Szervkereskedelem Pakisztánban: orvosok, rendőrség, közvetítők

Naziha Syed Ali  – Dawn (Karacsi)

Tavaly októberben egy karacsi munkás pénzzé tette egyetlen valamit is érő tulajdonát, egy kis házat Landhi városában, hogy új vesét vegyen legidősebb fia, a 32 éves Mohammed Afzal számára. A fiatalember akkor már évek óta szenvedett veseelégtelenségben. Az apa magas vérnyomással küzd, a felesége pedig más vércsoportba tartozik, így egyikőjük sem volt alkalmas donornak. A másik fiuk nem volt hajlandó odaadni egyik veséjét a bátyjának; mi több, annyira feldühödött, amikor meghallotta, hogy eladják a házukat, hogy megszakította a kapcsolatot a családjával.

2014 novemberében Mohammed Ravalpindibe utazott. Ott találkozott Amirral, a közvetítővel, aki elsötétített ablakú Suzukijával elvitte őt egy, a várostól kb. 30 percre lévő házba, ami az elkövetkezendő pár napban szálláshelye lett. “Nem úgy tűnt, mintha bárki más is lakna ott” – mondta Mohammed. “Amir hozott ételt. Azt mondta: Ne menj ki, ne beszélj senkivel. A kormány szigorúan kezeli ezt a dolgot. Ha elkapnak, nehezen mászol ki belőle.”

Mohammed több vizsgálaton is átesett, köztük egy CT-vizsgálaton november 15-én és egy keresztpróbán november 19-én. Utóbbi alkalommal találkozott a donorával, Hassannal, egy adósrabszolgával Hafizabadból. “Egyidősek lehettünk. A feleségével volt ott.” – meséli Mohammed. “Megkérdeztem tőle, miért adja el a veséjét. Azt mondta, házra gyűjt.”

Ez a szomorú igazság a pakisztáni szervkereskedelemről, ahol az egyik ember egészségügyi helyzetéből adódó kilátástalanságára a másik ember szegénységből adódó kilátástalansága válaszol. Egy szervdonor-program életképes és etikus alternatívája lehetne a leghátrányosabb helyzetűek kizsákmányolásának. De amíg a szervkereskedelem büntetlenül zajlik, az egészségügyi közösség jó kapcsolatokkal rendelkező tagjai pedig vagyonokat keresnek vele, addig ennek megvalósítására nem túl nagy a késztetés.

A szervkereskedelem Pakisztánban 2007 óta számít bűncselekménynek. A törvény szerint a szervadományozásnak önként, saját döntés alapján kell történnie, nem kényszerítő erő hatására. Ha a páciens közvetlen családjában (szülők, testvérek, házastárs vagy utód) nincs megfelelő donor, akkor a donor lehet “nem vérrokon” is, de csak abban az esetben, ha döntésében nem játszanak közre anyagi megfontolások. Idegen csak különleges esetekben – például, ha a családban nincsen donor – adományozhat szervet, és akkor is csak azután, miután alapos vizsgálattal meggyőződtek arról, hogy önként cselekszik.

A legtöbb illegális szervátültetés – szinte mindig veseátültetésről van szó – Pandzsábban történik, azon belül is Ravalpindiben, Lahorban és Iszlámábádban. Bár az illegális veseátültetések száma a becsült évi 2000-ről nagyot esett a 2007-es törvény életbe lépését követően, újra növekvőben van, mióta nyilvánvalóvá vált, hogy a betartatására nem fordítanak kellő gondot.

A nyomok eltüntetése

November 20-án éjféltájt – öt nappal azután, hogy megérkezett Ravalpindibe, – Amir egy nagy, kétemeletes házba vitte Mohammedet. Előkészítették a műtétre, és betolták a műtőbe. Az átültetésre november 21-én, kora hajnalban került sor. Mohammed azt állítja, hogy nem találkozott a sebésszel, de azt mondták neki, hogy Lahorból jött. A kartonján azonban a Ravalpindi Heart International kórház neve szerepel. Bár a papírokon egyszer sem tűnik fel a “transzplantáció” szó, a keresztpróba eredményén feltüntették a páciens nevét: “M. Afzal + Ghulam Hassan”. A referáló orvos neve? Dr. Khalid Farooq, a Heart International urológusa.

Mohammed nem tudta, hol műtötték meg, mindössze annyit tudott mondani, hogy körülbelül 2 órát utaztak oda autóval. Két vérvizsgálati eredmény szerepel az aktájában: az egyik november 21-i dátummal, a másik november 23-i dátummal. Mindkettőt az abbotábádi Wahid laboratórium adta ki. Ravalpinditől Abbotábád két órányi autóútra található.

A sumákolásnak több jele is van. Az aktában találtunk egy papírt, amin a páciensnek beadott orvosságokat sorolják fel. A lap fejlécét gondosan letépték. Az alján viszont ott van a cím: “az Al-Najam Plaza mögött, Mandian Abbotábád”.

Utóbbi, mint kiderült, az Al-Shifa kórház címe. Akárki is próbálta eltüntetni a nyomokat, nem vette észre, hogy az abbotábádi Wahid laboratórium által kiadott papíron megemlítik, hogy a pácienst, Mohammed Afzalt az Al-Shifa kórház referálta.

