Rövid barcelonai séta egy pszichogeográfussal

Begoña Gómez Urzaiz – El País Semanal (Madrid)

Iain Sinclairrel a dzsentrifikáció és a tömeges turizmus okozta károkról elmélkedtünk.

Amikor Iain Sinclair legelőször leírta a dzsentrifikáció jelenségét, még senki nem használta ezt a szót – ő maga sem. A Londonban élő walesi író 1975-ben jelentetett meg egy kísérleti kötetet Lud Heat (a cím utalás a mítikus Lud királyra, London alapítójára) címmel, amely nemrég jelent meg spanyol fordításban. Ekkor a városi sétákon alapuló irodalom még excentrikus dolognak számított. Mostanra már viszont maga a műfaj is dzsentrifikálódott: másról nem is beszélnek.

Sinclair a pszichogeográfia (a szituacionizmus közeli rokona) egyik legfontosabb alakja.  A pszichogeográfusok a városok szerkezeteinek rejtett üzeneteit kívánják feltérképezni. Sinclair London megszállottja. A tavalyi évben az Alpha Decay kiadó a szövegeit egy kötetbe rendezte, London: City of Disappearances (London: az eltűnések városa) címmel. A könyv az elmúlt évtizedben kialakult mániáiról szól: az M25-ös körgyűrű-autópályáról – más szóval a thatcherizmus által hagyott hegről; a Millennium Dómról, ahol Tony Blair eltemette az Új Munkáspárt-mozgalmat; valamint a 2012-es olimpia létesítményeiről. Most az East London című új köteten dolgozik, mellyel reményei szerint “bezárul a kör” és továbbléphet.

A szerző a Barcelonai Kortárs Kulturális Központ (CCCB) meghívására érkezett a katalán fővárosba. Alkalmasabb időben nem is érkezhetett volna. A helyiek körében egy felmérés szerint turizmus a második leggyakoribb téma – az első  munkanélküliség, a harmadik pedig, sokkal lemaradva az első kettőtől, a közbiztonság. Nehéz úgy elbeszélgetni három barcelonaival, hogy már az első tíz percben ne kerülne említésre az Airbnb, vagy Ada Colau főpolgármester asszony neve. “Werner Herzog szerint a turizmus főbenjáró bűn. Én nem mondhatom ugyanezt, mert amit én csinálok, az is egyfajta turizmus” – mondja.

Felkértük a napi sétáknak köszönhetően 73 évesen is agilis Sinclairt, hogy kísérjen el minket egy rövid pszichogeográfiai sétára a barcelonai városközpontba, ahol évente turisták milliói róják köreiket. A Plaza de Catalunyán legalább nyolc darab nyitott tetejű emeletes turistabuszt látunk a Zara egyik újonnan nyílt butikja előtt. “Mikor legutóbb itt jártam, a Ramblas túlsó végéből is látni lehetett a turistabuszok által eregetett füstfelhőket. Egyébként amit ezek a buszos turisták csinálnak, az nem nézelődés, hanem egymás után rohanás.”

Bár az Olimpia őszerinte nem más, mint oligarchikus-spekuláns szervezkedés, ami “a sportot valaminek az elkendőzésére használja fel”, véleménye szerint az 1992-es barcelonai olimpia utóhatása nem volt annyira katasztrofális, mint a londonié. “Tegnap visszamentem a londoni olimpiai parkba, ami most egy óriási autópályára emlékeztet, a közepén fura építményekkel. Az első dolog amit megláttam, egy csapat Mikulásruhába öltözött kínai befektető volt. Egy kis Sanghajt építenek, a hatóságok beleegyezésével.”

A Ramblast elhagyva a Calle del Pintor Fortuyn-on találjuk magunkat, a polgáribb Raval negyedben. Ezen a környéken a lakások 83%-át befektetők veszik meg. A vásárlók fele külföldi. Sinclair jól ismeri a problémát. “A London Hackney nevű negyedében található házunkat 1968-ban kevesebb, mint 3000 fontért vettem meg. Akkor mindenki azt mondta, nagyon bátrak vagyunk, hogy ilyen veszélyes környéken neveljük a gyerekeinket. Most ugyanabban az utcában másfél millió fontba kerül egy ház. A gyerekeim már nem engedhetik meg maguknak, hogy abban a házban éljenek, ahol felnőttek, és mindez egyetlen generációnyi idő leforgása alatt történt.”

Elérjük a CCCB épületét, gördeszkásokat kerülgetve, akik Sinclair szerint “a közterek jó kihasználói”. Aztán megtartja az előadását. Eltűnő városokról beszél, beszédét pedig ezzel a mondattal zárja: “A jövőnket már kimerítettük.”

Megjelent: 2017. január 5.

Eredeti cikk



Kategóriák:Életmód, Európa, Kultúra

Címkék:, , , , , ,