Modern szubkultúrák: Nem minden skinhead neonáci!

Skinheads_in_London_City_in_1981_aefcb

Londoni skinheadek, 1981. Fotó: nicksarebi (CC BY 2.0)

Juliette Démas – Les Inrockuptibles (Párizs)

Négy évvel a Clément Méric-ügy után (2013-ban Párizsban neonáci skinheadek halálra vertek egy 19 éves antifasiszta aktivistát – a szerk.), a skinhead-mozgalmat még mindig elég nehéz dekódolni. Az eredeti mozgalom még létezik, de nem azonos a média által közvetített fasiszta képpel. Egy szubkultúra történelme, az eredeti skinheadektől a naziskinekig.

“Ez az utolsó (teljesen félreértett) szubkultúra, ami fennmaradt háború utáni időkből. Egyben az első, ami valóban hatással volt a brit fekete zene hangzására.” Nadrágtartó, fűzős bakancs, foci – a Dr. Martens 2014-es reklámfilmje az 1969-as év szellemének, az eredeti skinheadmozgalom aranykorának állít emléket.

Franciaországban a skinhead-téma minden év június 5-én újra és újra előkerül, 2013-ban ugyanis skinheadek halálra vertek egy fiatal antifasisztát. A Clément Méric-ügy reflektorfénybe állította a bonehead-ek erőszakosságát. A média átadta a stafétabotot a xenofób, horogkeresztes kopaszoknak. A “radikális szélsőjobboldali”, az “identitárius”, és a “hitler-karlendítéssel köszönő” állandó eposzi jelzőivé váltak a skinhead kifejezésnek. Az ügy minden egyes újabb fejezete alkalmat ad a szubkultúra szapulására. Az eredeti, apolitikus, rasszizmusellenes, éppen ezért kevésbé szenzációs szcéna viszont említést sem kap.

Alexandra Czmil fotós évek óta foglalkozik a témával, nem minden nehézség nélkül. “A diplomamunkámat nem akarta elfogadni a vizsgabizottság.” Pedig csak az eredeti értelemben vett skinheadeket, vagy a stílus és a zene rajongóit fotózta. Szóban aztán felmerült a szélsőjobb kérdése is. “Gyorsan megértettem, hogy ezzel mindig borotvaélen fogok táncolni, mindig magyarázkodnom kell majd. A skinhead kultúrát nem értik Franciaországban, és a téma viszonylag tabunak számít.”

Színes szubkultúra

A 60-as években a fiatal munkásosztálybeli angolok elkezdték leborotválni a hajukat. A koedukáció bevezetésének idejében járunk. A ska– és reggaerajongó fiatalok külön stílust alkottak meg maguknak. Elegáns ruhákba öltöztek, a fehér munkásosztály stíluselemeit keverve a jamaikai “rude boy”-ok kinézetével.

Gildas Lescop szociológus szerint a mozgalom eredetisége az “karib-szigeteki fekete bevándorlók kultúrája – zene, öltözködés, viselkedés és nyelvezet – átvételében rejlett”. Az első skinheadek egyfajta praktikus, semmint ideologikus osztályidentitást teremtettek maguknak, a modok és a nyárspolgárrá lett hippik ellenében. “A fehér és fekete fiatalok között soha nem tapasztalt összefogás jellemezte a skinhead kultúrát.” – mondja Carl Gayle, a Black Music magazin újságírója.

A mozgalmat nem kerülte el az erőszak. Az utcákon, a stadionokban a skinheadek huligánkodtak, a brit bulvárlapok szerint “a közrend megsértésének bajnokai” voltak. “Ebben az időszakban minden egyes szubkultúra az identitása megerősítését közvetítette. Mindannyian keresték a konfrontációt a rivális bandákkal.” – mondja Daniel Schweizer, a Skinhead Attitude c. dokumentumfilm rendezője. “De ennek semmi köze nem volt ahhoz a gyűlölethez és erőszakhoz, ami egyes csoportokban később megjelent.”

Punkok és boneheadek

1977. A punkok megszállják London utcáit, és felrázzák a vérszegény skinhead mozgalmat. Megjelenik a második generáció, a provokatív öltözködés. A jamaikai ritmusok átadják a helyüket a punk gyorsabb, agresszívabb hangzásának, és az Oi! felkiáltásnak. (a Hey you! – Hé, te! rövidítése). A dzsekiken és a tetoválásokon megjelenik a horogkereszt, a provokatív emblémák királya.

