A programozás sem nem könnyű, sem nem mulatságos

Xavier de La Porte – France Culture (Párizs)

Egy panasz mögé rejtett politikai állásfoglalás.

A kiindulópont egy olasz informatikus, Walter Vannini panasza, aminek több, angol nyelvű publikációba írt cikkben is hangot adott. Walter Vannininak elege van. Elege van abból, hogy úton-útfélen azt hallja, a programozás gyerekjáték, programozni könnyű, mindenki képes rá, “jópofa és interaktív” (az Apple-vezér Tim Cook szavaival), illetve, hogy a “számítógépes programok megírásához szükséges tudás ma ugyanolyan könnyen elsajátítható, mint az ábécé.” Nem, nem és nem …. Walter Vannini szerint a fenti állítások egyáltalán nem veszik figyelembe, hogy mi is valójában a programozás, és hogy mikre van hozzá szükség.

Először is, írja, a fejlesztőnek egyszerre kell elemzőnek és kreatívnak lennie, valamint emberfeletti koncentrációképességgel rendelkeznie, hogy a feladat komplexitását átlássa. Szinte rögeszmés precizitásra van szükség, hanyagságnak helye nincs. Vannini szerint a koncentráció eme szintjének eléréséhez egy különleges tudatállapotba kell lépni, amit “flow“-nak nevezünk (a kifejezés Csíkszentmihályi Mihály magyar pszichológusprofesszortól származik). Röviden, a flow a feladatban való teljes elmélyülést jelenti, egy olyan állapotot, amikor minden érzelem és képesség harmonikusan összerendeződik. Mindez, ahogy azt el lehet képzelni, az extatikus öröm állapotához vezethet. A programozók flowélménye, Vannini szerint, egy “már-már szimbiotikus kapcsolat az ember és a gép között”. Természetesen nem a programozói szakma az egyetlen, ami ilyen mértékű koncentrációt igényel (nemrég olvastam egy szöveget Simone Weil filozófustól, aki hasonló szavakkal írja le a 30-as évek gyári munkásaink egyes feladatait). De, állapítja meg Vannini, az idegsebészi vagy az építészmérnöki szakmára senki nem mondja, hogy “jópofa” és hogy “gyerekjáték”. Miért ragaszkodnak tehát annyira ahhoz, hogy a programozást ilyennek láttassák?

Walter Vannini több okot is említ. Az első, hogy ez az imázs embereket vonz erre a munkaerőhiánnyal küszködő területre. A cél a munkavállalói kör kiszélesítése, hogy ne kelljen túl magas béreket fizetni. A második ok, hogy a programozó munkája távolról nézve meglehetősen monotonnak tűnik. Mintha egy probléma megoldására elegendő lenne egy meglévő kulcsot alkalmazni. Ezenkívül, Vannini szerint, az sem segít a dolgon, ahogyan Hollywood általában a programozókat ábrázolja (fehér, aszociális férfi, aki előbb bütyköl, aztán gondolkodik).

Walter Vannini szerint nem a programozás jópofa és csillogó mivoltának hangoztatása a legjobb módja annak, hogy a fiatalok érdeklődését felkeltsék az informatika iránt. Ez egyrészt sértő az intelligenciájukra nézve, másrészt erősíti azt a nézetet, miszerint az előrejutáshoz nincsen szükség munkafegyelemre. Pedig “egy sornyi kód mindig több órányi mérlegelés eredménye.” Vannini szerint jobb lenne beismerni, hogy a programozás technikai és etikai szempontból is bonyolult dolog. “A számítógépek egyelőre parancsokat hajtanak végre, a szofisztikáció különböző fokozatain. A programozónak tehát világosnak kell lennie. A gép azt csinálja, amit mond neki, nem azt, amit mondani akar.” Rengeteg példát sorol fel arra, amikor egy félreérthető programozói döntés kritikus jelentőségű lehet: önvezető autók, félautomata fegyverek, vagy egyszerűen a reklámcélú beavatkozások az életünk minden – szakmai, családi, szerelmi – területébe. Mindezek technológiai alapokon nyugszanak, de nem beszélhetünk róluk pusztán technikai szempontból. “A programozás nem csak egy mellékes dolog, amit rá lehet hagyni a technikusokra, mondván, hogy a döntéseik tudományos szempontból semlegesek. A társadalmak túl komplexek. Algoritmus egyenlő politika.” Számára a programozási ismeretek hamarosan az állampolgári ismeretek szükséges részét képeik majd, hiszen, idézem: “a gondolat, miszerint a programozás elsajátításával egyenes út vezet a társadalmi és személyes fejlődéshez, csak a saját technológiája mögé bújó technoplutokrácia érdekeit szolgálja.” A gondolat megfordítva is érdekes: az elit nem a küldetés komolysága, hanem a hamis könnyedség mögé rejti el a hatalmát. Ezzel hirtelen a Szilíciumvölgy coolsága is új értelmet kap. A programozói tevékenység komolyan vétele egyben eszköz is arra, hogy az általa oktrojált hatalmi visszaélések ellen harcoljunk. Ez is politika.

Megjelent: 2017. június 6.

Eredeti cikk



Kategóriák:Multimédia, Politika, Tudomány

Címkék:, , , ,