Hatékony altruizmus: szív helyett ésszel

fortepan_41284.jpg

A kép illusztráció. Forrás: Angyalföldi Helytörténeti Gyűjtemény / FORTEPAN

Anja Dilk – Der Spiegel (Hamburg)

A hatékony altruisták nem csupán jót akarnak tenni, hanem tevékenységükkel a legjobb eredményt célozzák meg. Ezért kiszámolják, kinek az élete ér a legtöbbet. Szabad ezt?

Amikor Leon Lang megismerkedett a hatékony altruizmussal, átrendezte prioritásait. A Bonni Egyetem matematika szakos hallgatója az állati jogok érdekében végzett rendszeres szórólap osztogatás helyett rákapcsolt az egyetemen. Célja: jobb érdemjegyek. A 23 éves fiatal ezekkel később magasabb jövedelemre tehet szert, ami lehetővé teheti, hogy több pénzt tudjon olyan szervezeteknek adományozni, melyek csökkentik a szenvedést. Ez, állítja, sokkal hatékonyabb mint korábbi akciói a sétálóutcában. Egy internetes listán elkötelezte magát, hogy jövőbeni bevételei tíz százalékát adományozásra fordítja.

Amikor Annalena Tetzner tudomást szerzett a hatékony altruizmusról, visszavett erőfeszítéseiből a főiskolán. Ázsiakutatóként kultúra szakiránnyal nem számolhat magas jövedelemmel a végzés után. Jobb, mondja Tetzner, ha energiáit az új feladatnak szenteli. A 23 éves nő most a Bonni Hatékony Altruizmus Főiskolai Csoportban tevékenykedik, és azon gondolkodik, hogy gazdaság szakirányra vált. Azért, hogy számításai szerint később több karrierlehetősége legyen, hogy a világban valamit változtatni tudjon.

Leon Langot és Anna Tetznert összeköti egy dolog: jót szeretnének tenni, “de nem úgy, ahogy a véletlen adja”. Segíteni akarnak, de ebben nem csak a szívüket követik, hanem az értelmüket is. Ezért felteszik a kérdést: mi hozza a legnagyobb hasznot? Hol célozza meg egy adomány a legnagyobb hatást? Hogyan tudok a saját képességeimmel a legtöbbet előmozdítani? Ezért nevezik magukat hatékony altruistáknak.

Az altruisták olyan emberek, akik először másokra gondolnak, és csak azután magukra. A hatékony altruisták azt szeretnék, hogy ez meg is érje. Folyamatosan keresik a lehető legnagyobb “hatást”, ahogy ők nevezik.

“Találd ki, hogyan tudod a legtöbb jót tenni, és aztán tedd meg” írja a skót William MacAskill, aki Oxfordban filozófiát tanít. A 29 éves férfi írta a hatékony altruisták bibliáját, a Tegyél jót jobban-t.

Hogy mit jelent a legtöbb, azt költség-haszon számításokkal próbálják a hatékony altruisták (rövidítve HA) megállapítani. Egy ilyen számítás így nézhet ki: 10 000 dollárból lehet egy látássérültnek egy vakvezető kutyát finanszírozni – vagy 300 szemoperációt Afrikában, és ezzel vak gyerekeknek szemvilágot ajándékozni. Aki racionálisan dönt, az utóbbira adakozik, mondják a hatékony altruisták. Nagyobb a hatása a világban.

A hatékony altruizmus két éve még alig volt ismert. A mozgalom ma sem nagy, de folyamatosan növekszik. Központjai Oxfordban, San Franciscóban, Melbourne-ben és Svájcban vannak. Egyedül Nagy-Britanniában kb. 2000 hatékony altruista van, világszerte több ezer. Mindenhol helyi csoportok alakulnak, több mint 30 működik Németországban. A 2015 nyarán létrehozott berlini HA-Alapítvány tanácsot ad az embereknek, hogyan tudják karrierjüket a HA kritériumokhoz igazítani, és 30 munkatársával próbálja az elképzelést német nyelvterületen terjeszteni.