Daniel Schweizer szerint ekkor mozdult el a skinheadek egy része a szélsőjobb felé. A partszakadást jól mutatja Shane Meadows Ez itt Anglia c. filmje is. A 70-es évek gazdasági krízisét meglovagolva a szélsőjobb magához csábította a forradalmi hevületű ifjúságot. A munkanélküliség perspektívája és Margaret Thatcher gazdaságpolitikája utat nyitott a rasszista patriotizmus előtt.

A Skrewdriver együttes lett az ultranacionalizmus zászlóshajója. Énekese, Ian Stuart Donaldson pedig a szélsőjobbos skinheadek bálványa. Gildas Lescop szerint “a nácizmus iránt vonzódó fiatalok átvették a skinhead stíluselemeket, megtagadva a mozgalom multikulturális gyökereit.”

A bomberdzsekis tinik náci karlendítéssel pózoltak a mohó újságírói kamerái előtt, amik ezt a renitens kultúrát hamar a nagyközönség előtt is ismertté tették. “Ismertségben a náci skinheadek kerekedtek felül, hiszen több újságot lehetett velük eladni, mint az antirasszista, vagy nem rasszista skinheadekkel.”

SHARP és kriptofasizmus

Válaszként megszerveződött az antirasszista mozgalom. Daniel Schweizer szerint “a hagyományos skinheadek, a tradskinek szükségesnek látták, hogy tegyenek valamit a kultúrájuk neonácik általi kisajátítása ellen.” Az első és második generációs skinheadek a “69-es szellem” és az eredeti értékek mentén találtak egymásra. Az Egyesült Államokban létrejött a SHARP (Skinheads Against Racial Prejudice, Skinheadek a faji megkülönböztetés ellen), egyre több “Rock Against Racism” (rock a rasszizmus ellen) koncertet szerveztek. A politikai sakktábla mindkét oldalán a skin kultúrát a legitimitás megerősítésére használták: Hitelesség, hagyomány és munkásosztály kontra médiafelület és erőszak.

“Egy tradicionális skinhead mindig is azt fogja mondani, hogy egy szélsőjobbos skin nem skinhead, hanem bonehead, “borotvált fejű”. – mondja Daniel Schweizer, a két ellenséges tábor viszonyát elemezve. Ma a szélsőjobbos vonulat már diszkrétebben öltözködik. “A skinhead öltözködési normák már nem félelemkeltőek. A szélsőségesek inkább szimbólumokat viselnek az övcsatjaikon.” Rúnákat, a 18-as és a 88-as számot, kelta kereszteket. Ezen – legális – “kriptofasiszta” jelek segítségével ismerik fel egymást.

2016-ban 5000 szélsőjobbos skinhead gyűlt össze a világ minden tájáról, egy Svájcban megrendezett koncerten. Az esemény hatalmas médianyilvánosságot kapott, annak ellenére, hogy egy genfi lap beszámolója szerint “haldoklott”. A Clément Méric-ügy kapcsán is nagy figyelmet kaptak az olyan szélsőjobboldali csoportosulások, mint a Troisieme Voie (Harmadik út) és a Jeunesses Nationalistes Révolutionnaires (Forradalmi nacionalista ifjak).

Reneszánsz vagy hattyúdal?

A “vörös”, apolitikus skinheadek – a kameráktól távol – Brightonban gyűlnek össze évente a Great Skinhead Reunion (Nagy skinheadtalálkozó) keretében. A Dr. Martens és Fred Perry ruhamárka reklámjai, valamint a videoklipek visszaintegrálják a mozgalom stílusjegyeit a kurrens popkultúrába. Beyoncé Flawless című dalának klipjében például párizsi SHARP-okkal szerepel.

“Körülbelül tíz éve egyre növekszik az érdeklődés a mozgalom tágabb értelemben vett története, az öltözködési normák és a szcénára jellemző különböző zenei stílusok iránt” – mondja Alexandra Czmil.

Daniel Schweizer viszont kevésbé lelkes. Szerinte a jelenlegi éra egy hanyatló szubkultúra “üstököscsóvája”. Ugyanakkor nem zárja ki, hogy a reklámok, a könyvek, és a dokumentumfilmek által eljön a sokak által elfeledett kezdeti skinhead-kultúra reneszánsza.

Megjelent: 2017. június 3.

Eredeti cikk



Kategóriák:Európa, Kultúra, Politika

Címkék:, , , ,