Internetmegvonás – az elnyomás új, “puha” formája

interenetillusztráció: Vass Szabolcs

Pierre Haski – Le Nouvel Observateur (Párizs)

A yaoundéi kormány korlátozta a hatalommal konfliktusban álló kameruniak internet-hozzáférését. Edward Snowden szerint ez az “elnyomás jövője”, miközben az ENSZ 2012-ben az interneten való szabad véleménynyilvánítást mint emberi jogot ismerte el.

Közel két hónapja a yaoundéi kormány Kamerun egy részén megszüntette az internet-hozzáférést. Mindez a hivatalosan is kétnyelvű ország angol nyelvű részét érinti, ahol állandósultak az elnyomás elleni tüntetések.

Miért fontos ez akkor, amikor mindenki Donald Trumppal, Vlagyimir Putyinnal vagy Észak-Korea rakéta-tesztjeivel van elfoglalva? Azért, mert az internet-hozzáféréshez való jog 2012 óta az ENSZ által elismert emberi jog, az internetkapcsolat megvonása pedig az enyhe elnyomás egyik eszköze lett a diktátorok és az autoritárius rendszerek körében.

Öt évvel ezelőtt az ENSZ Emberi Jogok Tanácsa egyhangúlag elfogadta a rendelkezést, mely kimondja, hogy minden egyes embernek joga van az internetre felcsatlakozni, és ott szabadon véleményt nyilvánítani. Ez az a jog, amit nyíltan semmibe vesznek a kameruni polgárok esetében.

#BringBackOurInternet

Ami jelenleg ebben a közép-afrikai országban történik, precedens nélküli: nem az elv, hanem az időtartam miatt. Ezen az állandóan mozgásban lévő kontinensen, ahol a mobilinternet folyamatos fejlődésben van, lehetőséget adva a gazdasági és társadalmi információcserére, az internet-hozzáférés tartós megvonása egyet jelent egy egész társadalom peremre szorításával.

Mióta Hoszni Mubarak Egyiptomban 2011-ben napokra letiltotta az internet-hozzáférést, hogy megtörje a felkelést, mely végül a bukásához vezetett, az önkényuralmi rendszerek egyre gyakrabban folyamodnak ehhez az ellenőrzési módszerhez. “Az elmúlt évben 24 országban vágták el az internet-hozzáférést, szemben az előző évi 15-tel.” – írja a New York Times a Freedom House szervezetre hivatkozva.

Ez annyira nem hívja fel magára a figyelmet, mivel kevésbé feltűnő, mint a többi elnyomási módszer. Megfigyelhettük a Kongói Demokratikus Köztársaságban, a gaboni választások után, Gambiában, valamint a kínai Hszincsiangtól Nepálig: az internet letiltása az autoritárius rendszerek automatikus reakciójává vált, óvintézkedés a túléléshez.

A NASA volt tisztviselője, az azóta Oroszországba menekült és a digitális szabadságjogok kérdését szem előtt tartó Edward Snowden figyelmét nem kerülték el a kameruni történések. Már januárban a következőt tweetelte: “Ez az elnyomás jövője. Ha ott nem állunk ellen, mi leszünk a következők.” Az üzenethez rendelt hashtag – #BringBackOurInternet (adják vissza az internetünket) – két hónapja él a szociális hálón.

D terv

Kamerun helyzete azért figyelemreméltó, mert a hatóságok már az elejétől fogva, vagyis január közepétől megcélozták az internet-hozzáférés letiltását két anglofon régióban, a dél-nyugati és az észak-keleti részen, vagyis az ország 22 millió lakosának kicsit kevesebb mint 20 százalékánál. A kínai kormánynak már van tapasztalata e téren: Hszincsiangban tette ugyanezt, az ország nyugati részén lévő ujgur autonóm régióban, mely súlyos incidensek színhelye volt a muzulmán ujgur és a Kínában többséginek számító han lakosság között.

De eddig még sosem volt példa olyan hetekig tartó megvonásra, mint most Kamerunban, ennek jelentős gazdasági és társadalmi következményeivel. Az internet központi helyet foglal el az átutalásoknál akár magánszemélyek között, a gazdasági tranzakciókban, az oktatásban vagy az egészségügyben.

