Virágzik a heroinbiznisz az USA-ban

Greetings_from_Cincinnati,_Ohio_(66548)

Kép forrása: Boston Public Library

Jeanna Smialek – Bloomberg (New York)

Az opiát-tartalmú fájdalomcsillapítókat egyre nehezebben írják fel receptre. A helyzetből a drogkartellek profitálnak.

Egy esős májusi délutánon Cincinnati nyugati részén, egy lerobbant piacépületben, egy szürke tréningnadrágos férfi 70 dollárért (kb. 20 000 forint) eladott fél gramm heroint egy civil ruhába öltözött rendőrnek. Azonnal megbilincselték. Ez volt az első rajtaütés a kettőből, amit a helyi rendőrcsapat azon a csütörtöki napon véghez vitt, illetve ez volt az egyik heroinnal kapcsolatos ügy, ami aznap az útjukba került: három ember túladagolta magát, egy másik pedig bedrogozva vezetett. Mindez egy átlagosnál lassabb napnak számít a kerületben.

A Cincinnatihoz hasonló városokban annyira elterjedtté, illetve a kartellek számára jövedelmezővé vált a heroin, hogy még a rendőrök is beismerik, hogy a szórványos letartóztatásokkal nem érnek el semmit. “Semmi nem változik” – mondta Brandon Connley detektív a piac parkolójában. “Manapság mindenki plusz az anyjuk is drogot árul. Azonnal ott terem valaki más, és folytatja.”

A 90-es évekre jellemző, 2011-ben tetőző folyamat során, mikor is zabolátlanul írták fel receptre a különböző fájdalomcsillapítókat, amerikaiak milliói váltak függővé. A hatóságok azóta jobban odafigyelnek és az orvosok is csökkentették az adagokat, így a függők egyre nehezebben jutnak hozzá a receptre felírt nyugtatókhoz és fájdalomcsillapítókhoz. A napi adagot tehát az utcáról szerzik be. A kialakult helyzet egyértelmű nyertesei a mexikói kartellek és a nagyvárosi gangek: az egész országra kiszélesítették a dealerek hálózatát és elárasztották a piacot olcsó heroinnal.

A kartellek a heroint szintetikus anyagokkal, például fentanillal kezdték el keverni, amitől olcsóbb és addiktívabb a szer.  A túladagolás-visszafordító injekciók segítenek életben tartani a függőket, akik újra szerhez nyúlnak, így a visszatérő vevők száma stabil. A nem lankadó igény és az egyre nagyobb árrés hatására 2017 úgy tűnik, az amerikai heroinkereskedelem eddigi legnyereségesebb éve lesz.

“Egy hihetetlenül szomorú és széles körben elterjedt heroinjárványnak vagyunk tanúi, amiből nem látszik a kiút.” – mondja Daniel Ciccarone orvos a san francisco-i egyetemről, aki a heroinpiacot tanulmányozza. “2017-ben még csak a közelében sem járunk annak, hogy a helyzetet kontrollálni tudjuk. A heroin külön életerőt képvisel.”

Cincinnati a krízis központja. A dealerek ötletesen marketingelik termékeiket. A helyi rendőrség beszámolója szerint speciális vasárnapi ajánlatokról, kettő-egy-áráért akciókról és egyebekről küldenek üzeneteket az ügyfeleiknek. Egyes dealerek előre meghatározott nyitvatartási időben dolgoznak. Mások papírba csomagolt “mintákat” dobnak a telefonszámukkal együtt az elhaladó kocsik ablakán, új üzletfelek reményében.

A fentanil laboratóriumi körülmények közötti előállítása körülbelül ugyanannyiba kerül, mint a heroiné, vagyis kilogrammonként 3000-4000 dollár (kb. 800 ezer – 1 millió forint). Hígítás és terítés után  1kg fentanil 1,2 millió dollárt hoz a kasszára (kb. 331 millió forint). Majdnem kétszer annyit, mint amennyit a heroin kilója (500 ezer dollár, kb. 138 millió forint).

A heroin előállításához pipacsot kell termeszteni földeken, amit nem egyszerű titokban végezni. A fentanil előállításához viszont nem kell más, csak egy laboratórium, vegyszerek, és egy hozzáértő vegyész. A kartellek a fentanilt gyakran Mexikóból hozzák be, bár postán is lehet rendelni Kínából, ahonnan közvetlenül szállítják az USA-ba. A rendőrség aggódik, hogy hamarosan belföldön is beindul a fentanilgyártás.  Egy cincinnati-i DEA-ügynök szerint “ha elterjednek a fentanil-laboratóriumok, akkor a helyzet még sokkal rosszabb lesz, még mielőtt jobbra fordulhatna.”

