Otthontanulás Rousseau nyomdokain

fortepan_54780.jpg

A kép illusztráció. Forrás: FORTEPAN

Marie-Pierre Genecand – Le Temps (Lausanne)

Violette és Jérôme otthon oktatják két kisfiukat. Mi több, a tanmenetet a mindennapi élet kívánalmaihoz igazítják. A módszer, úgy tűnik, működik.

Ez nem egy iskolaellenes, társadalomellenes, normaellenes történet, hanem a szabadságot, a személyes fejlődést és a tiszteletet hirdető történet. A Svájc francia részén élő színészházaspár, Jérôme és Violette, nem leckéztetni akarnak másokat. Ez nem is lenne helyénvaló, hiszen ők maguk döntöttek úgy, hogy 10 és 12 éves fiaikat az ún. autonóm tanulás módszerével oktatják.

Mindez azt jelenti, hogy 2013 óta a házaspár kötetlen időben, kötetlen tanmenetben tanítja otthon gyermekeit. Arthur és Simon spontán érdeklődésük, illetve a napi események alapján sajátítanak el ismereteket. A módszer működik. Az idősebbik fiú, Arthur, éppen dokumentumfilmet készít vakvezető kutyákról, az 1. világháború iránt élénken érdeklődő Simon pedig regényt ír a témában. Igen, regényt. 10 évesen.

Rousseau bizonyára örömmel tanulmányozta volna ezt a családot. Ugyanis a módszer minden mozzanata az Emil, avagy a nevelésről-t, a felvilágosodás híres pedagógiai alapvetését idézi, ami a megfigyelésen és a kíméletes tudásátadáson alapuló oktatást hirdette. Később Jean Piaget ismeretelmélet-tudós a genfi közoktatást is ebbe az irányba terelte: minél örömtelibb a tanulás, annál mélyebben ivódik be a tudás az emlékezetbe. Jérôme és Violette pedig eredményesen használják Rousseau és Piaget módszerét.

A családdal egy vidéki házban találkoztunk, ahova nemrég költöztek be. A helyi közösség napelemmel fűt és permakultúrás veteményest tart fenn. Igazi hippiparadicsom, ami ideális környezetet nyújt az otthontanuláshoz.

A döntésben meghatározó szerepet játszott az, hogy a szülők négy éve minden évben 6-8 hónapot vannak úton a munkájuk miatt. A mindenkori lakhelyen történő iskoláztatás kézenfekvő megoldásnak bizonyult.

2011-ben a gyerekek még a humanista szemléletű Rudolf Steiner iskolában kezdték meg tanulmányaikat. Itt a művészeti és a szociális képzésre ugyanolyan hangsúlyt fektetnek, mint az intellektuális fejlődésre. A gyerekek ekkor 4 illetve 6 évesek voltak. “Az iskola szép értékeket képviselt, az emberi kapcsolatok fontosságát, egymás tiszteletben tartását és a kölcsönös segítségnyújtást. Ne feledkezzünk meg a természetközeliségről sem. A 12 éves Arthur szavaival: “Fakunyhókat építettünk és minden nap magunk sütöttük a kenyerünket. A gabonát egy hatalmas malomban őröltük meg. Szuper volt!”

Akkor miért hagyták ott ezt az idillt? “Azért, mert Arthur 6 évesen meg szeretett volna tanulni olvasni, viszont a Steiner módszer szerint ez még túl korai lett volna. Így tehát átirattuk egy hagyományos iskolába, ami nagyon boldoggá tette. Az öccse, Simon, viszont nagyon hamar fojtogatónak érezte a légkört.” Tehát a gyerekek döntése volt a dolog? “Igen is meg nem is. Fogalmazzunk úgy, hogy Simon örökös nyaggatásával igazából már csak a saját félelmeim álltak az útjában annak, hogy valóra váltsam azt a vágyamat, hogy otthon tanítsam őket.” – magyarázza Violette.

Az élet is közrejátszott a döntésben. 2013-ban az apa több hónapos forgatásra indult német-Svájcba, Franciaországba és Kanadába. “Úgy gondoltuk, ez az út életre szóló tapasztalat lehet az egész család számára: hat hónap lakókocsizás, majd egy viszonylag hosszabb megálló Québecben. Másfél éves iskolai szünetet kértünk. De a végén egyre többet utaztunk, és egészen hozzászoktunk a nomád léthez. Szem előtt tartva, természetesen, a gyermekek fejlődését.