A kormány azt állítja, hogy azért állította le az internetet, hogy megállítsa a “hamis információk” terjedését a közösségi oldalakon, de ezzel megakadályozza azt is – vagy főként azt – hogy felkelések szerveződjenek a WhatsApphoz hasonló üzenetküldő rendszerek segítségével.

Mint mindig, most is érvénybe lép a D terv. Egy új üzletág látott napvilágot: a hírvivőké, akik a lekapcsolt zónák és az internetkapcsolattal rendelkező területek között ingáznak több mobiltelefonnal, melyeken a kimenő üzeneteket előre megírták. Azután már csak meg kell nyomni a “küldés” gombot.

A krízis gyökere

A kiváltó konfliktus történelmi örökség. A volt német gyarmat Kamerunt az 1. világháború után francia és brit hatalmak osztották fel egymás között. 1960-ban, a gyarmati rendszer felbomlása után az angol Kamerun egy része népszavazással a hatalmas, szintén anglofon Nigériához, másik része pedig a francia Kamerunhoz való csatlakozást választotta. Azonban a kezdeti szövetségi ígéreteket hamar megszegték az autoriter központosítással. A befolyásos és katonailag továbbra is aktív volt francia gyarmatok megkönnyítik az ellenzék elnyomását; valamint a Párizs által választott, északi muzulmán területről származó Ahmadou Ahidjo-t támogatják.

Fontos tényfeltáró, Kamerun! Egy rejtett háború Francia-Afrikában – 1948-1971 című, 2011-ben megjelent könyvükben Thomas Deltombe, Manuel Domergue és Jacob Tatsita rávilágítanak a jelenlegi krízis gyökereire: “Ahidjo tehát győztesen került ki az “újraegyesítésből”, mely egyébként a végét jelentette volna. A legtisztább francia tradíció szerint harc nélkül csatolja magához Kamerun déli anglofon területét hála furfangos francia tanácsadói közreműködésének. Ez teszi lehetővé azt, hogy intenzív kulturális asszimilációba kezdjen, továbbra is francia közreműködéssel. (…)

Ennek az erőltetett politikai és kulturális asszimilációnak a hatásait figyelte meg Bernard Fonlon, a csatolt területek szülötte, aki Oxfordban és a Sorbonne-on szerezte diplomáit. A kameruni kulturális sokszínűség szónokaként meg is kongatta a vészharangot: ‘Két vagy három generáció múlva mindannyian franciák leszünk.'”

A probléma fél évszázaddal az események után is fennáll. Ahmadou Ahidjót Paul Biya váltotta le, egy volt papnövendék, akibe sok reményt fektettek, mikor hatalomra került…1982-ben. Idővel elmozdíthatatlan és elkényelmesedett despota vált belőle, aki az ország összes problémáját parlagon hagyta.

Franciaország némasága

Ezt a játszmát Kamerunban teljes helyi és nemzetközi közöny övezi. Mindez megnehezíti a kulturális sokszínűség fenntartását a gyarmatosításból örökölt határokon belül; és szintén megnehezíti az internet használatát, legyen szó akár ellenállásról, akár elnyomásról.

Bár a letiltás híre a közösségi oldalakon reakciókat és szolidaritási kampányt eredményezett, a nemzetközi közösség csendje fülsiketítő. Főleg azoknak az államoknak a részéről, akik 2012-ben arra szavaztak, hogy az internethez való hozzáférés a többivel egyenlő emberi jog legyen, miközben annak betartatásáért semmit nem tesznek.

Fülsüketító Franciaország hallgatása, tekintettel Párizs és Kamerun kapcsolatára, különösen a Boko Haram iszlamista szekta elleni harcban, mely a szomszédos Nigériából indult el, de azóta az egész régióra kiterjedt, Észak-Kamerunt is beleértve.

De a terrorizmus elleni harc nevében szemet kell-e hunynunk a társadalom más részeit érintő emberi jogi sérelmek felett? Az államok hamis dilemmába kényszerítenek minket. Mindennek az a kockázata, hogy a jogellenességek legitimizálásával maga a terrorizmus elleni harci is gyengül.

Még egy ok arra, hogy együtt követeljük a kameruniakkal: #BringBackOurInternet !

Megjelent: 2017. március 7.

Eredeti cikk

 



Kategóriák:Afrika, Multimédia, Politika

Címkék:, , , , ,