A zene szerepe a protestáns reformációban

800px-Luther_im_Kreise_seiner_Familie_musizierend

Gustav Spangenberg: Luther családi körben zenél /Forrás: Museum der bildenden Künste

Julio Hubard – Letras Libres (Mexikóváros)

Luther Márton 1517. október 31-én adta közre 95 tételét. Az ezt követő protestáns reformációnak nem csak teológiai implikációi voltak. A szenteket, díszes oltárokat és festményeket elhagyó reformációban a zene fontos szerepet játszott.

1513. március 9-én Giovanni di Lorenzo de Medici, az újdonsült X. Leó pápa fényűző felvonulást rendezett. Will Durant történész leírása szerint a színek és a zajok kavalkádjában feltűnt egy zászló, a következő felirattal: “Régen Vénusz uralkodott, utána Mars, most Pallasz Athéné.” Mindezzel VI. Sándorra, a kéjenc Borgia pápára, II. Gyulára, a harcias Giuliano della Roverére, és természetesen saját magára utalt, feltételezve, hogy egy Medici birtokában van a bölcsességnek és a józan ítélőképességnek. Róma hadakozó, korrupt, rosszul vezetett és romlott állammá lett, működtetése rengeteg pénzt igényelt. X. Leó – egy Medicihez méltón – nem ijedt meg a feladattól: pénzügyi tervet készített, melyben sok egyéb mellett a bűnbocsánatot egyfajta tőzsdei árucikké tette.

Luther, a görög és klasszikus latin műveltségű, német Ágoston-rendi szerzetes, aki teológiai, zenei és jogi tanulmányokat is folytatott, mindezt elfogadhatatlannak tartotta. 1517. október 17-én közzé tette 95 tételét Disputatio pro declaratione virtutis indulgentarium címmel. Kezdetét vette a protestáns reformáció, a tehetős, de szerény erkölcsű vidék támogatásával. A legenda szerint Luther a wittenbergi templom kapujára szegezte ki téziseket. Sok történész szerint azonban ez nem igaz, postán küldte el őket Rómába.

Miért aggódhatott a fényűző Róma? Hogy a téziseket publikálják. Márpedig éppen ez történt, egyenesen könyvként nyomtatták ki őket egy nürnbergi nyomdában, mozgatható betűelemekkel. X. Leó tisztában volt a technológia jelentőségével: apja és a nagyapja is üzleti kapcsolatban állt Aldo Manuzióval; ők találták fel a zseb méretű könyvet, amelyet az olvasó gond nélkül magával vihetett. Ezeknek a zsebkönyveknek köszönhetjük a reneszánszt.

Nem csak egy teológiai kérdésről volt itt szó (mely Luthert belülről emésztette, a pápának viszont ez volt a legkisebb gondja), hanem a technológiai haladásról. A világ megváltozott. A hatalmas és fényűző életű pápa viszont V. Károly német-római császár támogatására is számíthatott, akinek Luther Márton alattvalója volt. A pápai hatalmi struktúrához még csak hasonló sem volt a világon. Luther egy légy volt, akit le kellett csapni. A vadászat hevében azonban a birodalom süketté és romlottá vált.

Két dolgot nem értett meg Róma és Spanyolország: egyrészt, hogy a gazdagság új értelmet nyert, másrészt, hogy a hit több egy parasztoknak szóló tündérmesénél.

A régi hatalom számára a gazdagság az volt, amit az ember birtokol; a jellemzően szegények által adoptált új társadalmi és kulturális dinamika szerint viszont az, amit az ember tesz. A kapitalizmus hajtóereje inkább a dinamika, mint a tőke maga; a mozgalom, a vállalat az, ami a tőkét megteremti. A katolikus világban, különösen a spanyol felségterületeken, a gazdagság meggátolta a gazdagodást. A spanyol csőd azonban nem csak gazdasági csőd volt, hanem elsősorban kulturális és ideológiai jellegű. A reformációval a spanyol nyelv kultúrája hanyatlani kezdett: az irodalomban még mindig tartotta babérjait, de a zenében például már nem. Tomás Luis de Victoria (1548-1611) után egyetlen spanyol zeneszerző sem ért európai kollégái nyomába.

