Spanyolország: Az ETA elvesztett háborúja

Pablo Ordaz – El País (Madrid)

20 év börtön után a terrorista szervezet tagjai egy megváltozott, multikulturális, számukra idegen Baszkföldre térnek vissza.

Tolosa városának egyik utcáján, egy megtépázott zászló mellett, ami az ETA bebörtönzött tagjainak Baszkföldre való visszahozását sürgeti, három, egymást követő portál példázza remekül az új baszk valóságot. Az első, a La Jara művelődési központ illetve a Litaarafu iszlám közösség mecsetje, ezt követi közvetlenül az “Isten Háza” evangelista központ, amit egy rapper-külsejű fiatal lelkész vezet, melynek szomszédságában egy éjjel-nappal nyitva tartó kínai bazár áll. Csak az utca végén találni egy autentikus baszk fodrászatot illetve egy zöldségest, amelynek kínálatában a palosi eper mellett tolosai zöldbab is található.

Az ETA pénteken jelentette be leszerelését, a végső kapituláció dátumának április 8-át jelölve ki. Bebörtönzött tagjai közül sokan szabadulnak mostanában, átlagosan 20 év után (hat éve még 600 ETA-tag ült a spanyol börtönökben, mára a számuk nem éri el a 280-at). Nemcsak egy uniformizált társadalomba térnek vissza – Ikea-bútorok, Zara-ruházat – de egykori követeléseik is nagyon távolinak tűnnek. Néhányan közülük úgy nyilatkoztak, hogy “sem legyőzöttnek, sem frusztráltnak” nem érzik magukat, mások viszont úgy gondolják, “súlyos vereséget szenvedtek”. Egy olyan világba térnek vissza, ami alig vesz róluk tudomást.

2003-ban az ETA-közeli Batasuna párt akkori vezetője, Arnaldo Otegi a következő beszédet mondta Zubietában, egy San Sebastián melletti kisvárosban: “Van egy kubai barátom, aki mindig azt mondja, mi vagyunk az utolsó európai bennszülöttek. Amikor eljön az az idő, hogy Lekeitiot és Zubietát ellepik a hamburgerezők, amikor mindenhol amerikai rockzenét hallunk, mindenki amerikai ruhákat visel és mindenki angolul beszél az anyanyelve helyett, amikor ahelyett, hogy a hegyekben gyönyörködnének, mindenki az interneten fog dolgozni, az számunkra olyan unalmas világ lesz, amiben már nem érdemes élni.”

14 évvel később nem kell messze menni – Zubietától Tolosa 20 km-re található – hogy a városba érve már a benzinkút utáni első épületből nyilvánvalóvá váljon, hogy eljött az Otegi által emlegetett, unalmas világ. A terrort a békés egymás mellett élés időszaka követte: a hely ma a tolerancia mintapéldája lehetne a kínai bolt és a mecset között elhelyezkedő evangelista imahellyel. Mindez elképzelhetetlen lenne egy fegyverekkel kikényszerített ultranacionalista miliőben. 1995-ben a baszkok 45,3%-a említette a terrorizmust és az erőszakot Baszkföld egyik fő problémájaként. Ez az arány 2016-ra 0,7%-ra esett. A fegyverletétel bejelentése után vajon hány baszk fog egyáltalán emlékezni a terrorizmusra a következő felmérés idején?

“Komoly civil konfliktus esetén” – magyarázza Imanol Zubero, a Baszkföldi Egyetem szociológiaprofesszora – “két csoport szenvedi meg különösen a hihetetlen sebességgel végbemenő társadalmi feledést: az első csoport az áldozatoké, akik nem értik, hogyan tűnhet el nyom nélkül a sok évnyi szenvedés; a másik pedig azon emberek csoportja, akik hősnek gondolják magukat, mert hosszú évekig ültek börtönben az álmukért elkövetett bűncselekmények miatt. Mindkét csoport ráébred, hogy a társadalom elfelejtkezett róluk.” Zubero, aki vizsgáztatóként bejárt a börtönbe az egyetemi tanulmányokat folytató rabokhoz, megfigyelte, hogy az elmúlt pár évben teljesen feloszlott az a “szenvedésen alapuló nemzeti közösségi érzés, ami a rabok körében igen erős volt”.

Célkereszt

Az ETA mindig is odafigyelt bebörtönzött militánsaira, viszont célkeresztbe állította – bizonyos esetekben megölte – azokat, akik úgy döntöttek, inkább saját maguk intézkednek szabadulásukról. “Ez a fajta homogenitás megszűnt.” – magyarázza Imanol Zubero. “Sok rab inkább egyénileg igyekszik megragadni – az EH Bildu pártszövetség kifejezett támogatásával –  a minél korábbi szabadulás lehetőségeit. Mindez komoly feszültséget generál a nacionalista baloldalon.” Ezzel magyarázható az ATA nevű, egyelőre kisebbségi csoport megjelenése is, akik a jelenlegi politikai vezetőket – köztük Otegit – azzal vádolják, hogy cserben hagyták a bebörtönzötteket és a fegyveres harcot.

