A feltétel nélküli alapjövedelem nem pusztán egy szép gondolat, hanem alapvető emberi jog

feltetel nelkuli apaljovedelemillusztráció: Vass Szabolcs

Jason Hickel – The Guardian (London)

A feltétel nélküli alapjövedelem lehetne a hiányon alapuló világnézet ellenszere, erősítené az emberek egymás iránti szolidaritását, és enyhítene a szorongáson is, ami a Brexithez és Trumphoz vezetett.

Mindenki tanult az iskolában a Magna Cartáról, a rendek jogait biztosító szabadságlevélről a mindenkori angol uralkodó szeszélyeivel szemben. A legtöbben azonban valószínűleg sosem hallottak a Carta de Forestáról, egy vitathatóan még jelentősebb dokumentumról, amit két évvel később, 1217-ben adtak ki. Ez a rövid, de annál fontosabb kiváltságlevél a köznép jogait garantálta a közös területekre vonatkozóan, földművelés, legeltetés, víznyerés és favágás céljára. Ezzel hivatalosan is elismerték az emberek régóta feltételezett univerzális jogát az élethez feltétlenül szükséges forrásokhoz.

Ez a jog – a lakhatás joga – brutális csapást szenvedett a 15. században, mikor is vagyonos nemesek elkezdték kisajátítani a közös földeket. Az elkövetkezendő századokban a bekerítések következtében több 10 millió hektárnyi föld került magánkézbe, és az ország népességének nagy része földönfutó lett. A túlélés alapvető feltételeitől elzárt embereknek nem volt más választása, mint hogy a történelem során először bérbe adják saját magukat.

Ez nem csak Angliában volt így. Ugyanez a folyamat ment végbe Ázsiában és Afrikában, valamint a földteke déli részének nagy részén, ahogy az európai gyarmatosítók magánosították az addig közös használatban lévő földeket, erdőket és vizeket, kisemmizve ezzel emberek millióit. A gyarmati világ nagy részében a cél az volt, hogy a helyieket a kapitalista munkaerőpiac felé tereljék, ahol aztán generációkon keresztül dolgoztak éhbérért, rossz életkörülmények mellett, bányákban, ültetvényeken és munkásnyúzó üzemekben, a nyugat számára termelve profitot.

A gyarmati időszak végével sok, újonnan függetlenné vált ország kormánya tett kísérletet a történelmi kisemmizés folyamatának visszafordítására különböző földreform-programokkal. De a nagy külföldi földtulajdonosok és a nemzetközi hitelezők hamar arra kényszerítették őket, hogy felhagyjanak ezekkel a próbálkozásokkal. A szegénység eltörlésére bevezetett új terv – a gazdasági fejlődés álma – csak egyre mélyebbre taszította az embereket a munkaerő-piacon. A munka a szegénység megváltójának szinonimájává vált: a Világbank szavaival élve, a “munka a szegénységből való kilábalás legbiztosabb útja”.

A fenti ígéret most egyre üresebbnek látszik. A robotok térhódításával már nem lehet stabil munkahelyekben reménykedni. Tudjuk, hogy az automatizáció valós veszélyt jelent a munkahelyekre az északi féltekén is, de a déli féltekére nézve ez a veszély még sokkal komolyabb. Az ottani iparágak, mint a háztartási elektronika vagy a textilgyártás, a legkönnyebben automatizálhatóak. Egy ENSZ-jelentés szerint a fejlődő országok munkahelyeinek mintegy kétharmada tűnhet el a közeljövőben.

Mindez igen fájdalmas hír, különösen a volt gyarmatok számára. Először a földjeiket vették el tőlük, és cserébe munkahelyet ígértek. Most a munkahelyeiket is elveszik, és sokuk számára egyszerűen nem marad túlélési lehetőség. A technológiai fejlődésből adódó munkanélküliség minden bizonnyal lenullázza az elmúlt évtizedek szegénység elleni küzdelmének szerény győzelmeit. Valószínűleg egyre többen fognak éhezni.

A kormányok igyekeznek megoldást találni a problémára, de nincs nagy mozgásterük. Egyetlen lehetséges megoldás tűnik ígéretesnek: a feltétel nélküli alapjövedelem.

A valaha lapszélinek számító idea manapság egyre inkább beépül a köztudatba. Finnországban két éves alapjövedelem-kísérletbe kezdtek. A hollandiai Utrecht is hasonlóval próbálkozik. A Y Combinator nevű startup-akcelerátor az USA-beli Oaklandban teszi ugyanezt. Valószínűleg Skócia is követni fogja a példájukat. A készpénztranszfer-programok sikeresnek bizonyultak Namíbiában, Indiában és még egy tucatnyi fejlődő országban, kirobbantva ezzel azt, amit a szakértők “a déli félteke fejlődésforradalmának” neveznek. Egy példa a sok közül: Brazíliában a készpénztranszfer segítségével a szegénységi arány egy évtized alatt felére csökkent.

De a feltétel nélküli alapjövedelem sikere – északon és délen is – azon áll vagy bukik, hogy hogyan adják el majd az embereknek. A gazdagok jótékonykodásaként tekintünk majd rá? Vagy mint egy minden embert megillető alapvető jogra?

Thomas Paine az elsők között érvelt az alapjövedelem mellett, a kisemmizés jóvátételeként. 1797-es Agrárjog című briliáns pamfletjében írja: “a föld, természetes, megműveletlen állapotában az emberi faj közös tulajdona volt, és lett volna továbbra is.” Egyesek igazságtalanul a saját hasznukra bekerítették, megfosztva így a többséget jogos örökségüktől. Paine szerint ezzel az igazságosság egyik legalapvetőbb elve sérült meg.

