Az arrogancia vonzerejéről

aroganciaillusztráció: Vass Szabolcs

Joel Robbins – Aeon (Melbourne)

Urapmin egy mindentől távol eső, hét faluból álló közösség Pápua Új-Guinea hegyvidékén. A falvak egyikében sincs áram. Az itt élő embereknek, akiket szintén urapminoknak hívnak, nincsen keresetük. A házaikat a környező esőerdőkből összegyűjtött anyagokból építik, az ennivalójukat maguk termesztik illetve vadásszák. A 90-es évek elején két évet töltöttem Urapminban antropológiai terepmunkán.

Ebben az időben Urapmin népessége körülbelül 400 fő volt, és mindössze néhány olyan ember volt közöttük, akikről a többiek gyakran beszéltek. Egy férfi, akit Kinimnoknak fogok nevezni, ilyen karakter volt. Gyakran dicsekedett, hangoskodott, hajlamos volt a váratlan dühkitörésekre. A legtöbb urapmin szerény és csendes, és soha nem fejezi ki nyíltan a dühét, attól tartva, hogy megbetegíti vele a többieket. Kinimnok viselkedése tehát egyáltalán nem volt az urapminokra jellemző.

Az urapminok az élelmük nagy részét a kertjeikben termelik meg. Ezeket a nők és a férfiak egyaránt gondozzák. Ha valaki az energiája nagy részét a kertjébe fekteti, akkor nagy valószínűséggel nem marad éhen. A férfiak ezen kívül íjjal és nyíllal erszényesekre vadásznak a dzsungelben. A kertészkedéssel ellentétben a vadászat megbízhatatlan élelemforrás – a legtöbb portyáról üres kézzel térnek vissza. Ha egy vadász mégis sikerrel jár, az nagy dolognak számít.

Mivel a sikeres vadászat jó hatással van az ember hírnevére, a férfiak számára erős a kísértés, hogy a vadászatot előnyben részesítsék a kertészkedéssel szemben. Az urapmin népmesék a vadászat veszélyeit ecsetelik. Ezekben a teknős és a nyúl-típusú mesékben az óvatos kertész mindig jobban jár, mint a hencegő vadász. Ha a népmesék üzenete esetleg nem lenne elég világos, az urapminok hite szerint a vadászatban szerencsés férfiak tudtukon kívül frigyre léptek az erszényesek női istenségével. Az istenség a férjét először sikeres vadászattal ajándékozza meg, később viszont féltékennyé válik, és megpróbálja megölni. Ha egy nemrég még sikeres vadász egyszer csak megsérül, akkor egy időre felhagy ezzel a tevékenységgel, mert úgy hiszi, az erszényesek szelleme készen áll arra, hogy megölje.

Kinimnok nagyon sikeres vadász volt. Állandóan vadászott, kertjeit elhanyagolta, és gyakran hangoztatta – mellkasát fájdalmasan szorongatva – hogy az erszényesek szelleme (akivel, elmondása szerint, régóta házasságban élt) folyamatosan az életére tör. Egyetlen másik urapmin férfi nem viselkedett így.

Bár az urapmin férfiaknak elvileg lehet több feleségük, a gyakorlatban Kinimnok volt az egyetlen, akinek két felesége is volt. A fiatalabbik felesége az idősebbik felesége lánya volt, akit Kinimnok kisgyermekkora óta sajátjaként nevelt. Mindez csak még jobban felerősítette a többiekben az érzést, hogy Kinimnok egy furcsa figura, aki gyakran lépi át az elfogadhatóság határát.

Az Urapminban töltött első évem alatt Kinimnokot erőszakosnak és ellenszenvesnek találtam, és feltételeztem, hogy mások is ugyanígy vannak vele. Végtére is, gyakran beszéltek róla enyhén ítélkező hangnemben. De amikor Kinimnok azzal fenyegetőzött, hogy megöli a férfit, akik az urapminok képviselőjükként választottak meg, sokan megijedtek, hogy ha a konfliktus híre eljut a kormányig, esetleg elviszik és bebörtönzik. Bár egyetértettek abban, hogy a fenyegetőzése elfogadhatatlan, az eltávolításának lehetőségét nagy szomorúsággal fogadták.