“Kognitív torzítások” és “Mindware Gaps”

A Matematika Tanszék épülete, Bonni Egyetem, 0.011-es terem. Két tucat érdeklődő jött el. Egy filozófia szakos hallgató a Facebookon olvasott a találkozóról. Egy germanisztika szakos hallgató egy barátjától hallott a csoportról. Mások a Bonni Vegán Főiskolai Csoporton keresztül figyeltek fel rá. Egy tag a kölni HA-Csoportból azt szeretné tudni, hogy a szomszédos város aktivistái hogyan hajtják végre céljaikat. Az elképzelést mindenki “izgalmasnak” tartja.

Leon Lang számokat ír a táblára. Milyen szabályt követ a számsor, kérdezi a jelenlévőket.Golyóstollak szántanak a papíron, körbe adnak egy tál mandarint. Megoldása csak keveseknek van, többen inkább csak találgatnak és nem szisztematikusan haladnak. Langot ez nem lepi meg. A nyílt tekintetű, finom mosolyú matematika szakos hallgató a trükkös feladattal pontosan arra szeretné kortársait érzékenyíteni, hogy tudatosítsák magukban saját racionalitásuk határait.

Az emberek sokszor irracionálisan cselekszenek, vélik a hatékony altruisták. Nem csak egy matematika feladvány megoldásakor, de adományozáskor is. Például, amikor inkább katasztrófaövezetek emocionális képei, és nem a tények alapján döntenek. Lang “kognitív torzításokról” és “Mindware Gaps”-ről beszél, továbbá más, “észrevétlen akadályokról a racionális döntéshozatalban az emberi viselkedésben, melyeket döntéskutatási tanulmányok már többszörösen alátámasztottak.”

Előadását angolul tartja, ahogy ez a HA-csoportokban szokásos. Nemzetközi csoportosulásnak tartják magukat, és hollandok és kelet-európaiak is ülnek a teremben. Talán az idegen nyelv miatt, de a beszélgetés lassan indul be. De az is lehet, hogy a hallgatók szívét praktikusabb kérdések nyomják.

Mert amikor a matematika feladvány után konkrétabbá válik a dolog, a vita megkezdődik. Lehetek-e alacsony jövedelemmel hatékony altruista? A racionális eljárási módszerek megbeszélése helyett először nincs-e szükség egy közös, “racionális célra”? Létezik-e ilyen egyáltalán? A legtöbben egyetértenek abban, hogy nem helytelen a hatékonyságnak utánajárni, új utakat keresni és ezeket kritikusan megvitatni. Ez egy HA-alapvetés, mondja Lang: Ha valaki jobb érvekkel hozakodik elő, állj készen véleményed megváltoztatására. A végén Annalena Tetzner körbead egy kontaktlistát. “Legközelebb a gyakorlati megvalósításra készítünk terveket.”

Nem csak egyének kérdeznek rá a szociális munka hatékonyságára. A professzionális segítő szektorban is terjed ez az elképzelés, nem utolsó sorban a közpénz szűkössége, és amiatt, hogy egyre több filantróp és befektető fedezi fel magának a szociális szektort. Tudni akarják, mi lesz a pénzükből.

Mi az alternatíva? Sorsolás?

Németországban a Phineo Szervezet, az egyesületek, intézmények és a nonprofit szervezetek ügyelnek erre. A világon legjobban ismertek közé tartozik a Give Well és a Giving what we can – a bizonyíthatóan hatékony szervezeteket rangsorolják, a pénzügyi szektorhoz hasonlóan. Ez alapján tájékozódnak nem csak a vállalkozási tanácsadók és hedge fund managerek, mint a HA mozgalom kezdetén, de időközben orvosok, jogászok és egyetemi hallgatók is ezekhez a megállapításokhoz nyúlnak vissza.

