Politikai gőg vagy mentális zavar?

Evan Osnos – The New Yorker

2009 februárjában a Brain nevezetű brit orvosi szaklapban az egészség és a politika metszőpontjáról jelent meg cikk “Hübrisz szindróma: Szerzett mentális zavar?” címmel. A szerzői David Owen volt brit külügyminiszter, orvos és idegtudós, valamint Jonathan Davidson, a Duke Egyetem pszichiátria- és viselkedéstudomány professzora, akinek szakterülete a politikusok mentális egészsége. Javaslatuk szerint a pszichiátriai betegségeknek egy új kategóriáját kellene létrehozni azon vezető politikusok jellemzésére, akiken eluralkodik a vehemencia, nem hallják meg mások véleményét és tanácsait, meggondolatlanokká válnak, és nem törődnek a következményekkel vagy a részletekkel.

Owen és Davidson amerikai illetve brit politikai vezetők viselkedését és egészségügyi adatait vizsgálták, az 1908-ban beiktatott Herbert Asquith miniszterelnöktől a 2009-ben visszavonult George W. Bush elnökig. Az egy évszázadnyi időszakot felölelő tanulmány során egy tendenciára lettek figyelmesek, miszerint a máskülönben sikeres és tehetséges egyének egyre inkább kizárják a kritikus hangokat és túlbecsülik saját esélyeiket a sikerre. Neville Chamberlain tévesen úgy hitte, hogy meg tudja békíteni Hitlert; Tony Blair annak ellenére támogatta Irak invázióját, hogy küldöttsége előre figyelmeztette, hogy a tervnek “sem vezetője, sem stratégiája, sem koordinációja” nincsen. Amikor egy vezetőn eluralkodik a hübrisz szindróma, írják a szerzők, személyisége és mérlegelési képessége eltorzul.

“Már az ókori görögök is figyelmeztettek erre” – mondta nemrég Owen. “Amikor az ember ezt látja, tudatosítania kell magában, hogy egy hatalomtól megrészegült emberrel van dolga.” Az orvosi egyetem elvégzése után Owen harminckét évet töltött a politikai életben, 1977 és 1979 vezette a külügyi tárcát, közben pedig egyre inkább foglalkoztatta, hogyan torzul el a szakmájukban máskülönben sikeres cégvezetők, diktátorok, politikusok személyisége a hatalom nyomása alatt illetve az önfényezés hatására. “Az ember azokat a vonásokat ismeri fel másokban, amik a sajátjai is” – mondja szárazon. “A vezető pozícióban lévők azonban ódzkodnak a “nárcisztikus” szó használatától, mert annyira szorosan kötődik Freudhoz.”

Owen-nek csak részben volt célja, hogy formális diagnózist állítson fel. (A hübrisz szindróma nem szerepel a mentális rendelleneségek statisztikai kézikönyvében.) Alapvetően egy kollektív kognitív torzulásra kívánta felhívni a figyelmet, miszerint a szavazók illetve egyéb szereplők sokszor túl későn veszik észre az általuk választott vezető irracionális viselkedésének jeleit, mert ennek beismerése rossz fényt vetne azon döntésükre, melynek folytán az illető hatalmi pozícióba került. “Az emberek azt mondják, hogy nem mennek túl jól a dolgok, tehát vagy rosszul választottak, vagy valami történt az illetővel”. Owen segített létrehozni egy jótékonysági szervezetet is Daedalus Trust néven, melynek célja a nagyközönség figyelmének felhívása a hübrisz szindrómára a közéletben, illetve a különböző intézmények – bankok, iskolák, politikai szervezetek – ösztönzése arra, hogy rendszeresen készíttessenek felmérést vezetőik mentális állapotáról. “Így könnyebb már a kezdeti stádiumban észrevenni, ha valaki megrészegül a hatalomtól.” – mondja.

