“Szociális kreditrendszer” Kínában: minden kontroll alatt

watching-you

Fotó: Peter Griffin

Lea Deuber – Neon (Hamburg)

Kína a totális állami ellenőrzés útján halad: a kormányzat minden adatot be akar gyűjteni és polgárait pontozással értékelni. A jók olcsóbb repülőjegyeket vagy hitelt kaphatnak. És a rosszak?

Egy rossz szó a véget jelentheti. Lili tisztában van ezzel. Ezért nem beszél politikáról vagy történelemről. És semmiképpen a homoszexualitásról. Ezek azok a témák, melyeket soha nem hoz szóba, amelyekről nem lehet nyíltan beszélni. A legjobb még csak gondolni sem rájuk. Ha nem gondol rájuk, nem csúszhat ki semmi helytelen. De igazából nem aggódik emiatt, mondja. Hiszen ő egy jó ember. És a jó embereknek, állítja kormánya, nincs mitől félniük Kínában.

Lili törékeny. Egy kék blúz van rajta, nyakában vékony aranylánc himbálózik. Ha ideges lesz, haját két kézzel a válla mögé dobja. A huszonhárom éves nőnek nagy szemei vannak és félénk mosolya – és sok fiatal kínai nőhöz hasonlóan egy livestream csatornája. Mobiltelefonján keresztül napról napra bepillantást enged idegeneknek az életébe: felkeléskor, nyaraláskor, záróünnepségen. A szolgáltatók alkalmazásai népszerűek. Nevük “YY”, “Inke” vagy “Yizhibo”, és már körülbelül 325 millió ember használja őket, ami a Facebookot is arra kényszerítette, hogy “Facebook Live” néven lemásolja az ötletet.

A Pekingben élő Lili kisebb sztár a kínai színtéren. Egy feltörekvő véleményformáló, influencer. Követői nyitottságáért kedvelik, hogy bepillanthatnak mindennapjaiba. Hogy arról beszéljen, amit valójában gondol, azt megtiltotta magának. Ha politikáról van szó, anonim akar maradni. Neve nem jelenhet meg egy újságban sem, még egy németben sem. Az állam most már nem csak olvassa és cenzúrázza a médiát és a szociális platformokat. A kormányzat azon dolgozik, hogy az összegyűjtött adatokat egybeolvassza és egy “szociális kreditrendszert” építsen ki.

Az eredmény egyfajta Schufa (német hitelképesség-vizsgáló magáncég) lenne az életre vonatkozóan: minden egyes polgár értékelése a szociális hálózatok híreiből, a pénzügyi adatokból, a nyilvános adatbankok információiból és a szociális viselkedésből kiszámolva. A cél a jó és konform polgárrá nevelés. A hatalmon lévők elképzelése szerint már 2020-ra ott tarthat az egész, hogy minden embert jutalmazni vagy büntetni lehetne pontjai számának függvényében. Ha a rendszer megvalósul, a világon minden ötödik ember része lesz az átfogó megfigyelésnek.

Hogy az egypártrendszer hogyan bánik a másként gondolkodókkal, azt júliusban újra megfigyelhettük, amikor a kínai másként gondolkodó és Nobel-békedíjas Liu Hsziao-po fogságban meghalt rákban. Nevét a legrövidebb időn belül cenzúrázták. A RIP – nyugodjék békében – rövidítéseket blokkolták. Gyertya-emojikat sem lehetett küldeni. A gyászukat kiíró felhasználókat hét napra kitiltották a szociális hálózatokról, vagy törölték profiljukat. Privát chatben el lehetett ugyan küldeni az üzeneteket Messengeren, de azok soha nem érkeztek meg. Néhány órával Liu Hsziao-po halála után olyan volt, mintha soha nem is létezett volna.

Dél van, odakint több mint 30°C. Lili egy kávéházban ül egy bevásárlóközpontban Peking belvárosában és vizet kortyolgat. A légkondicionáló a helyiséget valamivel 20°C fölé hűti. Lili megborzong. Kimerítően tudna az állam által gyakorolt nyomásról beszélni. A médiáról, melyek szinte teljesen állami kézben vannak; az állam irányítófeladatainak felosztásáról, ami papíron létezik ugyan, de a valóságban nem, a magánvállalkozásokat érintő beavatkozásokról. Vagy Micimackóról, akiről a kínai interneten már nem találni semmit, amióta a felhasználók Hszi Csin-ping államelnök és az ügyetlen mesehős közti hasonlóságot terjesztették.

