A brit-spanyol rivalizálás abszurd története, VIII. Henriktől a Gibraltárig

gibraltárA kép illusztráció. Forrás: Balassa Péter / FORTEPAN

Giles Tremlett – The Guardian (London)

A Gibraltárnak nevezett sziklás földdarab felett vívott szócsata csak egy újabb fejezete a két ország 500 éve tartó torzsalkodásának.

A Brexit valójában 1527-ben kezdődött. Az egész lényegében egy összeszólalkozáson alapult Spanyolországgal. A drámai és aggasztó változásért egy kövér, infantilis és elkényeztetett angol uralkodó, VIII. Henrik okolható, akinek rögeszméjévé vált az úgynevezett “kontroll”.

Henrik első látásra joviális fickónak tűnt. Szerette a zenét, nem vetette meg a sört, a táncot, és a nőket sem – bár utóbbiaktól mintha félt volna valamelyest, ami megmagyarázza, hogy miért fejeztette le őket. VIII. Henrik Angliája sokat képzelt magáról, de lényegében hanyatlásban volt. Franciaországi területeinek nagy részét elvesztette, a merész, dinamikus Spanyolországgal összevetve pedig határozottan gyengécske volt.

A Kolumbusz-család hiába igyekezett megnyerni a Tudorok támogatását az Atlanti-óceán felfedezésére, mely vállalkozás az eljövendő 500 évre meghatározta a világtörténelem alakulását. A Tudorok befelé forduló, elszigeteltségre törekvő típusok voltak. Végül a spanyol királynő – Kasztíliai Izabella – állt be Kolumbusz Kristóf mögé. A következő 200 évben az európai történelmet az első globális nagyhatalommá vált, Francis Bacon szavaival élve “dicsfényben úszó” Spanyolország írta.

Nem meglepő tehát, hogy a bizonytalan Tudorok alig bírtak magukkal, amikor Izabella lánya, Aragóniai Katalin, fiatal menyasszonyjelöltként Angliába érkezett. Ez ugyanis azt jelentette, hogy sikerült összeköttetésbe lépniük a nagy spanyol királyi családdal. Míg Anglia háttérbe vonult, a harcias Spanyolország nagy tiszteletnek örvendett, mint a muzulmán Granada meghódítója.

VIII. Henrik uralkodóként meghozott első döntése értelmében feleségül vette Katalint, Arthur bátyja özvegyét, fenntartva ezzel a szövetséget a spanyolokkal. De Henrik a férfias férfi szerepében tetszelgett magának, akinek fiú utódra van szüksége. Katalin azonban nem tudta fiúutóddal megajándékozni.

Henrik okosabbnak gondolta magát a korabeli nagy európai unió – amit akkor kereszténységnek neveztek – vezetőinél. Anglia akkor már évszázadok óta elismerte, hogy válásban és egyéb ügyekben Róma dönt. Henrik úgy gondolta, túljárhat Katalin eszén, de Katalin okosabb és erősebb volt. Henrik vesztésre volt ítélve, de felsőbbrendűségi tudata elvakította. Végül Katalinnak adtak igazat, a pápa nem engedélyezte a válást. Henrik dühös lett az átkozott idegenekre, és, otthagyva a római egyházat, elindította saját Brexitjét. Ezt a lépést otthon igazi vérfürdő követte: az angolok egymás ellen fordultak az ország új, nem-európai identitása felett.

Míg Spanyolország úszott a Dél-Amerikából érkező gazdagságban, Britanniának évszázadokra volt szüksége a felemelkedéshez. Csak a szerencsén – a rossz időjáráson – múlott, hogy a spanyol armada nem szállta meg 1588-ban. Végül Anglia felemelkedett, az elkényeztetett pedig Spanyolország hanyatlani kezdett. 1704-ben az egyesített holland-angol erők elfoglalták Gibraltárt – egy önmagában nem túl értékes, terméketlen, sziklás földdarabot, ami azonban kulcsfontosságú kikötő a Földközi-tenger kapujában.

Spanyolország hanyatlása szinkronban zajlott ugyan Britannia felemelkedésével, de a két országot összekötötte a franciák iránt érzett gyűlölet. Amikor a bátor spanyolok a megszálló Napóleon seregei ellen fordultak, feltalálva a gerilla-hadviselést, a britek a segítségükre siettek. Wellington herceg szép győzelmeket aratott a spanyol függetlenségi háborúban. Az igazsághoz ugyan hozzátartozik, hogy részeg brit katonák Badajoz lakosságának nagy részét megölték vagy megerőszakolták, és hősiesen ostoba kudarcot vallottak Corunnánál (ma: La Coruña).  De Spanyolország boldog volt hogy megnyerte a háborút, és a két ország közötti viszony, Gibraltár ügyét leszámítva, többé-kevésbé baráti maradt. Wellington sok értékes festménnyel tért vissza Angliába – különösen Velázqueztől – de a gazdag kultúrájú Spanyolországnak ez nem jelentett különösebb érvágást.

A továbbiakban a helyzet többnyire rózsás maradt. A brit bányászvállalatok megtanították a spanyolokat futballozni, akik meglehetősen jó tanulóknak bizonyultak. Az egyetlen fekete folt a két ország jó viszonyára akkor vetült, amikor a 30-as években Nagy-Britannia gyáván végignézte, ahogy Hitler és Mussolini hatalomra juttatják Franco tábornokot, diktatúrába taszítva az országot, illetve elősegítve a második világháború kirobbanását. Sok brit katona vesztette életét ennek következtében, míg a spanyol köztársaságiak (azok, akiken Anglia nem volt hajlandó segíteni) önként harcoltak a nácik ellen és az elsők között érkeztek Párizsba.

Volt azonban egy nagy probléma. Franco tábornok magának akarta Gibraltárt. Évekre lezárta a határt, szenvedésre ítélve a szegény gibraltáriakat, illetve megakadályozva, hogy a brit királyi haditengerészet átugorjon a határon egy kis tapas-ra. A világ maradék része nagyjából egyetértett abban, hogy az egész egy abszurd csetepaté. Miféle emberek kerülnek háborús hangulatba egy Gibraltár miatt?

Az összes európai ország közül ma Spanyolország Nagy-Britannia legnagyobb rajongója. Puha Brexitet szeretnének. Brit bankok vannak spanyol tulajdonban. Elviselik a részeg turistákat, és nem bánják, hogy spanyolul egy szót nem beszélő angolok egész hordái – sokan közöttük az illegális bevándorlókhoz hasonlóan papírok nélkül – lepik el a tengerpartjaikat. Más szavakkal, Spanyolország igen toleráns velünk. De Gibraltárra még mindig igényt tart.

Ez nem azt jelenti, hogy támadni fog. Egész egyszerűen meg akarja vétózni a Gibraltár és az EU közötti jövőbeni ügyleteket. A Brexitnek köszönhetően most lehetősége van rá. A gibraltáriak felismerték a veszélyt – elsöprő többségben szavaztak az EU-ban maradás mellett. Azonban kizárólag brit oldalon gondolja bárki is, hogy az egész fegyveres konfliktussá fajulhat. Az egész éppen olyan abszurdnak tűnik most, mint annak idején Franco döntése a határzárról.

Megjelent: 2017. április 3.

Eredeti cikk



Kategóriák:Európa, Közigazgatás, Kultúra, Politika

Címkék:, , , , , ,