Terrorizmus: többé nincs értelme félni

Peter Englund – Dagens Nyheter (Stockholm)

Bár a dzsihádisták továbbra is gyilkolni fognak és sok embernek fognak még fájdalmat okozni, ugyanakkor lassan ők is a történelem szemétdombjára kerülnek. Peter Englund szerint reménykedésre ad okot az, ahogy Stockholm a terrorizmusra reagált.

A terrorizmus egyáltalán nem új jelenség a modern kori történelemben. Az első világháború kitörését megelőző 20 év – amelyre ma általánosan elfogadott egyfajta csendes békeidőként tekinteni – egy politikailag túlfűtött időszak volt, amikor az úgynevezett civilizált világot erőszakos tettek hullámai árasztották el. Az elkövetők általában eltérő mértékben erőszakos anarchisták voltak, áldozataik közé pedig hat államfő tartozott, többek közt egy amerikai elnök, egy osztrák-magyar császárnő és két spanyol miniszter.

Ezeken kívül történt még egy sor “kisebb gyilkosság” és bombatámadás. Az eseteket különösen jól dokumentálta a sajtó és gyorsan terjedt a hírük, azonban 1914 beköszöntével teljesen újfajta borzalmak fedték el a híradásokban a régieket. Az 1900-as évek elején élő terroristák tehát nem tudták elérni a céljukat, a történelem süllyesztőjében végezték.

A terrorizmus, mint jelenség, a relatíve stabil időszakokhoz köthető, hiszen pont annak köszönhető a hatása, hogy borzalmas kontrasztokat hoz létre. (Pl. egy olyan országban, ahol minden éjjel emberek ezrei halnak meg idegen repülőről ledobott bombáktól, egy maréknyi életet kioltó merénylet aligha keltene feltűnést). Ezért aztán nem is a véletlen műve, hogy a következő nagy terrorhullám a mostanában már idillinek lefestett 70-es és 80-as években volt.

Különösen a 70-es évek bizonyos évei számítottak veszélyesnek: akkor évente 300, néha 400 ember vesztette életét terrortámadás áldozataként Nyugat-Európában. Ritkán volt olyan hét, hogy ne történt volna egy újabb bombarobbanás, emberrablás vagy gyilkosság. Azonban a 70-es, 80-as évek terroristái sem érték el a céljukat. Megsemmisítették őket és a történelem süllyesztőjében végezték.

Miután ők letűntek, a terrortámadásokban elhunytak száma drasztikusan csökkent Nyugat-Európában. Az utóbbi évtizedekben a Terrorizmus Globális Adatbázisa (The Global Terrorism Database) szerint évente 50 ember lett a terrorizmus áldozata. A statisztikák szerint tehát ma kisebb az esélye annak, hogy merénylet ér minket, mint akkoriban. Sőt, épp ellenkezőleg.

Egy dologban mégis sántít az összehasonlítás. A 70-es, 80-as években bár sokkal több merénylet történt, mint manapság, ugyanakkor a halálos áldozatok száma alacsonyabb volt az egyes támadásokban. Az akkori terrorista csoportokat – úgy mint Németországban a Vörös Hadsereg Frakciót (RAF), Spanyolországban az ETA-t, Észak-Írországban az IRA-t és Olaszországban a Vörös Brigádokat – rendre különböző szélsőbaloldali eszmék mozgatták és bár sok ártatlan embert is megöltek, a fő célpontjaik olyanok voltak, akiket az általuk megdönteni kívánt rendszerrel azonosítottak (pl. rendőrök, a rendszerrel együttműködő munkaadók, magas beosztású tisztviselők vagy épp politikai vezetők). Manapság sokkal kevesebb terrortámadás fordul elő, viszont úgy tűnik jóval több halálos áldozatot követel egy-egy válogatás nélkül, kegyetlenül elkövetett akció. A vakbuzgó fanatikus számára ugyanis mindenki célponttá válik, akit csak meg tud támadni.

Az utóbbi terrortámadásokban használt durva, de kissé pontatlan eszközök (pl. gépjármű, kések, változó mértékben effektív bombák) ijesztőek, de olyan kétségbeesett és látványos brutalitást képviselnek, ami ugyanakkor azt jelzi, hogy Nyugat-Európában egyre gyengébb a dzshihádista hálózat. Ezek az eszközök az elődeikkel ellentétben ráadásul szó szerint önmegsemmisítőek is. Minden jel arra utal, hogy a mostani támadások jellemző elkövetői, a magányos farkasok és kontárok, a terroristák vésztartalékai, egyfajta söpredék. A lúzerek, kisstílű bűnözők – és nem utolsó sorban – a nőgyűlölők színre lépése igen árulkodó.

Természetesen igaz, amit ezzel kapcsolatban már sokan elmondtak: szinte lehetetlen teljesen kivédeni az internet hozzáféréssel rendelkező, elszánt, de egyedül próbálkozó amatőr terroristák támadásait. Csakhogy épp a védekezés lehetetlensége miatt, a félelem – amit gerjeszteni próbálnak – elveszti értelmét és teljesen irracionálissá válik. Többé nincs értelme félni.

Talán épp ezt láthattuk a stockholmi merényletre adott rendkívül higgadt és éppen ezért reménykeltő reakciókon. Vagy épp Londonban és Párizsban is. A terrorizmus hatásai elleni védekezésre kevésbé találhatunk jobb módszert annál, hogy nem hagyjuk magunkat megfélemlíteni, nem válunk hisztériássá, és a megszokott módon éljük tovább az életünket.

Az embernek ráadásul van egy – ebben az összefüggésben – igencsak fontos tulajdonsága. Az önzetlenség és a megható segíteni akarás mellett – melyet a múlt pénteki stockholmi megemlékezésen olyan sokan megmutattak –, ez nem más, mint a hihetetlen alkalmazkodási képességünk. Ez nem mindig egy pozitív tulajdonság, mivel részben elfojtásokon alapszik. Azt, hogy az emberek a veszélyes körülmények ellenére is képesek tovább küzdeni, a 20. század összes ember által okozott katasztrófájánál láthattuk. Példaként hozhatjuk a már említett légibombázásokat, amelyek számos európai nagyvárost érintettek. Ezek közül egy se végződött úgy, ahogy azt a hadvezérek és politikus elgondolták. Az élet a több százezer halálos áldozat ellenére sem állt meg.

A dzsihádisták egy ideig még folytatni fogják az öldöklést. Így tehát a rendőrségnek, ügyészeknek és egyéb jogorvoslással foglalkozó hivataloknak szükségük lesz mindazon támaszra, segítségre és forrásra, amelyek az ilyesfajta bűncselekmények elleni harchoz kellenek. Ha azonban ezekhez hozzájutnak és mi mind – a terroristák céljával ellentétben – higgadtak maradunk, akkor a dzsihádisták ugyanúgy járnak majd, mint az elődjeik. Nem érik el a céljukat, leszámolnak majd velük és a történelem süllyesztőjében végzik.

A terrortámadások 99 százalékban az emberek reakciójáról szólnak. Mi magunk döntjük el, hogy milyen következményeik legyenek a merényleteiknek. Ennél sokkal nehezebb időket is túléltünk már, és ezt is túl fogjuk.

Megjelent: 2017. április 19.

Eredeti cikk



Kategóriák:Életmód, Politika

Címkék:,