Steven Soderbergh új appja újradefiniálja a tévézés fogalmát

Angela Watercutter – Wired (San Francisco)

Steven Soderbergh filmrendező legújabb projektjéhez – a Mosaic nevű interaktív okostelefon-applikációhoz – egy egész manhattani loft falait kellett színkódos kártyákkal és jegyzetekkel kitapétázni. Az applikáció valójában egy rejtélyes halálesetről szóló minisorozat. Mivel a nézők dönthetik el, hogy milyen sorrendben nézik meg az egyes szegmenseket, illetve hogy mely szereplők történetét követik tovább, igen alaposan kellett megtervezni mindent, nehogy egy részlet túl korán vagy túl későn kerüljön napvilágra. A több, mint 500 oldalas forgatókönyv csak azután készült el, hogy a történet a cetlik segítségével összeállt. Soderbergh és csapata évek óta dolgozik rajta. Úgy tűnik, nem kevés munka gyökeresen átalakítani a tévézés eddig ismert formáját.

Az iOS készülékeken már elérhető Mosaicot tulajdonképpen a frusztráció szülte. Soderbergh úgy érezte, egyre jobban idegesíti a hollywoodi rendszer; rájött, hogy a filmek struktúrája évtizedek óta semmit sem fejlődött. Ezzel egy időben az Universal Pictures volt vezetője, Casey Silver, a történetmesélés új módjait kívánta kifejleszteni. 2012 nyarán Silver felkereste Soderberghet egy kezdetleges ötlettel, miszerint az okostelefonokban és appokban rejlő technológiát arra lehetne használni, hogy a nézők közvetlenebb módon lépjenek kapcsolatba az általuk nézett film szereplőivel. Soderbergh érdekesnek tartotta az ötletet, de voltak fenntartásai: nem akart olyasmit csinálni, ami egy videojátékra hasonlít. De végül tovább érlelgették az ötletet, ami, a rendező szavaival, “hamarosan túlhaladta az eredeti koncepciót, és egyre inkább kezdett hasonlítani arra, ami végül lett belőle.”

Hogy mi lett végül belőle? Egy okostelefonra optimalizált történet, amit Silver PodOp nevű cége fejlesztett le, és ami lehetővé teszi nézői számára, hogy eldöntsék, milyen módon szeretnék megismerni egy utah-i síparadicsomban holtan talált mesekönyvírónő történetét (játssza: Sharon Stone). A néző minden egyes, változó hosszúságú szegmens megtekintése után választhat, hogy melyik szereplő nézőpontjából kívánja továbbkövetni a történetet, illetve, hogy merre szeretne továbbmenni. Akik a teljességre vágynak, és mindkét opciót meg szeretnék nézni, megtehetik; de arra is lehetőség van, hogy valaki a történeten végigszáguldva minél hamarabb megtudja, ki volt a tettes. Mivel mindegyik, Soderbergh által saját kezűleg forgatott szegmens egy TV-műsorra hasonlít, a Mosaic elindítása ahhoz az élményhez fogható, amikor valaki munkába menet vagy várakozás közben gyorsan megnéz egy rövid filmet a Netflixen; de mivel hosszú, könnyed történetről van szó, mintegy ponyvaregényként is élvezhető, amibe esténként, elalvás előtt belenézünk. Maga a koncepció nem teljesen eredeti – Soderbergh maga is megjegyzi, hogy “a szerteágazó narratíva egyáltalán nem új keletű dolog” (legkézenfekvőbb példaként a Kaland, játék, kockázat – regények említhetők, bár a rendezőnek egyáltalán nincs ínyére ez a hasonlat) – az viszont igen, hogy egyszerre legyen vonzó mind az interaktív történetmesélés rajongóinak, mind azoknak, akik pusztán minőségi tévézésre vágynak.

Mindez a designnak köszönhető. Amikor Silver és partnerei – többek között az UCLA pszichiáterprofesszora, Dan Siegel – a 90-es évek végén/2000-es évek elején először előálltak az ötlettel, viszonylag széles körben elfogadott nézet volt, hogy a történetmesélés lényege az, hogy bepillantást nyerhetünk a szereplők fejébe. A megvalósításhoz szükséges technológia azonban ekkor még nem létezett. Egy évtizeddel később viszont már igen. Soderbergh meglátta a lehetőséget Silverék meglehetősen vázlatos ötletében, és Ed Solomon forgatókönyvíróval (Szemfényvesztők) elkezdtek dolgozni egy prototípuson. A történet nagyon egyszerű volt – egy nap alatt forgatták le, és az egész még akkor sem tartott tovább 15 percnél, ha a néző minden lehetséges utat bejárt – de bebizonyította, hogy az út járható. “El kell ismernem” – mondja ma Silver – “hogy Soderbergh keze alatt valami egészen másvalamivé fejlődött az eredeti ötletünk.”

Ezek után Silver és Soderbergh megpróbálták eladni az ötletet. Két cég – Soderbergh nem árulja el, melyek – visszautasította, az HBO igazgatója, Richard Pepler, azonban azonnal ráharapott. “Miután megnézte a prototípust, szó szerint az ajtó elé állt, és azt mondta, addig nem mentek ki innen, amíg meg nem állapodunk” – emlékszik vissza Soderbergh.

