A fehér bőrű terrorista nem terrorista?

5810753486_f0b03805ba_o

Fegyverbolt az USA-ban. Fotó: Michael Saechang / CC BY-SA 2.0 alatt módosítva

Moustafa Bayoumi – The Guardian (London)

A las vegas-i merénylő, Steven Paddock minden definíció szerint terroristának minősül, csakhogy nem muzulmán.

Az Egyesült Államokban kettős mérce van érvényben, amikor a terrorizmusról beszélünk. Terroristának ugyanis szinte kizárólag a muzulmán elkövetőket nevezzük.

Vegyük például Steven Craig Paddockot, a múlt vasárnapi las vegas-i mészárlás elkövetőjét. Ő terrorista? Nos, a hatóságok nem nevezik annak, legalábbis egyelőre nem tették meg.

Pedig Paddock tette Nevada állam hivatalos definíciója szerint is kimeríti a terrorizmus fogalmát. Az állam törvénye szerint a terrorizmus “szabotázs, kényszerítés vagy erőszak alkalmazása súlyos testi sérelem vagy halál okozásának céljából.”

Stephen Craig Paddock legalább 59 embert megölt és 500-at megsebesített. Ha ez nem meríti ki a terrorizmus fogalmát a nevadai törvény szerint, akkor nem tudom mi.

Mégis, amikor a las vegas-i sajtótájékoztatón megkérdezték, hogy a lövöldözés terrorista cselekedet volt-e, Joe Lombardo seriff így válaszolt: “A dolgok jelenlegi állása szerint nem. Úgy hisszük, helybéli személyről van szó.” – sugallva ezzel, hogy a terrorizmus természeténél fogva valami olyasmi, amit idegenek követnek el.

Lombardo Paddockot “magányos farkas”-nak nevezte, mely címkével mifelénk a fehér bőrű terroristákat szokás illetni.

Ez a csúsztatás nem csak Lombardo-ra jellemző. Las Vegas polgármestere, Carolyn Goodman, szintén nem terroristaként, hanem “egy gyűlölettel teli őrültként” jellemezte Paddockot. Valószínű, hogy sokan fogják még ugyanezt a gondolatot szajkózni az elkövetkezendő napokban.

Donald Trump, aki általában minden lehetőséget megragad, hogy kimondhassa a “radikális iszlamista terrorizmus” szavakat, szintén kerülte a terrorista szó használatát, amikor a vasárnapi nap tragikus eseményeiről beszélt.

A Fehér Házból intézett beszédében az elnök a tömeggyilkosságot “színtiszta gonosz cselekedetnek” nevezte. Ésszerű törvénymódosítások, például a fegyverviselés szigorúbb ellenőrzésének bevezetése helyett az elnök valami mással rukkolt elő: szerinte többet kellene imádkoznunk.

Paddock tette ugyanakkor terrorizmusnak minősül, még a fogalom szigorúbb, szövetségi szintű definíciója szerint is. A szövetségi törvény szerint “belföldi terrorizmus” egyebek mellett “minden olyan cselekedet, melynek szándéka a kormány magatartásának befolyásolása tömegpusztítással”. Nehéz, szinte lehetetlen belátni, hogy az egyik legnagyobb tömeges lövöldözésnek az USA történelmében hogyan nem lehetett “szándéka a kormány magatartásának befolyásolása”.

A színtiszta rasszizmuson kívül van még egy oka annak, hogy az Egyesült Államokban fehér embereket ritkábban vádolnak terrorizmussal, mint muzulmánokat. Kevesen tudják, de a szövetségi törvény meghatározza ugyan a “belföldi terrorizmus” mibenlétét, viszont nem kodifikálja azt szövetségi bűncselekményként. (Legalább 33 állam viszont rendelkezik terrorellenes jogszabályokkal.) Ez részben azzal magyarázható, hogy attól tartanak, egy ilyen alapokmány ellentmondásba keveredne a szólás- és gondolatszabadsággal.

