Az alázatos vezetők eredményesebbek, mint a nárcisztikus vezetők, mégis gyakran az utóbbiakat részesítjük előnyben. Miért?

Flame_002

A kép forrása: Public Domain Superheroes

Margarita Mayo – The Harvard Business Review

Kutatások igazolják: ha alázatos, szerény vezetőket választunk, a minket körülvevő világ jobb hellyé válik.

Az alázatos vezetők hosszú távon javítják a cég teljesítményét, mert együttműködő környezetet teremtenek. Kiegyensúlyozott képük van önmagukról – tisztában vannak mind az erényeikkel, mind a gyengeségeikkel -, értékelik mások erősségeit és hozzájárulásait a közöshöz, valamint nyitottak az új ötletekre és a visszajelzésekre. Ezek az “elismeretlen hősök” jó hatással vannak követőik önbizalmára, a várakozásaikat meghaladva olyan közösséget teremtenek, ahol az egyéni erőfeszítések szervezett módon a közösség javát szolgálják.

Egy tanulmány 105 kis- és középméretű vállalkozást vizsgált a számítástechnikai szoftver és hardver szektorban az USA-ban. Arra jutottak, hogy az alázatos vezetővel rendelkező vállalatok felső vezetői csapatának tagjai nagyobb valószínűséggel működnek együtt és osztják meg egymással az információt, a legtöbbet kihozva ezzel a vállalat lehetőségeiből.

Egy másik tanulmány megmutatta, hogy a vezetői alázatosság “fertőző”: a szerény hozzáállást ás viselkedést a vezető követői is utánozzák. Egy 161 csapatot vizsgáló tanulmány szerint az alázatos vezetés alatt dolgozók maguk is jobban hajlanak arra, hogy beismerjék saját hibáikat és korlátaikat, hogy megosszák másokkal a dicsőséget, és hogy nyitottabbak legyenek az új ötletekre, tanácsokra, visszajelzésekre.

Mégis, mintha belénk lenne kódolva, hogy a fent említett elismeretlen hősök helyett a “szuperhősöket” részesítsük előnyben: az önfényező, karizmatikus vezetőket.

A karizma görög szó, jelentése “isteni ajándék”. A karizma a különleges, magnetikus vonzerő, ami lelkesedésre és odaadásra inspirálja az embereket. Max Weber német szociológus definíciója szerint a karizma “isteni eredetű vagy irányadó tulajdonság, miáltal az érintett személyt vezetőként kezelik.” Kutatások bizonyítják, hogy a karizmatikus személyeket nagyobb valószínűséggel ajánlják vezetői pozíciókra magas energiaszintjük, szokatlan viselkedésük és hősi tetteik miatt.

A karizma jól jön egy nagyszabású pozitív változás levezénylésénél, ugyanakkor létezhet egy “sötét oldala” is. Jay Conger és Rabindra Kanungo alapvető fontosságú könyvükben mindezt a következőképpen írják le: “A karizmatikus vezetők hajlamosak a szélsőséges nárcizmusra, ami erősen önös és grandiózus célok felé tereli őket.” Egy klinikai kísérlet mutatja, hogy amikor a karizma átfedésben áll a nárcizmussal, a vezetők visszaélnek hatalmukkal és kihasználják követőiket. Egy másik tanulmány szerint a nárcisztikus vezetők gyakran merész víziókat vázolnak fel a jövőre vonatkozóan, ami mások szemében csak még karizmatikusabbá teszi őket.

Miért van az, hogy ezek a vezetők mégis gyakrabban kerülnek a csúcsra? Egy tanulmány szerint arroganciájuk ellenére a nárcisztikus egyének a “prototipikusan hatékony vezető” képét sugározzák. A nárcisztikus vezetők tudják, hogyan vonják magukra a figyelmet. Élvezik a kitettséget. Az embereknek idejébe telik, míg rájönnek, hogy a kompetenciára utaló korai jelek később nem igazolódnak be, és hogy a vezető nárcizmusa rossz hatással van a csapattagok közötti információcserére és a csoportteljesítményre.