Mindez akár véletlen is lehet, mégis érdemes alaposabban megvizsgálni a dolgot. Spanyolországban a festészet töretlenül virágzott. De az ország közben egyre süketebbé vált – először a zenére, majd az irodalomra és az elméletekre. Nem ritka, hogy a festészet válik egy kultúra legmagasabb és legstabilabb művészetévé. A hagyományos katolikus katekizmus gyakorlatát követi, képekkel meséli el a szentek történeteit, szemlélteti az erényeket és a bűnöket. Olyan világot teremt, ami a látásé és a díszítés csábításáé.

Luther művelt volt, ugyanakkor nem gondolta magáról, hogy tud: a tudásszerzés folyamatában volt, kritikus szellemként nem ismerte el a megkérdőjelezhetetlen autoritást, mert, mint ahogy azt írásaiban is folyamatosan visszhangozta, ő – az ágostoni szellemben – mást gondolt tudásnak: például a zene szeretetét, amit gyermeki lelkesedéssel gyakorolt maga is. “Ha valaki abbahagyja az éneklést, és beszélni kezd arról, hogy mit tett értünk Krisztus, az csak azt mutatja, hogy nem hisz igazán, nem az Új Testamentumhoz tartozik, ami az örömöt hirdeti, hanem a régihez, amiből nem öröm, hanem szomorúság és düh fakad.

Rajongott Josquin de Prez művészetéért ( “A hangok mestere ő: engedelmeskednek is akaratának, míg más mesterek a hangok akaratának kénytelenek engedelmeskedni” – mondta róla) és lelkesedett az új zenei formákért, például a többszólamúságért: “Bámulatos, hogy valaki egyszerű dallamot vagy tenort énekel, a dallam mellett pedig három, négy vagy öt más szólam is énekel, és ezek a szólamok ujjongva játszanak és ugrándoznak ez egyszerű dallam vagy tenor körül, és sokféle móddal és hangzással csodálatosan ékesítik és díszítik a dallamot, és mintegy égi kartáncot lejtenek… Aki ezt nem élvezi, nyilvánvaló idióta, aki nem érdemli meg, hogy ezt a finom zenét hallgassa. Aki ebben nem leli örömét, aki nem csodálkozik rá, az hallgassa a szamárkórust (gregorián), a kutyák ugatását vagy a disznók röfögését zene helyett.”

Luther himnuszokat és dalokat szerzett. Semmi különöset, bár érdemes meghallgatni, mit kezdett Bach egy egyszerű kis himnusszal, az Ein Feste Burg Ist Unser Gott-tal, a BWV-80 kantátában. Ez a legközismertebb példa, de még sok van belőlük a lutheránus univerzumban. A reformáció világában, ahol nem voltak szentek, színes oltárok és festmények, a zenei élet virágzott.

X. Leót nyilván a technológiánál is jobban megijesztette maga az eszköz: a nyomda. A katolikus világban még a Biblia olvasását is korlátozták: nem nézték jó szemmel, ha bárki egyedül olvasta a szent szöveget. Még kevésbé, ha még értelmezte is. A lutheránusoknál viszont az olvasás és az értelmezés állt a hit középpontjában. A nyomtatás alapvető szükséglet volt a liturgiában való részvételhez. És nem csak szövegeket nyomtattak, hanem kottákat is. Richard Taruskin zenetörténész rámutat, hogy a kor gyermekeknek szóló ábécéskönyveiben a diatonikus hangsor már az első betűkkel együtt szerepel. A festmények, díszek, színes képek birtokolható, materiális, felhalmozható tárgyak. A zene viszont olyasmi, ami a művelése és értelmezése által létezik.

Megjelent: 2017. október 31.

Eredeti cikk



Kategóriák:Európa, Kultúra

Címkék:, , , ,