A szövetségi törvény tartalmaz ugyan “gyűlölet motiválta bűncselekményre” vonatkozó rendelkezéseket, de a jelenlegi, terror ellen vívott háborúnkban a “gyűlöletbűnöző” és a “terrorista” két külön fogalom. A gyűlölködő rossz ember. A terrorista viszont, sokak szemében, nem is ember.

Ez a jogi helyzet egy olyan világot teremt, amelyben a nagy nyilvánosságot kapó, az igazságügy-minisztérium által előszeretettel hangoztatott felelősségre vonások alapvetően soha nem belföldi terrorizmusról szólnak.

Nyilvánvaló volt ez akkor, amikor Jeff Sessions főállamügyész meglepő módon kijelentette, hogy a Charlottesville-ben egy fehér nacionalista szimpatizáns által meggyilkolt Heather Heyer “belföldi terrorizmus” áldozata lett. Erre több jogász is rámutatott, hogy szövetségi szinten a belföldi terrorizmus “nem minősül önálló bűncselekménynek, és nem vezet szigorúbb büntetéshez”.

Azok a nagy nyilvánosságot kapó terrorista cselekedetek viszont, amelyeket szigorúbban is büntetnek, szinte mindig olyan esetek, amikor az elkövető külföldi – általában muzulmán. A felelősségre vonás alapjául egy 60-as lista szolgál, melyen a “nemzetközi terrorista szervezetek” szerepelnek. Ezek nagy része muzulmánok által lakott országokban aktív. A belföldi terrorizmusnak viszont még a finanszírozását sem szokás szövetségi szinten tárgyalni.

Jogrendszerünk tehát eleve elfogult. A nemzetközi terrorizmus-ügyek a muzulmánokat illetve a nemzetközi konfliktusokat helyezik fókuszba, a belföldi terrorizmusnak nem tulajdonítanak akkora jelentőséget.

Ennek köszönhetően erősödik az előítélet az emberekben, miszerint a terrorizmus az iszlámból ered. Ez a jogrendszer által megerősített attitűd pedig általánossá válik a médiában, a hírekben, a tévéképernyőkön, illetve a barátainkkal és szomszédainkkal folytatott, mindennapi párbeszédekben.

Pedig az Egyesült Államokban nagyságrendekkel többen esnek áldozatául a fegyveres erőszaknak, mint az iszlám nevében elkövetett terrorizmusnak. Csak az előbbire nem figyelünk oda.

Csak 2017-ben 273 fegyveres tömeggyilkosságot követtek el – naponta körülbelül egyet -, és 11 671-en estek fegyveres erőszak áldozatául. Ezek a gyalázatos számok talán meglepőek. Számomra azok voltak.

Társadalmunkban a szövetségi kormány a saját prioritásai alapján irányítja az emberek figyelmét. Ma, különösen Donald Trump elnöksége alatt, a szövetségi hatóságok még kevésbé érdekeltek abban, hogy a belföldi terrorizmus téma legyen.

Amikor idén bombatámadás ért egy minnesotai mecsetet, a Fehér Háznak a szeme sem rebbent. Mindeközben Trump muzulmán-tilalma és az ehhez hasonló rendeletek megerősítik az emberekben azt a képzetet, hogy mindenki, aki a tiltólistán lévő országokból érkezik, fenyegeti az ország biztonságát.

Az intézményesült és mélyen beágyazódott iszlamofóbia ellen annyit tehetünk, hogy tudatosítjuk magunkban, hogy ez a nyilvánvaló kettős mérce mennyi belföldi terroristát “hagy futni”.

Tudatnunk kell kormányunkkal, hogy valódi igazságszolgáltatás akkor történik,  ha a terrorista címkét igazságosan és pontosan alkalmazzák.

Rá kell mutatnunk, hogy a kormány, abbéli igyekezetében, hogy az országot megvédje a külső fenyegetéstől, a belső fenyegetettséget növeli. És reménykednünk kell abban, hogy a jelenlegi adminisztráció figyelmeztetésünk mögött óvatosságot vél, nem pedig valami tervet.

Megjelent: 2017. október 4.

Eredeti cikk



Kategóriák:Amerika, Politika

Címkék:, , , , , ,