Nem arról van szó, hogy karizmatikus és nárcisztikus egyénekből nem válhat jó vezető. Bizonyos körülmények között igen. A nárcisztikus CEO-k “előnyben részesítik a merész, figyelemfelkeltő húzásokat, amik nagy nyereséget vagy nagy veszteséget hozhatnak.” Egy nárcisztikus vezető megválasztása rehát egy magas kockázat – magas haszon típusú befektetés.

Azt sem lehet mondani. hogy az alázatos vezetők nem lehetnek karizmatikusak. A kutatók egyetértenek abban, hogy megkülönböztetünk “negatív” és pozitív” karizmatikus vezetőket az önös illetve a közösségi célok felé való orientációjuk szerint. A karizmatikus vezetésnek ezt a két oldalát “perszonalizált” és “szocializált” karizmának is nevezik. A szocializált karizmával rendelkező vezetőt is egy hős aurája veszi körül, ugyanakkor mindezt ellensúlyozza a csekély szintű autoritarizmus és a közös jólét őszinte érdeke. Ezzel ellentétben a perszonalizált karizmatikus vezető vélt hősiessége magas szintű autoritással és nárcizmussal párosul. Amikor a követők össze vannak zavarodva és nincsenek tisztában a kijelölt célokkal, akkor a legvalószínűbb, hogy személyes kapcsolatokat hoznak létre a karizmatikus vezetővel. A szocializált kapcsolatokat azon követők hozzák létre, akik világos értékrenddel rendelkeznek, és akik a karizmatikus vezetőre mint a kollektív cselekvés elérésének egy eszközére tekintenek.

A probléma abból adódik, hogy sokkal gyakrabban választunk negatív karizmatikus vezetőket, mint amikor a helyzet miatt valóban indokolt lehet az általuk képviselt magas kockázat. Nagyképűségük, alacsony empátiájuk, domináns viselkedésük és a “nekem jár” attitűd ellenére a karizmájuk ellenállhatatlannak bizonyul. A szuperhősök követőit elbűvöli a showműsor: puszta vonzerejük által a nárcisztikus vezetők egy egymással versengő környezetet hoznak létre maguk körül, amelyben a követőik is egyre inkább önzővé válnak.

Ha az alázatos vezető hatékonyabb, mint a nárcisztikus, akkor miért van az, hogy olyan gyakran választunk mégis nárcisztikus vezetőket?

A “vezetés romantikája” hipotézis azt sugallja, hogy az emberek általában hajlamosak a társadalmi eseményeket a vezetés fényében értelmezni, valamint hajlamosak romantikus színben látni a vezetőt.

Saját kutatásaim azt mutatják, hogy a pszichés állapotunk szintén hatással van arra, hogy hogyan látjuk a karizmatikus vezetőket. A szorongó emberek ki vannak éhezve a karizmára. Így aztán krízishelyzetekben nem csak a karizmatikus vezetők iránti igényünk nő meg, de hajlamosabbak vagyunk a már követett vezetőt karizmatikusnak látni.

A gazdasági és társadalmi krízishelyzetek egyedülálló próbatételt biztosítanak a karizmatikus vezetők számára. A pánik és bizonytalanság ideális táptalajt nyújt a karizmatikus vezetők felemelkedésének. Ugyanakkor ezekben a helyzetekben hajlamosabbak vagyunk a nem megfelelő vezetőt kiválasztani. Krízis idején és egyéb, érzelmileg felfokozott helyzetekben inkább hajlamosak vagyunk romantikus színben látni a grandiózus, nárcisztikus vezetőket. Az ellentmondás abban rejlik, hogy emiatt aztán éppen olyan vezetőket választunk, akik valószínűleg nem hoznak sikert. Krízishelyzetekben könnyű elcsábulni a megmentő szuperhősöknek, akik a várakozásokkal ellentétben még mélyebbre taszíthatnak minket a bajban.

Míg bár mindez meglehetősen reménytelenül hangzik, van egy másik olvasata is a dolognak. Azok a vezetőink, akiket megérdemlünk. Amikor kollektíven megválasztjuk és felépítjük vezetőinket a saját szükségleteink és vágyaink kielégítésére, választhatjuk az alázatosságot és a szocializált karizmát is a nárcizmus helyett.

A szerző az IE Business School Madrid professzora.

Megjelent: 2017. április 7.

Eredeti cikk



Kategóriák:Életmód, Üzleti, Vezetés

Címkék:, , , ,