Ausztrália új etnikai arculata

George Megalogenis – The Monthly (Melbourne)

Pauline Hanson nacionalista politikus második parlamenti ciklusának Ausztráliája nagyon másképpen fest, mint az első alatt, 1996-ban.

Paul Keating “kékgalléros bugrisoknak” nevezte őket. John Howard egy kevésbé terhelt karikatúrával élt: “a kockásingesek”. Mindketten a hagyományos munkáspárti szavazót írták le a fenti szavakkal, akik az 1996-os választásokon a Koalíció mellé álltak, majd még tovább tolódtak jobbra, amikor Pauline Hanson azt mondta nekik, hogy az ázsiai bevándorlók elárasztják az országot.

A “felsőoktatási végzettséggel nem rendelkező fehér” a hivatalos statisztikai kategória, amivel az egykori ausztrál Hanson-szavazó mai, amerikai verziója leírható. Ők azok, akik Donald Trumpot az elnöki székbe segítették azzal, hogy az iparosodott északkeleti és felső-Midwest régió valaha biztos demokrata államait átlendítették a politikailag inkorrekt republikánus jelölt oldalára.

Ahogyan azt minden ausztrál politikusnak tudnia illik, a Keating- és Howard-kormányok alatt kialakult bevándorlási rendszer a szakképzettségre helyezte a hangsúlyt. Az “Isten hozta!” feliratú lábtörlőt elvették a brit és európai parasztok és munkásosztály elől, és az ázsiai egyetemisták és magasan képzett szakemberek elé fektették le.

A változás megértésének legjobb módja, ha összehasonlítjuk azt az Ausztráliát, amiben Hanson 1996-ban megtartotta első, bemutatkozó parlamenti beszédét, azzal az Ausztráliával, ami tavaly visszahozta őt a politikai életbe.

1996-ban az ausztrál népesség 13,2 millió helyiből és 4,5 millió bevándorlóból tevődött össze. Az etnikai arculatunk még mindig túlnyomóan fehér volt. A legnagyobb etnikai közösséget az angolok képezték, 872 000 fővel. A skótokkal, walesiekkel, írekkel, új-zélandiakkal és dél-afrikaiakkal együtt az angol anyanyelvű migránsok száma majdnem 1,5 millióra rúgott, ami az összes bevándorló harmada volt.  Az Európában született bevándorlók  száma további 1 millió volt, az ázsiaiaké 856 000.

Nézzük, mi a helyzet most. Az ausztrál statisztikai hivatal legutóbbi becslései szerint a helyiek száma mára 17 millióra, a bevándorlóké 6,7 millióra nőtt. Ma az ázsiai születésű bevándorlók vannak a legtöbben, 2,5 millió fővel. Őket követi az angol anyanyelvű bevándorlók csoportja az Egyesült Királyságból, Új-Zélandról, Dél-Afrikából és Írországból 2,1 millió fővel, az európaiak pedig a harmadik helyre estek, 1,1 millió fővel.

Még mindig az angolok alkotják a legnagyobb etnikai közösséget, viszont közel a felük 55 évesnél idősebb.

Az Ausztráliában élő Kínában született bevándorlók fele 35 év alatti, az Indiában születettek fele pedig 33 év alatti – ez a két közösség összesen már nagyobb, minta az angol közösség.

Íme egy érdekes politikai játszma. Melyik szavazó rendelkezik ma nagyobb súllyal: a régi ausztrál vagy az új? 1998-ban Pauline Hanson Egy Nemzet Pártja több, mint 1 millió szavazatot kapott, vagyis az összes szavazat 9%-át. Ez azt jelenti, hogy a bázisa akkor egy kicsit nagyobb volt, mint az akkori ázsiai születésű népesség.

A tavalyi választásokon a pártja 600 000 szavazatot kapott, az összes szavazat 4,3 %-át. Másképp kifejezve, a hansoni szavazóbázis az ázsiai születésű populáció negyede. Hanson a tavalyi szenátusi bemutatkozó beszédében érvelhetett volna azzal, hogy “én megmondtam”. De ő lefelé szeret rugdosni, nem pedig felfelé, úgyhogy ehelyett inkább  a muzulmán ausztrálok – helyiek és bevándorlók – ellen kelt ki magából. Utóbbiak száma 2011-ben 476 300 volt.

A Liberális Párt politikai vakságról tesz tanúbizonyságot, amikor hirtelen elfogadhatóbbnak ítéli az új Hansont a réginél, pusztán azért, mert egy olyan csoportot állít pellengérre, amit a főbb pártok is szívesen démonizálnak (vagy indirekt módon a menekültpolitikán keresztül, vagy Tony Abbott módszerét követve, megkérdőjelezve Ausztrália iránti lojalitásukat).