Donald Trump amerikai elnök egyfajta nemzetközi esettanulmányává vált a mentális egészség szerepének a politikában. Barátainak és szövetségeseinek elnéző, sőt, vonzó melléknevek sora jut róla eszébe: kiszámíthatatlan, vakmerő, lobbanékony, ravasz. A diplomáciában és az amerikai politikában azonban sok kollégája már elvetette a korábban használt szépelgő kifejezéseket, amikkel valaha nagyrabecsülésüknek adtak hangot. Miután Trump, összezavarodva egy tévében látott hírblokktól, a következőket mondta egy politikai gyűlésen: “Nézzék meg, mi történt tegnap éjjel Svédországban. Svédország, ki hitte volna?”, azt sugallva ezzel, hogy egy bizonyos eseményhez – amit beazonosítani senki nem tudott; hiszen semmi említésre méltó nem történt azon az éjszakán – köze van a Svédországot elözönlő menekülteknek, a svédek már nem kerteltek. “Azt gondolták, megőrült” – nyilatkozott Carl Bildt volt miniszterelnök és külügyminiszter egy interjúban. “Zavarba ejtő volt látni, hogy az Egyesült Államok elnöke minden megalapozottság nélkül ilyen kirohanást intéz egy kis ország ellen.”

Bár a politikusokat gyakran titulálják őrültnek, Trump kapcsán szakmaibb és józanabb párbeszéd alakult ki. Az elmúlt napokban azonban a Trump elmeállapotára vonatkozó találgatás is szintet lépett. Az elnök a hétvégén több bizarr megjegyzést is tett: többek között kérdőre vonta az amerikai polgárháború történetét, tőzsdei földcsuszamlást okozott egy felelőtlen kijelentéssel a bankokra vonatkozóan, illetve bizonyosságát adta, hogy a Trumpcare néven ismert egészségügyi törvény legalapvetőbb részleteivel sincs tisztában. Douglas Brinkley elnöki történész szerint ez volt az egyik “legfurcsább huszonnégy óra az amerikai elnökök történetében”, majd hozzátette, hogy “az egész egy szürreális összevisszaság volt, ami az elnök zavarodott elmeállapotáról tanúskodik.” Joe Scarborough volt republikánus képviselő így fogalmazott: “Az édesanyám tíz éve szenved demenciában… Ez pont úgy hangzik, mint amiket ő szokott mondani.”

Csütörtökön a The Washington Post konzervatív újságírója, George Will a következőket írta: “Az amerikaiaknak sürgősen el kell kezdeniük világosan gondolkodni és beszélni arról, hogy az elnök képtelen a fent nevezett két dologra. Ez nem puszta idegenkedés, hanem fogyatékosság.” Miután hónapok óta kritizálja Trump politikáját és bárdolatlanságát, Will most már nyíltan az elnök instabilitásáról ír. “Az amerikaiak jelentős katonai hatalommal ruházták fel ezt az elmét, elnöki hatalommal, mely immunis a madisoni intézményes fékekre és ellensúlyokra” – írta Will. “A nyilvánosságon a sor, hogy karanténba zárja ezt az elnökséget. Kitartóan kell kommunikálniuk megválasztott képviselőik felé, hogy félnek ettől az embertől, aki meggondolatlanságával és hiszékenységével egyedülálló módon alkalmatlannak mutatkozik arra, hogy nemzetünket egy katonai konfliktusban képviselje.”

Amikor Owent arról kérdeztem, hogy Trump átlépi-e a hübrisz szindróma küszöbét, azt válaszolta, hogy Trump nehéz eset, mert hivatalba lépése előtt olyan sokáig uralkodott a családi vállalkozás felett. “A hübrisz nyilvánvaló, kérdés, hogy mióta? Vajon már húsz évesen is ilyen volt? Nem vagyok hajlandó besorolni egy kategóriába, mert ehhez nem ismerem eléggé.” Hozzátette: “Figyelni kell őt. Ez egy olyan jelenség, amit elemezni kell, de azzal nem jutunk előbbre, ha helytelen kategóriába soroljuk, csak azért, mert olyan jólesne kimondani, hogy bolond.”

Megjelent: 2017. május 5.

Eredeti cikk



Kategóriák:Amerika, Politika, Tudomány, Vezetés

Címkék:, , , ,