Hogyan képzelte el a házaspár a tanítást? Részt vettek-e valamilyen képzésben? “Sokat változott az álláspontunk ebben a kérdésben” – mondja a családanya. “Kezdetben a lakókocsi tele volt szakkönyvekkel. Annyira féltem, hogy kimarad valami, hogy egyszerre több módszert használtam. De ezt nagyon hamar abbahagytam, ugyanis rájöttem, hogy az ismeretszerzés spontán módon zajlik. Például, a gyerekek nagyon hamar megtanultak olvasni, mert tájékozódni akartak a városokban, amiken átmentünk. Ugyanez vonatkozik az írásra is. Nagyon hamar megtanultak írni, mert levelezni akartak a Svájcban maradt barátaikkal.”

Más szóval, a szükséglet diktálja a tanulást. “Igen, sőt, sokszor mindez észrevétlenül zajlik. Simonnak mutattam egy applikációt, amivel összeadásokat és kivonásokat lehet végezni. Nem tudtam, hogy az applikáció elmagyarázza a szorzást és az osztást is. Ő viszont észrevette, és kiegészítette velük a tudását, anélkül, hogy nehéznek érezte volna.” Ami a német nyelvet illeti, Violette-nek erre is van megoldása: “Veszünk egy repülőjegyet Berlinbe, ott maradunk négy hónapig, azalatt a gyerekek a “mélyvízben” elsajátítják a nyelvet.”

Talán ebben rejlik az egész dolog kulcsa. Mivel olyan családban nevelkednek, ahol természetes a kultúra iránti érdeklődés, ahol mindennapos beszédtéma a politika és a társadalmi kérdések, ahol minden döntést megvitatnak és sokat utaznak, Arthur és Simon mintegy észrevétlenül szívja magába a tudást…

Nem félnek attól, hogy a gyerekek a jövőben sem lesznek hajlandóak erőfeszítéseket tenni? “Ez a kérdés bennünk is felmerült” – vallják be a szülők. “De amikor láttuk, hogy az idősebb mennyire odateszi magát a táncóráin, vagy hogy a kisebb mennyire ügyel a helyesírásra a regényében, akkor megnyugodtunk!”

És mi van a társas élettel? Nincsen rossz hatással a gyermekek szociális fejlődésére, ha úgyszólván törzsi létben élnek a szüleikkel? “Épp ellenkezőleg, a barátaik azt mondják, hogy velük nem érzik úgy, mintha maszkot kellene viselniük. Úgy érzik, ők nem ítélkeznek felettük.” És Violette? Nem érzi úgy, hogy a munkája és a gyerekek tanítása mellett alig marad ideje magára? “Igen, erre kellett valami megoldást találnom. Minden nap 6 órakor kelek, így van 3 órám egyedül, mielőtt a család többi tagja is felkel!”

A szülők, tekintettel a gyerekek életkorára és arra, hogy ezentúl több időt fognak Svájcban tölteni, úgy döntöttek, ezentúl formálisabbá teszik a tanórákat, a módszerességre helyezve a hangsúlyt. Nincs ellenükre az sem, hogy a fiúk esetleg később visszatérhetnek a hagyományos rendszerbe. “Simon bankár vagy építész szeretne lenni. Tehát érettségi után egyetemre szeretne menni. Miért ne? A képességek, amiket a szabad tanulás évei alatt elsajátított, egész életében hasznára lesznek, akármilyen utat választ.” – mosolyog Violette.

Svájcban körülbelül 1400 gyermek tanul otthon. A legtöbben Basel és Bern, illetve Vaud és Neuchâtel kantonokban. Ezekben a kantonokban elegendő kitölteni egy egyszerű űrlapot az engedélyezéshez. A családoknál évente ellenőrzést tartanak, a gyermekek vizsgát tesznek. Genf kantonban ezzel szemben olyan értékelési rendszer van érvényben, ami nem ad mozgásteret a különböző pedagógiai megközelítéseknek. Számos család kifejezetten ezért költözik át a szomszédos Vaud kantonba. Egyes kantonokban még Genfnél is szigorúbban állnak a kérdéshez: Freiburgban például csak az taníthatja otthon a gyerekét, aki tanári végzettséggel rendelkezik, Wallisban pedig idén 16 gyermektől megtagadták az otthontanulás lehetőségét.

Megjelent: 2017. augusztus 21.

Eredeti cikk



Kategóriák:Életmód, Oktatás

Címkék:, , ,

1 hozzászólás

Visszakövetés

  1. pillanatok egy otthonoktatott babalány életéből | csak az olvassa — én szóltam