A “mindennek vége”, a “mentsd a saját bőröd, ha tudod” hangulat a börtönökön belül is érezhető. Ezt erősíti meg egy magát megnevezni nem kívánó terrorelhárítás-szakértő is: “Régóta uralkodó érzés a rabok körében, hogy mindennek vége. Két éve, hogy a szervezet magukra hagyta őket. A régi időkkel ellentétben – amikor titokban részletes instrukciókat juttattak el hozzájuk a szervezet ügyvédei, pl. hogy mikor tartsanak éhségsztrájkot vagy ülősztrájkot – a vita most nyílt színen zajlik. Még a Gara nevű napilap is írt róla decemberben. Ez a vita arról szól, hogy az ETA helyett a Sortu nevű radikális párthoz kössék őket. ETA-bűnözők helyett függetlenségiharcos-bűnözőket akarnak belőlük csinálni.”

A szakértő hozzáteszi, hogy a szabadulás előtt álló rabok nem valószínű, hogy a megenyhülés útját választják: “Az, aki 20 évett lehúzott, és pár hónapja van hátra, semmit nem fog megbánni, mert azt gondolja: Kibírtam 20 évet, emelt fővel fogok távozni. Ez a fajta “terroristabecsület” igen fontos számukra. Így tudatják a világgal, hogy 20 év alatt nem sikerült őket megtörni.”

Gyökeresen megváltozott társadalom

Három börtönből szabadult ETA-tag beleegyezett, hogy megosztják élményeiket, miután fél életüket börtönben töltötték. Josu Amantest 1992-ben fogták el Nagy-Britanniában, 22 évet ült Franciaországban és Spanyolországban, miután bűnösnek ítélték egy 1983-as, három ember életét követő támadásban. Fernando Etxegerai 21 évet ült – 1987-től 2008-ig – kilenc, halálos áldozatot nem követelő támadás elkövetéséért. Ohiana Garmendia 2009-től 2015-ig ült különböző franciaországi börtönökben. Egyikük sem hiszi, hogy a legvégső cél – a független, szocialista Baszkföld – elérhetetlen lenne. “Az igaz,” – vallja be Amantes -“hogy amikor kijöttem, egy teljesen más társadalommal szembesültem. A fiatalok nemigen mozgósíthatóak, persze mindezt kontextusba kell helyezni. A mi korunk a forrongás ideje volt: akció, reakció, akció. Minden az ereje teljében volt. Most kint élénk vitákba bocsátkozom, és a céljaim sem változtak, csak az eszközeim.”

Etxegerai hasonlóan vélekedik: “A jelenlegi politikai helyzetben az emberek nem szavaznának a függetlenségre, ha népszavazás lenne, de az a legfontosabb, hogy egy népnek meg kell adni az esélyt a győzelemre vagy a vesztésre.” Amikor arról kérdezzük őket, hogy megérte-e a sok áldozat és a hosszú börtönévek, egyikük sem hátrál meg. Fernando Etxegerai: “Olyan eszközökkel, amilyenekkel, de legalább én megpróbáltam. Hittem és hiszek a célban, és bár nem volt könnyű a döntés, legalább nyugodt lehetek, hogy én megpróbáltam.” Oihana Garmendia hozzáteszi: “Ezeket a kérdéseket egész életünkben feltesszük magunknak. De ha az ember meghoz egy döntést, akkor azt tudatosan végigviszi, még akkor is, ha a paletta igencsak szürke: börtön, halál, vagy eltűnés.” Maritxu Jiménez pszichológus: “Egy ember sem volt, aki feltette volna a kérdést, hogy megérte-e. Ha egy ponton meg is törnek, az nem ez a pont. Inkább a rejtett várakozásaik törik meg őket. Azt hiszik, ha kiszabadulnak, már túl vannak a legrosszabbon; nem számolnak a visszailleszkedés nehézségeivel.”

Fernando Etxegerai részt vesz egy programban, ami segíti a frissen szabadult rabok első lépéseit, a személyi igazolvány megszerzésétől az egészségügyi ellátásig. Azt mondja, hogy a sok évnyi raboskodás után sokan nélkülöznek. “Vannak esetek, amikor kifejezetten a mellőzöttség sodorja ezeket az embereket újra bűnbe.”

Maritxu Jiménez szerint sok ETA-rab, amikor végre kiszabadul, “nem érzi, nem ismeri fel magában az érzelmeket, olyan mélyen raktározta magában el őket, hogy ne okozzanak neki fájdalmat. Sokan tartoznak a szeretteiknek, de hirtelen nem éreznek irántuk semmit.” Egy bujkálással, támadások elkövetésével és raboskodással töltött élet után a magány a legjobb társ. Josu Amantes azt mondja: “Amikor kimentem az utcára, és nem vettek körbe falak, csak mentem és mentem, kilométereket tettem meg, mint egy őrült. Ki kellett adnom magamból a mérget.”

Megjelent: 2017. március 19.

Eredeti cikk



Kategóriák:Európa, Politika

Címkék:, , , , ,