Miért jött újra divatba a bakelit?

bakelitillusztráció: Vass Szabolcs

Rory Sutherland – The Spectator (London)

Miért akar a tinédzser korú lányom 22 fontért (kb. 8000 forint) venni bakelitlemezt? Azért, mert a divat és a haladás összecsapásából általában a divat kerül ki győztesen.

Éppen otthon voltam, a Tales of the Texas Rangers egyik online epizódját hallgattam, amikor a lányom szólt, hogy szeretne rendelni valamit az Amazonról.

Csak hogy megmagyarázzam, a Tales of the Texas Rangers egy NBC-rádiósorozat az 50-es évekből. Miután az ember meghallgatta egyhuzamban az összeset, még több száz epizódnyi hasonló műsor között válogathat.

Tudom, hogy egy kicsit furcsa dolog szélessávú optikai interneten hallgatni az 50-es évek rádióműsorait, de korántsem annyira furcsa, mint a lányom kérése. Ugyanis egy lemezt akart velem vetetni.

Nem egy albumot, hanem egy lemezt. “Bakelitet”, ahogy ő mondja. 22 fontért.

Türelmesen elmagyaráztam neki, hogy az embernek nincs szüksége többé lemezekre, amióta valaki feltalálta az internet nevű dolgot. Ezenkívül, havonta 15 fontot fizetek a Spotify legjobb csomagjáért, így otthon tetszés szerint nyolc berendezésen játszhatunk le zenét. Több Bluetooth-hangszórónk van, mint fülünk. Mi a jó fenének kell neki egy lemez?

Nem, nem arról van szó, hogy a lányom szenvedélyes lemezrajongó lenne, Linn Sondek lemezjátszóval, és darabonként 150 fontot érő, aranyszínű, osztrák törpék által kézzel fonott hangszórókkal (értem én, hogy a puristák és a neurotikusok számára még mindig a lemez a nyerő). A lányom lemezjátszója leginkább egy retró bőröndre hasonlít. És nem is gyűjtőknek való lemezre áhítozott. Hogy ha hirtelen a Northern Soul (észak-angliai zenei irányzat a 60-as évekből) rajongójává vált volna, én még azt is megérteném. De ő egy kortárs lemezt akar.

Mi a fene?

Már korábban is volt vele egy vitám a karácsonyra kért fényképezőgép miatt. Próbáltam elmagyarázni neki, hogy a telefonjába már be van egy építve; ha ennél jobbra vágyik, akkor a technológia nevű dolognak köszönhetően most már vehet magának olyan nagyon jó minőségű fényképezőgépet, amikkel a kezében nem úgy néz ki, mint egy paparazzifotós, vagy egy 70-es évekbeli amerikai turista. De nem, ő pontosan egy olyanra vágyott.

Gondolom, hogy valakinek, aki 2001-ben született, a gramofon nagyobb újdonság, mint a streaming, és egy hatalmas régi fényképezőgép is érdekesebb egy kompakt modellnél. Hasonlóképpen, sok dolog, ami számomra újdonság, a gyermekeim számára teljesen banális, mivel ezekkel nőttek fel. Néhány éve a sydney-i repülőtér aszfaltján állva feltekertem a fűtést angliai otthonomban, csak mert szórakoztatott a tudat, hogy megtehetem. A gyerekeim teljesen hülyének néztek. Mi abban a pláne, hogy fel lehet tekerni az otthoni fűtést 35 000 km távolságból?

De amit haladásnak hiszünk, abból mennyi az utólagosan racionalizált újdonságmánia? A korai stádiumban nagyon nehéz megkülönböztetni a trendet az őrülettől.

Érdekes, hogy a tabletek és e-könyvek eladásai az utóbbi időkben stagnálnak, pedig mindkettőről magabiztosan hittük, hogy mindent le fognak győzni. A divat és a haladás nem mindig jár kéz a kézben, de amikor összecsapnak, akkor általában a divat kerül ki győztesen. Apám egyik barátja a hetvenes években egy textilgyártó cégnél dolgozott. Csodálatos szintetikus textíliákat fejlesztettek, de mindenki inkább farmert viselt. Pedig a farmeranyag, ha jobban belegondolunk, nem rendelkezik objektív előnyökkel.

Hogy megvicceljem a lányomat, arra gondoltam, hogy a születésnapjára kap tőlem egy telexgépet. Aztán rájöttem, hogy valószínűleg odalenne az ötlettől, és a végén még tényleg fel kellene kutatnom egyet.

A szerző az Ogilvy Group UK alelnöke.

Megjelent: 2017. január 28.

Eredeti cikk



Kategóriák:Életmód, Innováció

Címkék:, , , ,