Lili intelligens, a Harvardon oktatástudományt tanult. Ezalatt az idő alatt foglalkozott George Orwellel és klasszikusával, az 1984-gyel is, melyben az író megalkot egy totalitáriánus államot. Szívesen élt az USA-ban. “Ott szabadon beszélhet az ember a politikáról, anélkül, hogy a rendőrség kijönne és az ajtón dörömbölne” – mondja.

De mégis visszatért és Amerika ellen, a hallgatás mellett döntött. Miért?

Ha rákérdezünk, a karrierjéről és szüleiről beszél. A család egy észak-kínai városból származik. Amikor Lili kicsi volt, szülei Nankingbe, egy egymilliós városba költöztek, Sanghajtól nyugatra. Sok pénzük nem volt. A lányuknak mégis a legjobb kezdési feltételeket szerették volna biztosítani. A Harvardon való végzéssel egy álmuk vált valóra. “Apám végtelenül büszke” – mondja Lili, szinte elnézést kérve. A szülei keményen dolgoztak, magyarázza. Ezt kéne kockára tennie? A politika sosem volt téma a családjában. A szülei “nem engedhették meg” maguknak.

Időközben több millió követője van Kínában, csak livestreamjeit, melyekben hetente többször bemutatja életét, hárommillióan követik. Az utcán egyre gyakrabban felismerik, reklámszerződéseket kap. Egyes véleményformálók átszámolva havonta 17 000 eurót keresnek. Ezt szeretné Lili is. Hogy ezt elérje, már most soha nem filmez spontán, csak úgy: “Így lehetek biztos abban, hogy nem történik semmi váratlan dolog”.

A társadalom pontozásának első következményeit az ember már érezheti a mindennapokban. Léteznek próbaprogramok. Amikor Lili a szüleihez utazik Nankingbe, a vonat hangosbemondóján egy barátságos hang arra figyelmeztet, hogy senki ne szálljon fel jegy nélkül és semmilyen körülmények között ne dohányozzon a vonaton. Ha egy ellenőr rajtakapja, bejegyzés fenyegeti a nemzeti fekete listán. Erre a listára kerül az is, aki nem tudja számláit kiegyenlíteni. A következmény: személyi számát, melyhez minden kínai egyszer juthat hozzá életében, zárolják, a jövőben repülő- vagy vonatjegyet sem tud vásárolni.

A nyomon követés még csak a kezdet. “További 44 kormányhivatalt tervezünk, melyek korlátozni fogják az eladósodott emberek lehetőségeit” – magyarázta nemrég a legfelsőbb bíróság vezetője. Ez olyan emberekre is vonatkozhat, aki fellebbeznek a bírósági ítéletek ellen vagy a büntetést nem tudják befizetni.

Sanghajban van egy projekt, ami a jövőbeni állami rendszerhez már most nagyon hasonlít. Az “Honest Shanghai – Becsületes Sanghaj” alkalmazásnak majdnem 100 állami adatbankhoz van hozzáférése, hogy a városlakókat 3000 kritérium alapján értékelhesse. A részvétel ezidáig önkéntes. Aki ki szeretné próbálni, hol áll a kormányzat értékrendjében, be kell gépelje személyi számát és beszkenneltetnie arcát. 24 óra múlva érkezik az eredmény. “Nagyon rossz”, “rossz”, “normális”, “jó” vagy “nagyon jó” ember? Az app kiszámolja.

A kávézó, ahol Lili ül, forgalmas, majdnem minden vendég a mobilját nyomkodja. Egyik barátnője is, aki videókat néz. Lili végiggörgeti barátai listáját a “Wechat”-en, a kínai általános célú alkalmazáson, amivel beszélgetni, vásárolni és fizetni is lehet. Pontosan 900 millióan használják, sok kínai az egész életét ezzel szervezi. Lili 5 éve jelentkezett be – egyes felhasználók “Szép Esőnek” nevezik.

A fővárosban, Pekingben több kamera lóg, mint a világ bármely másik nagyvárosában. A belváros teljesen le van fedve. Már most lehet a felvételeken arcokat és személyeket keresni. A terrorellenes törvény alapján, amit az országban nemrég fogadtak el, jogszerű a kiértékelés. Ha sikerül a kormányzatnak a “szociális kreditrendszert” kiépíteni és a többi rendelkezésre álló adattal összekötni, nem lesz a világon ehhez hasonló.  A „Big Data” mint a totális kontroll eszköze.