Engem mindez nagyon megdöbbentett. Újra kellett értékelnem magamban, hogy mit is jelentett Kinimnok a többi ember számára. Eszembe jutott, hogy bár Urapmin hét faluja közül egyik sem engedte meg Kinimnoknak, hogy a határain belül telepedjen le – tartottak kiszámíthatatlan dühkitöréseitől – a magányos otthonához legközelebb eső falu tagjai mégis megszavaztak neki egy jelentéktelenebb tisztséget: képviselőjükké választották a tágabb urapmin közösség előtt. Elkezdtem kérdezgetni az embereket, hogy ki a “kedvenc” urapmin személyük, és meglepetésemre leggyakrabban az ő neve hangzott el válaszként. Olyan vicces, mondták, és gyakran ad vadat. Kinimnok, aki legalább egyszer szinte mindenkit megbotránkoztatott, a közösség legnépszerűbb tagja volt.

Miután eljöttem, sokáig gondolkodtam Kinimnok népszerűségének titkán, és azt hiszem, nemrég rájöttem a válaszra.

Az urapminok Kinimnokot önfejű (urapmin nyelven “futebemin”) embernek látták. Azt csinálta, amit akart, a többiekre való tekintet nélkül. Az urapminok úgy gondolják, hogy néha fontos, hogy az ember önfejű legyen. Ez azért van, mondják, mert az embereknek néha keményebben kell fellépniük a többiekkel szemben, annak érdekében, hogy új dolgok – házasságok, vadászcsapatok, kertészbrigádok – jöjjenek létre. Az ezzel ellentétes tulajdonságot is értékesnek tartják: ez a törvény betartása (“awem”). Ez az új létrehozása helyett a dolgok jelen állapotának megőrzését célozza, illetve a létező társadalmi kötelezettségek teljesítését.

A legtöbb urapmin úgy éli le életét, hogy megpróbál egyensúlyt teremteni az önfejűség és a törvénytisztelet között. A két érték között ingadozva, az emberek többsége egyiknek sem veti alá magát teljes mértékben, ugyanakkor részben mindkettőnek igyekszik megfelelni. Úgy gondolom, Kinimnok azzal nyűgözte le a többi urapmint, hogy megmutatta, hogyan néz ki az önfejűség kiteljesedése. A legtöbben soha nem követték volna ebben, de Kinimnokban megláthatták, mit jelent az, amikor az önfejűség teljesen szabadon fejezheti ki magát.

Az urapminokhoz hasonlóan minden társadalomban az emberek egymással nem teljesen összeférhető értékek között egyensúlyoznak. Az egymásnak feszülő értékek változnak – a modern demokráciákban például a legfontosabb ellentétpárok a biztonság és a szabadság, a szabadság és az egyenlőség, az én és a közösség – de a kihívás, az egyensúlyra való törekvés ugyanaz. Így aztán, a Kinimnokhoz hasonló emberek, akik feladják az egyensúlyt és minden erejüket egyetlen érték beteljesítésébe fektetik, mindig is kiemelkednek a tömegből, és gyakran a többiek csodálatát is elnyerik.

Ennek ellenére a legtöbben nem akarnak úgy élni, ahogy ők, tehát nem szolgálnak példaképként. Mi több, általában a többség nem hajlandó az ilyen embereket hatalmi pozícióba engedni. Végtére is az urapminok soha nem szavazták meg Kinimnokot a kormányuk élére, hagyva, hogy az önfejűség figyelmen kívül hagyja a törvénytiszteletet az életükben. Azon még dolgoznunk kell, hogy megértsük az okát annak, hogy bizonyos esetekben mindez miért nem igaz, és hogyan kerülhetnek az egyetlen értéket követő szélsőséges karakterek mégis hatalomra.

A szerző a Cambridge-i Egyetem szociális antropológia professzora.

Megjelent: 2017. március 15.

Eredeti cikk



Kategóriák:Kultúra, Politika, Tudomány, Vezetés

Címkék:, , , , ,