Vannak emberek, akik külsőre ijesztőek, pedig kenyérre lehet őket kenni. Miért bújnak az ijesztő külső mögé? Azért, hogy senki ne vegye észre, hogy valójában kenyérre lehet őket kenni, és ne használják ki őket. Nagyon figyelmesnek kell lenni. Egész nap jelzéseket adunk le arról, hogy hogy vagyunk, hogyan szeretnénk, ha bánnának velünk, vigyáznának ránk, szeretnének, értékelnének bennünket… de ahhoz, hogy ezeket a jeleket fogni tudjuk, egy hullámhosszon kell lennünk az illetővel. Kulcsfontosságú, hogy hogyan nézünk a másikra.

Amennyiben?

Ha bizalommal teli szemekkel néznek valakire, azt sugallva: értékes vagy, meg tudod csinálni, akkor az illető hálából a legjobb tudását fogja adni. De ha értéktelennek tekintik, akkor akármit csinál, egyre rosszabbul fogja csinálni.

Ez kritikus téma az oktatásban. Sok tanuló morzsolódik le, mert nem kapja meg a kellő figyelmet.

Azért, mert sok iskolavezető kizárólag az iskola hírnevét tartja szem előtt. Hogy elmondhassa: “Ide csak a legjobbak járnak.” Az élsport világában, ahol 35 éve dolgozom, még rosszabb a helyzet.

Mondana példát?

A világ egyik legjobb futballcsapatának edzője fájó szívvel mesélte el nekem a következő történetet. Két gyereket kellett áttennie a másodikból az első csapatba. Kiválasztotta a kettőt, mindketten nagyon jók voltak. A klub hirtelen leigazolt egy játékost, az egyiküknek mennie kellett. Majdnem teljesen egyforma képességűek voltak. Aki maradt, abból sztár lett. A másik a rákövetkező évben abbahagyta a futballozást. “Soha nem fogok tudni megbocsájtani magamnak, tönkretettem az életét.” – mondta.

És más sportoknál mi a helyzet?

Sokáig dolgoztam egy teniszedzővel, aki az élvonalbeli spanyol játékosokat trenírozta. Az egyik edzésen megkérdeztem tőle: “Ön szerint ki fog kiemelkedni közülük?” Megmondta, és igaza is lett. “Soha nem tévedek” – büszkélkedett. “Ők azok, akik nem tévednek” – válaszoltam. “Ha kiszemel egyet, bizalmat önt belé és bátorítja, akkor logikus, hogy ő lesz a legjobb. Egyesekkel éppen ezt teszi, igen. De a többieket tönkreteszi.” Azt válaszolta, hogy soha nem jutott eszébe így nézni a dolgot, és le volt taglózva.

A bántalmazás vagy az elhanyagolás valóban bénító hatású. De a siker is az, nem?

Igen, különösen élvonalbeli sportolóknál. A sikerre készítenek fel, nem a kudarcra. Mindenki a sikerért küzd, de senki nem tudja, mennyire ártalmas lehet a személyiségre. Carl Jung mondta: “Amikor valaki beszámol nekem a sikeréről, mindig azt mondom, remélem, nem okozott benne túl sok kárt.” Néha a sikerből nehezebb felépülni, mint a kudarcból. “Mi van, ha újra megpróbálom, és nem sikerül?” Ez lebénít.

Bizonyára nem könnyű az év 365 napjának 24 órájában futballsztárnak lenni, úgy, hogy közben mindenki állandóan a kegyeinket keresi.

Az, hogy egy futballsztárnak mindig mindenki a kegyeit keresi, nem egészen igaz. Együtt kell élniük azzal is, hogy irigykednek rájuk a hátuk mögött. Nyilván imádat övezi őket, de az imádat néha rejtett irigység, ami gyűlöletbe fordulhat. A kirakatélet ezt hozza magával.

Mégis, konkrétan milyen problémákat kezel, például egy Barça-játékossal való találkozó alkalmával?

Mindig pontosan ugyanazt csinálom, legyen szó a Barçáról, az El Celler étteremről, vagy egy családi vállalkozásról. Végtére is mindannyiunkkal ugyanazok a dolgok történnek, az emberek alapvetően egyformák. Mindenek felett a technikai csapattal végzek terápiát, mert ha nem megy jól a csapatnak, akkor nem a játékosokat küldik el, és nem az igazgatóság mond le, hanem az edzőt veszik elő…

Logikus, hogy egy elit futballcsapat vagy egy három Michelin-csillagos étterem számára megtérülő befektetés szem előtt tartani az alkalmazottak elégedettségét. Élnek ezzel?

Nem jellemző, bár egyre többen odafigyelnek rá. Az odafigyelés befektetés, nem költség. És megelőzés is. Ezt csinálja például az El Celler: megelőzi a bajt. De még mindig sok az olyan munkaadó, aki szerint időfecsérlés megpróbálni megérteni, hogy érzik magukat az alkalmazottak.

Feltételezhető, hogy az ügyfelek nem merő altruizmusból érdeklődnek a beosztottaik lelkiállapota iránt, hanem mert növelni akarják a hatékonyságukat. Még ha puszta önzésből is.

Persze, de őszintén szólva nem tudom, miért olyan rossz az önzés sajtója. Csak az önzők maradnak életben.

Mi a véleménye azokról a vezetőkről, akik a feszültségkeltés stratégiájára esküsznek, akik szerint direkt jó, ha az alkalmazottak nem jönnek ki egymással?

Ez egy régimódi vezetési stílus, amit el kell vetni. Csak bizonyos helyzetekben, bizonyos célokra működhet, de a hosszú távú ádáz versengésnek az a vége, hogy minden megsemmisül.

Hogyan lehet kezelni az egyéniségeket, az emberek önérzetét egy kollektíván belül?

Már gyerekkorban tanítani kéne, hogyan kell csapatban működni, ugyanis egész életünket csapattagként éljük. Kezdve azzal, hogy beleszületünk egy családba, ami egy csapat. Az iskolai osztályunk egy másik csapat. A társasházunk lakói is egy csapat. A baráti társaságunk is. A futballcsapat, amiben játszunk, a cég, ahol dolgozunk, mind-mind csapat.

Megjelent: 2017. október 16.

Eredeti cikk



Kategóriák:Életmód, Üzleti, Oktatás, Vezetés

Címkék:, , , , , ,