Tudván, hogy a földreform politikailag kivitelezhetetlen (mivel “felháborítaná a jelenlegi birtokosokat”), Paine azt javasolta, hogy a földbirtokosok fizessenek “földbérleti díjat” – egy kis adót a földből szerzett javak után – ami egy olyan alapba folyna, amiből a feltétel nélküli alapjövedelmet finanszíroznák mindenki számára. Figyelemreméltó ötlet volt, amit még a 19. században is felkaptak: Henry George amerikai filozófus “földérték-adót” javasolt kivetni, amiből az állampolgárok éves osztalékát finanszíroznák.

Az elv szépsége, hogy mintegy “visszacsinálja” a bekerítést. Mintha ismét érvénybe lépne a Carta de Foresta, a közjavakhoz való hozzáférés, a megélhetéshez és a lakhatás joga.

Az alapjövedelem kritikusainak gyakori vesszőparipája, hogy miből lehetne ezt finanszírozni. De amint a közjavakhoz kötjük az elvet, sokkal inkább nyomon követhetővé válik. Alaszka államban a természeti kincsek közjavaknak számítanak, amit az emberek együttesen birtokolnak, és a lakosok évente osztalékot kapnak az állam olajbevételei után.

Az alaszkai modell népszerű és hatékony. Szakértők rámutattak, hogy ugyanezt a megközelítést más természeti forrásokra is lehetne alkalmazni, például erdőkre vagy halászatra. Még a levegőre is – a szénadóból befolyt összeget vissza lehetne osztani az embereknek. Ráadásul mindez segítene megvédeni a közjavakat a túlzott mértékű használattól, a bolygónknak több ideje lenne a regenerálódásra.

Az ötlet megvalósításához ugyan szükséges politikai akarat, de messze nem lehetetlen. Sőt, egyes kutatások szerint politikai szempontból könnyebben megvalósítható, mint sok más szociális törvénytervezet. Még az USA-ban is, vezető törvényhozók – köztük Henry Paulson volt kincstárügyi miniszter, illetve két volt republikánus miniszter – nyújtottak be javaslatot a szénadóból befolyt pénz visszaosztására. A feltétel nélküli alapjövedelem elve továbbá olyan közismert emberek támogatását élvezi, mint Elon Musk vagy Bernie Sanders.

Természetesen vannak kockázatok. Sokan aggódnak amiatt, hogy az alapjövedelem bevezetésével csak tovább erősödne az őslakosok bevándorlókkal szembeni védelmének eszméje. Hogyan állapítjuk majd meg, hogy ki jogosult? Az emberek nem akarnak bevándorlókkal osztozkodni.

Az aggodalom jogos. A megoldás egyik módja, hogy egyetemes léptékben gondolkodunk. Ahogyan Paine is rámutatott, földünk természeti kincsei mindannyiunké. Ha a közjavak nem ismernek határokat, akkor a közjavakkal kapcsolatos bevételeknek miért kellene? Miért járna több a természeti kincsekben gazdag országok lakóinak, mint a természeti kincsekben szegény országokéinak? A természeti forrásokra és a széndioxid-kibocsájtásra kivetett adók egy közös, globális alapba folyhatnának. Az osztalékot mondjuk napi 5 dollárban (kb. 1500 forint) állapíthatnák meg – ami az alapvető élelmezéshez szükséges minimum -, az adott nemzet vásárlóerejéhez igazítva. Vagy az adott nemzet szegénységi küszöbéhez, vagy annak valamilyen arányosításához. Sokan szakértő gondolkodik már azon, hogy hogyan lehetne megszervezni egy ilyen rendszert.

Azt már tudjuk az elvégzett kísérletekből, hogy az alapjövedelem rendszere látványos eredményeket produkálhat – csökkenti az extrém szegénységet és egyenlőtlenséget, serkenti a helyi gazdaságokat, illetve felszabadítja az embereket a puszta életben maradásért végzett rabszolgamunka alól. Szélesebb körben alkalmazva segíthet a értelmetlen munkahelyek (bullshit jobs) és a szükségtelen termelés felszámolásában, könnyítve ezzel a környezeti terhelésen is, amire igencsak szükség van. Természetesen továbbra is dolgoznánk, de valószínűbb, hogy a munka hasznosabb és értelmesebb lenne. A nem vonzó, de szükséges munkák, mint például a közterület-fenntartás, több pénzt érnének, ezáltal elkötelezettebb munkásokat vonzanának, ami javítana a fizikai munka megbecsültségén.

Ami viszont talán a legfontosabb, hogy az alapjövedelem bevezetése segítene túllépnünk a hiányon alapuló gondolkodásmódon, ami nagyon mélyen beágyazódott a kultúránkba. Segítene megszabadulnunk a versengés kényszerétől, és lehetővé tenné, hogy nyitottabbak és nagylelkűbbek legyünk egymással. Határokon túlra kiterjesztve, segítene az emberi szolidaritás megszilárdításában – megerősödne bennünk az a tudat, hogy mindannyian egy hajóban evezünk, hogy mindannyiunknak egyforma jogai vannak a bolygónkhoz. Enyhítene azon szorongásainkon, amik a Brexithez és Trumphoz vezettek, és kifogná a szelet a jelenleg az egész világon egyre erősödő “őslakosok kontra bevándorlók” nézet vitorlájából.

Hogy valóban így lenne-e, nem tudhatjuk, amíg ki nem próbáltuk. Más választásunk nem nagyon van, máskülönben egy szinte elkerülhetetlenül nyomorúságos évszázadra kell felkészülnünk.

Megjelent: 2017. március 4.

Eredeti cikk



Kategóriák:Gazdaság, Innováció, Közigazgatás, Politika

Címkék:, , ,