Hanson alapvetően továbbra is bevándorlásellenes politikus. Lehet, hogy a követői nem tekintenek magukra bigottként, és sokan egészen biztosan nem rasszista okokból kötődnek a pártjához. De személye politikailag mérgező a Liberális Párt számára, amikor a népességnek majdnem a fele vagy külföldön született (28%), vagy legalább egyik szülője bevándorló (20%). Az egyenlet viszonylag egyértelmű: a szavazók, akiket Hanson rasszizmusa sért, többen vannak, mint azok, akiket inspirál. Az 1996-tól 1998-ig tartó ciklusából levont lecke ma is érvényes: az Egy Nemzet ugyan Nemzeti Párt közvetlen konkurenciája, de a legnagyobb fenyegetést mégis a Liberális Párt, mint kormányzó párt számára jelenti. Ha a liberálisok az Egy Nemzetet választják a Munkáspárt helyett, akkor több szavazatot vesztenek a Munkáspárt javára, mint amennyit megnyernek a Koalíció ügyének. Ez az 1998-as queenslandi és a múlt hónapi nyugat-ausztráliai választásokon is beigazolódott.

Malcolm Turnbull miniszterelnök látszólagos közönye lehet, hogy egyszerűen a kollektív amnézia egy megnyilvánulása. Ő csak a 2004-es választások után került be a parlamentbe, jóval Hanson első ciklusa után. Ebben tipikus modern liberális. A 83 szövetségi tag és szenátor közül mindössze nyolcan voltak parlamenti képviselők Hanson idejében.

Egyikük, Arthus Sinodinos, volt az, aki a nyugat-ausztráliai választások előtt kijelentette, hogy az Egy Nemzet megváltozott. “Sokkal kifinomultabbak” – magyarázta egy televíziós műsorban. “Nyilvánvaló, hogy sok embert megszólítanak. Úgy kell őket kezelnünk, mint bármelyik másik pártot.”

Amikor a riporter megkérte, fejtse ki, szerinte hogyan változott meg az Egy Nemzet, amikor a politikájuk nem változott, azt felelte: “A média több tiszteletet mutat Hanson iránt.”

De Sinodinos téved, ha azt gondolja, Hanson ma népszerűbb, mint két évtizede volt. A múlt havi közvélemény-kutatások szerint a pártja mindössze 4,9 %-on áll.

A leglustább ausztrál politikai elemzések Hansont Trumphoz hasonlítják. Ez a megközelítés összekeveri az ausztrál múltat az amerikai jelennel.

Ausztrália sokkal nagyobb nemzet, mind abszolút méretét, mind társadalmi komplexitását tekintve, mint két évtizede volt. 1996-ban az ausztrál gazdaság elkezdett felocsúdni a Keating-éra recessziójából. Gazdasága kisebb volt Hollandiáénál, negyede volt az Egyesült Királyságénak. Ma Ausztrália gazdasága kétszer akkora, mint Hollandiáé, és feleakkora, mint az Egyesült Királyságé. Elképzelhető, hogy a század közepéig beérjük az anyaországot, már ha utóbbi az Európai Unióból való kilépésért a növekedés további lassulásával, illetve Skócia és Észak-Írország függetlenségével fizet.

Amikor a Liberális Párt a politikai centrum helyett Hanson felé fordul, megtagadja magától az esélyt, hogy Ausztráliát mind a még több szakképzett bevándorló úticéljaként pozicionálhassa, beleértve ebbe a “fehér” migránsok következő nagy hullámát is. A Brexit és Trump ugyanis évszázados esélyt jelentenek az amerikai és a brit tudományos, üzleti, művészeti, sport-, sőt, közszolgálati elitjének lehalászására. Trump, úgy tűnik, eltökélt abbéli szándékában, hogy egyrészt bezárja az ajtót az újonnan érkezők előtt, másrészt hogy lerombolja az amerikai “puha hatalom” citadelláját a külügyminisztériumban. Ez az intézményi tudás felbecsülhetetlen értékű lenne az ausztrál bürokrácia számára.

A fizetőképes, szakképzett bevándorlók új hulláma a jelenlegi helyzetben ugyan politikai öngyilkosságnak tűnik – a közvélemény a programot már most is az ingatlanpiac drágulásával és az infrastrukturális problémákkal társítja. De az alacsonyabb mértékű bevándorlás nem praktikus alternatíva. A Keating-Howard modell kivette a kérdést a politikusok kezéből: alapvetően a munkaadók és az egyetemek döntik el, hogy ki jön be az országba. Ha ez továbbra is így marad, az azt jelenti, hogy Ausztrália egyre ázsiaibb lesz. Bár ez üdvözlendő, nem feltételezhetjük, hogy a kínaiak és az indiaiak mindig jönni fognak: más nemzetektől talán vonzóbb ajánlatot kapnak. Egy másik forgatókönyv szerint az összes többi etnikumot elnyomják.

Valahol e között a két kockázat között van egy meglévő kormány, ami biztosítja Ausztrália sokszínűségen alapuló folyamatos sikerét. Egy liberális vezető csak meg tudja győzni a konzervatív Ausztráliát arról, micsoda lehetőséget jelenthet az országnak a brit és amerikai elit idecsábítása.

Megjelent: 2017. április

Eredeti cikk



Kategóriák:Ázsia, Gazdaság, Politika

Címkék:, , ,