Hogy az egyes adatbankoknak milyen súlya van – a rendőrségi vezetői engedély, a személyes pénzügyek, a szociális hálózatokon tanúsított viselkedés – azt az állam a mai  napig megtartja magának. De a következmények már láthatók: akinek jobb az értékelése, olcsóbb repülőjegyet vehet. Később, így az elképzelés, könnyebben igényelhet lakáshitelt, vagy gyermekeit jobb iskolába adhatja. “A megbízhatóak szabadon mozoghatnak a világban” – így a kínai jelmondat. A diszkreditáltak “minden lépését megnehezítjük”.

A megfigyelésnek hagyománya van Kínában. A munkásegységek felügyelői, akiknek a népköztárság kezdetén minden kínai alá volt rendelve, egyik szemüket mindig a polgárokon tartották. Ők utalták ki a lakásokat, házasságokról döntöttek és figyeltek rá, hogy senki ne kételkedjen túlságosan a rendszerben. A kritika hátrányos következményekkel járt a pályaválasztásban és a társadalmi életben – vagy letartóztatáshoz vezetett. Mindenkiről dossziét vezettek és feljegyezték a hibás magatartást, az iskolai érdemjegyeket és a kapcsolatokat. A “rendszer szemének és fülének” nevezi David Bandurski ezeket a dossziékat. A Kína-szakértő a Hongkongi Egyetem Újságírás és Média Tanszékén kutat, és úgy véli, a régi rendszer újjá fog éledni a digitális lehetőségeknek köszönhetően. “A kínai polgárok hozzá vannak szokva ahhoz, hogy a kínai kormányzat behatol az emberek magánéletébe.”

A témáról való bármilyen beszélgetést elfojtanak, mondja Bandurski. Az inteneten alig található híradás a kormány terveiről. A kínai sajtó nem szabad, a szerkesztőségekben cenzorok ülnek. Egy nyilvános vita, mint Németországban az automatikus arcfelismerő-rendszer, a Facebook adatainak felhasználása vagy a személyes adatok tárolása esetében – Kínában elképzelhetetlen.

Lili is csak egy válvonással nyugtázza a kormányzat terveit. Hogy tudna-e tenni ez ellen valamit? “Nem”. Kínában a legtöbb ember az államnak kiszolgáltatva érzi magát. Peking autópályát akar építeni és az útvonal egy lakóházon vezet át, pech. A párt a világ legnagyobb víztározóját akarja felépíteni és ezért egy falut elárasztani, adott joga. Ellenállás mindig is volt, de értelmetlen. Ha az embernek szerencséje van, kártérítést kap. Ha nem, ismét pechje volt.

Szinte elnézést kérve említi Lili, hogy a rendszer csak a “rossz embereknek” jelent problémát. Ő maga sosem megy át a piroson, betartja a törvényt és mindig mindenkivel barátságos. Ez a rendszer mindenki számára biztonságosabbá teszi a világot. Mivel a rossz embereket gyorsabban meg lehet büntetni. Ezért jó mégiscsak a kontroll. “Ugye?” kérdezi. És kicsúszik belőle a mondat, amit az ember Németországban is hall, ha a megfigyelésről van szó, “nekem nincs mit takargatnom”.

De mi történik, ha valakit igazságtalanul rosszul értékelnek: megvédheti magát? Tisztázásképpen egy semleges hatósághoz fordulhat? Ezt eddig nem tervezik és nem is utal rá semmi, hogy létrehoznának ilyen szervet. Kínában nincsenek szabad választások és nincs független ellenőrzés a médián vagy jogrendszeren keresztül.

Lili számára ez azt jelenti, hogy szabadsága, melybe az is beletartozik, hogy hibákat követhessen el, korlátozott. Magánszférájáról nem csak önmaga dönt. Szociális platformokon, csatornáján, barátai közt, vagy ebben a történetben, amiben csak álnéven jelenthet meg, Lili már most úgy érzi, hogy valaki a háta mögött figyel. Titkai számára, bármik legyenek azok, nem létezik biztos hely. Amit Dave Eggers most megfilmesített regényében, a A kör-ben disztópiaként ír le, számára az már most valóság.

A bevásárlóközpontbeli találkozó végén Lili majdhogynem boldog, hogy nem kell többet erről beszélnie. Üzenetet kap, indulnia kell. Ahogy arany-ezüst mobilját a táskájába csúsztatja, hátoldal egyik matricája fekete szemmel egyenesen rápillant, szúrósan, vizsgáztatóan. Búcsúzáskor Lili még gyorsan beszámol arról, hogy néhány nappal ezelőtt állásajánlatot kapott az egyik állami televíziós csatornától.

Aláírta.

Megjelent: 2017. október



Kategóriák:Ázsia, Közigazgatás, Multimédia, Politika

Címkék:, , ,