Ebédidő. A berlini Rosa-Luxemburg téren, a “Szójában” zöldség és meleg szójaszósz illat terjeng. Stefan Torges, a HA-Alapítvány szóvivője iszik egy korty gyömbérteát és beleharap a rizstekercsbe. Szereti a berlini mozgalmat, mondja. Sehol máshol nem hullott olyan termékeny talajra a hatékony altruizmus elképzelése, mint itt. A 24 éves férfi két évvel ezelőtt költözött ide filozófiatanulmányai befejezése után Magdeburgból. Azóta rendezvényeket szervez, újságírókkal beszélget, ellenvetéseket hárít el. Például: hogyan lehet kérem szépen kiszámolni, melyiknek van több értelme, egy német rákkezelésére pénzt adni vagy egy AIDS betegnek Afrikában? Vagy: hogyan lehet összeegyeztetni az önzetlen hozzáállással, hogy a segítséget állandóan gazdasági megfontolásokra alapozzuk?

Az ilyen kérdéseknél Torges a “Qaly”-t veszi elő a tarsolyból. A rövidítés a “Quality Adjusted Life Year” kifejezést takarja, melyet általában “Életminőséggel korrigált életévnek” fordítanak. Ez az egészség-gazdaságtanban használatos mutató statisztikai módszerek segítségével kísérel meg elégedettségre vonatkozó kritériumokat létrehozni. A Qaly-val, mondja Torges, racionális válasz kapható etikai kérdésekre. Elneveti magát. “Mi az alternatíva? Kisorsolni, kinek segít az ember?” Szerinte a HA a legjobb megoldás.

Az új mozgalom vitatott

Nem mindenki látja így. A új mozgalom vitatott. Ulrika Kostka, az Erzbistum Berlin karitászigazgatója azt mondja, aggasztja a “teljesítménykényszer a segítésben”, csakúgy mint a “legtöbbek legnagyobb boldogsága parancsának fixációja”. Hová vezetne kiszámolni a hajléktalanok egyéni megsegítését az afrikai szervezett orvosi segítséggel szemben? “Ha csak ezen kritériumok alapján cselekednénk, a hajléktalanoknak nem lenni semmi esélye arra, hogy segítséget kapjanak”, állítja Kostka. “És hogy akarják beleszámolni a kapcsolatok értékét, melyek oly fontosak a szociális munkában?”

A hatáskutató Volker Then, a heidelbergi Szociális Beruházások és Innovációk Központjának Igazgatója bólogat. “Nem mindenhol lehetséges egy egyértelmű, tiszta okozat-hatás láncot megalkotni. És mindig újra meg kell kérdeznünk: Milyen értékek rejtőznek a kritériumok mögött, melyekkel a hatást mérni szeretnénk? Hogyan tudnánk a hatást a leginkább megközelítően megragadni?” Különben a hatékonyságmérés ismét gyorsan közgazdasági elszámolássá válik: mennyit kapok a pénzemért? És nem: mennyit változtat az, amit a pénzemért kapok?

A hatás szem előtt tartását azonban mindketten észszerűnek tartják. Kostka: “Rákényszerít bennünket, hogy alaposabban megvizsgáljuk munkánk eredményét.” Then: “Egy általános paradigmaváltást figyelünk meg a bevonódásban: sokan rákérdeznek a hatékonyságra és vállalkozói módon kívánnak együttműködni.” Az várható, hogy a jövőben az elismert jótékonysági szervezeteknek is több,a munkájuk hasznára vonatkozó kérdésre kell számítaniuk.

Stefan Torges, a HA-Alapítvány embere azt mondja, értékeli az ilyen a vitákat. A hozzáállásával kapcsolatos kritikát is. “Jobbá tesz bennünket és segíti az önreflexiót.” És a kétségek kezelését is. Mert ezek is léteznek. Nem lett volna-e jobb egy otthonról hozott kenyérrel a parkban találkozni, üzleti ebéd helyett az étteremben? Mit csinálok, ha egy partner autót akar venni adakozás helyett? “Sok ilyen kérdés foglalkoztat bennünket” – mondja Torges. “Végül is minden döntés egy személyes mérlegelés”. Ha az ember a HA-tagokkal a motivációikról beszélget, mindegyik “szívügyről” beszél, hogy tegyenek valamit a világban uralkodó visszásságok ellen.