A csapat ezután több, mint három évig dolgozott a Mosaicon. Solomon és Soderbergh egy chelsea-i loftot tettek meg székhelyüknek. Hónapokig csak a forgatókönyvön dolgoztak, hiszen nem csak a főszereplő, de az összes általa ismert ember történetét meg kellett írni, mely történetek epizódokká, vagy elágazási pontokká váltak.

Miután a szerteágazó történet összeállt, feltették a falra: pink, lila, sárga, zöld, kék, piros színű papírlapokon. Bár az applikáció – melynek navigációs oldala talán nem véletlenül hasonlít a chelsea-i loft falaira – lehetővé teszi a felhasználónak, hogy ugráljon az időben, a történetet lineárisan írták meg, amelyben minden esemény sorban követi egymást onnantól kezdve, hogy a Stone által játszott karakterrel, Olivia Lake-el megismerkedünk. Mivel biztosítani kellett, hogy senki nem ugorhasson át egy olyan szegmensre, ami azelőtt be nem mutatott szereplőket, vagy értelmezhetetlen utalásokat tartalmaz, és mivel az appot készítő fejlesztőknek is világosan el kellett magyarázni, hogy hogyan áll össze az egész történet, mindent tökéletesen el kellett tervezni. A cetlikkel beborított fal végül egy összeesküvés-elméletgyártó mesterművéhez kezdett hasonlítani.

“Bizonyos értelemben úttörő munkát végeztünk” – mondja Solomon. “Sok mindenben a megérzéseinkre hagyatkoztunk, és igazunk lett; de vannak dolgok, amiket legközelebb másképp csinálnánk.”

Miután a történet váza felállt, Solomon elkezdett a forgatókönyveken dolgozni: minden egyes színésznek saját verziója; mindegyik lehetséges történetszálnak eleje, közepe és vége kellett, hogy legyen. (A végső változat végül 507 oldalt tett ki).

A projekt végül annyira túlnőtte magát a keretein, hogy rájöttek, több pénzre van szükség, ha tisztességesen meg akarják csinálni. Soderbergh ezért egy új ötlettel állt az HBO felé: Ha finanszírozzák a projektet, utána újravágja, és egy lineáris minisorozatot csinál belőle. A HBO belement, végül kb. 20 millió dollárt fektettek a műsorba, ami hat részes sorozatként januárban lesz látható a csatornán. Ez meglehetősen nagy összegnek tűnik egy olyan sorozatért, amit már hónapokkal azelőtt meg lehet nézni az applikáción, de ahhoz képest, hogy Trónok harca epizódonként kerül 15 millió dollárba, kifejezetten olcsó.

Solomon és csapata 2015 vége és 2016 eleje között, 49 nap alatt vették fel a mintegy 8 órás filmanyagot az Utah állambéli Park City-ben, ahova Solomon magával vitte a szerteágazó narratívát ábrázoló táblát is. A megvalósítás gyors volt, különösen, ha belegondolunk, hogy nem egy jelenetet több perspektívából is le kellett forgatni.

Soderberghnek arra is mindig figyelnie kellett forgatás közben, hogy mit tudnak és mit nem a színészei. Egyikük sem kapta meg a teljes forgatókönyvet, és sok esetben segítségükre volt, hogy maguk sem tudták, hogy “jók”, “rosszak”, netalán egyik sem. Soderbergh mindig csak annyit árult el nekik, hogy a karakterük az adott pillanatban igazat mond-e, vagy hazudik. “A közhely szerint minden színész azt gondolja, hogy a film róla szól. Ebben az esetben valóban így érezhették” – mondja örömködve. “Nem akartam, hogy elolvassák azokat a részeket, amelyekben nem szerepeltek. Arra bátorítottam őket, hogy adják át magukat a narcisztikus, “én vagyok a világ közepe” érzésnek.”

Ez a filmnek is jót tett. Bár a Mosaic egy app, ugyanolyan élményt ad, mintha egy hagyományos hosszú filmet néznénk az okostelefonunkon. Érezte már úgy, hogy a film véget értével szívesen elidőzne még egy darabig az egyik szereplővel? A Mosaic a maga módján ezt teszi lehetővé. Egy ambiciózus kísérlet, ami azonban ugyanolyan simulékony és könnyen fogyasztható, mint bármelyik más sorozat.

Próbája egyben annak is, hogy mit hozhat a jövő. Az, hogy ezt a fajta tévézést hogyan fogadják majd, még a jövő zenéje. A HBO mindenesetre elégedett – már megállapodást is kötöttek a PodOp-pal a következő projektre. Azt viszont még mindig nem tudni, hogy a Mosaic siker lesz-e, vagy hogy egyáltalán mi számít sikernek ebben a műfajban. Mindez nem zavarja a készítőit. Nem bánják, ha a mostani projekt csak barlangrajz ahhoz képest, ami még jönni fog. “A következő projektekkel a most szerzett tapasztalatokra építsünk, mert már most sokkal többet tudunk. Az a célunk, hogy a lehető legjobbat hozzuk ki az új lehetőségekből.”

Megjelent: 2017. november 8.

Eredeti cikk



Kategóriák:Életmód, Innováció, Kultúra, Multimédia

Címkék:, , , , , ,