A halálos fentaniladag 2 milligramm, ami néhány sószemcse súlyának felel meg. A függők eleinte vonakodtak a használatától. Mostanra viszont már sokan kifejezetten keresik a “the fire” (tűz) elnevezésű szert. A fentanil igazi sikertörténet a drogkereskedők szempontjából: néhány kuncsaftot megöl ugyan, de azok, akik megmaradnak, sokkal erősebben függnek tőle.

A 27 éves cincinnati-i Mary Day 3 éve vette észre, hogy egyre több a szintetikus anyag a heroinjában. Sokkal erősebben ütött be az anyag, és egyre erősebben vágyakozott utána. “Gyorsabban lettem rosszul, és ha nem értem el a szokásos dealeremet, csak egy másikat, az ő cuccuk már nem volt elég jó.” – mondja Day, aki április óta tiszta. “Egész nap a szer után kell futnod.”

A karfentanil tavaly nyáron jelent meg a piacon, és a rendőrség szerint a cincinnati-i dealerek az elsők között kezdték el árulni. A “rózsaszínt” a  rendőrök az év elején kezdték felfedezni a piacon. A különböző szintetikus szerek egyre növekvő népszerűségével egyenesen arányos a halálos áldozatok száma. Hamilton megyében a tavalyi évben 342-en haltak meg opiátszármazék-túladagolásban, és 2017-ben ez a szám minden bizonnyal magasabb lesz, a megyei halottkém szerint.

A heroinproblémára nincs és nem is lesz egyszerű megoldás, már ha továbbra is ennyire nyereséges üzlet marad. A helyi hatóságok a rendőrséget és a függőket naloxonnal látják el, egy másik droggal, ami visszafordíthatja a túladagolást. De magára a függőségre ez nem jelent megoldást. Mi több, az újfajta szerek függői már nem is reagálnak a kezelésre. Kína tavaly törvényen kívül helyezte a karfentanil előállítását, az amerikai hatóságok ettől azt remélik, hogy a szállítmányok száma is lecsökken.

Trump elnök a kampányában megfogadta, hogy felveszi a harcot az opiát-járvány ellen, de a republikánusok egészségügyi törvénytervezete éppen attól a Medicaid-től vonna meg forrásokat, ami kiemelten fontos szerepet vállal a a droggal kapcsolatos problémák kezelésében. Trump költségvetés-tervezete szerint a nemzeti kábítószerellenes politika forrásai 95%-át elvesztené, az országos kábítószerpolitikával összhangban. Május 6-án a költségvetési iroda közreadott egy listát a szövetségi szintű drogmegelőzési programokról, jelezve, hogy a kábítószerpolitikában beálló változások egy szélesebb körű átszervezés részét képezhetik.

“A dolgok meglehetősen kaotikusak szövetségi szinten” – mondja Jason Doctor gyógyszerészprofesszor. “Elvben egyetértek azzal, hogy másképp kell csinálni valamit, hogy kreatívan kell gondolkozni, vagy valami radikális lépést tenni.” – mondja. “De egyelőre nem sok bizodalmam van abban, hogy az adminisztráció valóban ezt teszi.”

Ha létezik némi reménysugár ebben a krízishelyzetben, akkor azt a Day-hez hasonló emberek jelentik. Day áprilisban döntött úgy, hogy tiszta lesz, miután végignézte, hogy egy barátja egy kisebb adaggal – “hét sószemcsével” – túladagolta magát. Naxaloninjekcióval próbálta meg újraéleszteni. Nem sikerült. A mentősök végül megmentették az életét, nem tudja, hogyan.

“Vannak, akik kifejezetten azt a drogot akarják, amelyik mindenkit megöl, mert be akarnak tépni, vagy egyszerűen csak meg akarnak halni.” – mondja Day, aki 21-én hagyja el a rehabot. “Én nem így vagyok vele. Az egész egy hatalmas sírgödör.”

Megjelent: 2017. május 11.

Eredeti cikk



Kategóriák:Amerika, Életmód

Címkék:, , , , ,