Bruttó jövedelme 60 százalékát eladományozza

Bizalmatlanságról a nagy segélyszervezetekkel szemben, melyek munkáját az átláthatósági nyilatkozatok és az elszámolási jelentések ellenére sem lehet mindig felmérni, konkrétan nem számol be senki. Ez inkább egy racionális felismerési folyamat és “annak belátása, hogy jót tenni tudományosan is lehet” – fogalmazza meg Annalena Tetzner. A hatékony altruisták biztosak szeretnének lenni abban, hogy tevékenységük ténylegesen változtat valamin. Érezni akarják, hogy hatékonyak. Úgy, mint Jonas Müller.

A 30 éves férfi bruttó jövedelme kb. 60 százalékát fordítja jótékonyságra. Ez nem esik nehezére, állítja, “nincs szükségem sokra.” Barátnőjével egy háromszobás lakásban lakik, sok bútort ingyen kapott kollégáktól vagy barátoktól, ruháit olcsón szerzi be. Tisztában van vele, hogy egyes pólóit rossz munkakörülmények között gyártották. “A megtakarított pénzzel, amit így hatékony segítségre tudok költeni, többet teszek a dolgozókért bármely Fair Trade vásárlásnál.”

És mi van az autóval, az utazásokkal, az éttermi vacsorákkal? Ezek nem Müller esetei. Estéit legszívesebben a kanapén tölti barátnőjével és kis dolgoknak örül, mint egy “jópofa bögrének”, amit nemrég ajándékba kapott tőle. “Túlbecsüljük a fogyasztás jelentését boldogságunkban” – mondja, és idézi a boldogságkutatást: “Egy rövid ideig tartó feldobottság után visszatérünk eredeti boldogságszintünkre.”

A jótékonykodás érdekében történő takarékoskodás nem tartozott mindig a stratégiájához. Korábban úgy segített, ahogy adódott, sokakhoz hasonlóan. Cserediákokat támogatott az egyetemen és informatika-tanulmányai után egy nonprofit szervezetnél dolgozott. A kezébe került az Életet menthetsz című könyv, melyben az ausztrál filozófus, Peter Singer arra figyelmeztet, hogy nincs különbség a közvetlen környezetünkben és távoli országokban szükséget szenvedő ember között. Az embernek mindkettőn segíteni kellene, nem csak azon, aki iránt nagyobb empátiát érez.

Jonas Müller nem tudott többé szabadulni ezektől a gondolatoktól. Nem tudna-e többet elérni képzettségével mint a mostani, a nonprofit szervezetnél végzett munkájával? Már egy éve egy pénzügyi szoftver cégnél dolgozik Zürichben. Kétszer annyit keres, mint korábban – és többet tud adakozni. Természetesen kedves munkatársak és “egy morálisan elviselhető üzleti modell nélkül” nem tudna tartósan helytállni. De egy tanácsadó szoftver fejlesztése svájci magánépítkezőknek olyan dolog, amivel együtt tud élni. Adományaival “több teljes idős állást” tesz lehetővé a berlini HA-Alapítványnál és egy éve egy állati jogok védelmével foglalkozó szervezetnél is vezető tisztséget vállal. “Ez boldogság számomra” – mondja Müller.

Ezzel azonban még nem fejezte be. Célja: még többet keresni, még többet adakozni. “Ha néhány százzal több euróval nem csak 18 gyereket, hanem húszat tudok megmenteni, nem fogom azt mondani, na, most már ennyi elég.”

Megjelent: 2017. április 14.

Eredeti cikk



Kategóriák:Életmód, Innováció, Tudomány

Címkék:, ,