Tavaly augusztusban Dr. Adib Rizvi a Sindh Urológiai és Transzplantációs Intézettől (SIUT) levelet küldött a Legfelsőbb Bíróságnak, melyben leírta, hogy a szervátültetési turizmus – melynek értelmében veseelégtelenségben szenvedő külföldiek Pakisztánba jönnek pénzért vett új veséért – rossz hírnevét kelti az országnak. A SIUT Karacsi vezető állami kórháza a vesetranszplantációk terén, és nyíltan kampányol az etikus és legális szervátültetésekért Pakisztánban. Levelében Dr. Rizvi név szerint említette a ravalpindi “Vesecentrumot”, más néven Al-sayed Kórházat, mint a bűnszervezet egyik központi elemét. Állításait többek között külföldi urológusok e-mailjeivel támasztotta alá.

A kórházban az utóbbi időben legalább két razziát is tartottak. De a tulajdonos, a visszavonult ezredes Dr. Mukhtar Hamid Shah, és fiai, Dr. Tauseef és Dr. Zahid Mukhtar Bukhari jó kapcsolatokkal rendelkeznek a hatalmi elit köreiben. Ennek, illetve jelentős vagyonuknak köszönhető, hogy a nyomozásnak soha nem lett folytatása.

Augusztus 30-án egy iszlamabádi meghallgatás során a Vesecentrum ügyvédei azt követelték, hogy a Pandzsábi Rendőrség ne nézhesse át ügyfelük belső dokumentumait. A bíróság azelőtt utasította a rendőrséget, hogy vizsgálja ki az egészségügyi intézmény elleni vádakat.

Az iszlamabádi tárgyalás bírái nem tudhatták, hogy aznap Ravalpindiben, egy Al-Rehman Plaza nevű ház öt lakásában embereket tartottak fogva a veséik kivétele céljából. Majdnem mindegyikük adósrabszolga volt. Volt, akit úgy csaltak el, hogy munkát ígértek neki. Az épület tulajdonosa szerint a helységet 15 hónapja bérelték ugyanazok. “Azt mondták, hogy az Al-Syed kórház férfi dolgozóinak elszállásolására kellenek a lakások, és hogy a ház a közelsége miatt praktikus a helyszín, mert sokszor kell éjszakai műszakban dolgozniuk.”

Az október 15-i rendőrségi razzia idején 24 egyén volt odabent – 20 férfi és 4 nő. Fogságuk időtartama 1-3 hónap között mozgott. Két férfit éppen aznap reggel vittek el műtétre. “Egy hónapig tartottak fogságban, közben nyolc vagy tíz vizsgálatot végeztek el rajtam” – mondta az egyik fogvatartott, a 29 éves Bashir. “Ezeket mind a Vesecentrumban végezték el.”

Elmesélte lapunknak, hogy a mobiltelefonját mindenkitől elvették, akit idehoztak. “Azt mondták, nem szabad az ablakok közelébe mennünk, sem leszólnunk a járókelőknek, mert ez egy katonai terület, a rendőrség azt fogja hinni, hogy terroristák vagyunk, és lelőnek.” Egy analfabéta kasuri paraszt számára ez a magyarázat hihetően hangzott. Ironikus módon az Al-Rehman Plaza egy forgalmas főutcán található, ablakai pedig egy privát állatkertre néznek, ahol szarvasokat és egyéb állatokat tartanak ketrecekben.

A 24 személy megtalálása hatalmas visszhangot keltett.

Letartóztatták többek között az épület tulajdonosát és a Vesecentrum  több alkalmazottját. Az ügyben vizsgálatot indítottak. A három fent említett orvos azonban eltűnt. Letartóztatásuk előtt óvadékért fellebbeztek.

Mindazonáltal Mohammed november 21-én, Abbotabádban elvégzett műtétje is mutatja, hogy a Vesecentrum-ügy nagy médiavisszhangja és a Legfelsőbb Bíróság közbenjárása ellenére a gyümölcsöző üzlet továbbra is folytatódik az országban.

November 25-én, négy nappal a műtét után, Amir, a közvetítő, feltette Mohammedet egy Iszlamábádból Karacsiba tartó repülőgépre, és meghagyta neki, hogy az utóvizsgálatokat egy magánklinikán végeztesse el, ami teljes lehetetlenség egy kétkezi munkából élő ember számára. De a dolgok még ennél is rosszabbra fordultak. Pár nappal – ezúttal már egy bérelt otthonba való – hazatérése után Mohammed véreset vizelt. Az átültetett vese felmondta a szolgálatot. Az apja behozta a SIUT-hoz, ahol ki kellett venni a működésképtelen szervet. Mohammed újra dialízisen van.

“A szervátültetésen átesett betegeket legalább nyolc-kilenc napig tartjuk bent a kórházban” – mondja Dr. Rizvi, a SIUT transzplantációs részlegének főorvosa. “Egyedül felrakni őt egy gépre, a legyengített immunrendszerével, hatalmas felelőtlenség volt. Hozzánk már magas lázzal érkezett, gyakorlatilag a halál kapujában állt. Az átültetés kontármunka volt.”

Pandzsáb “vesemezői”

Mohammed donorját, Hassant, már a műtét napján hazaküldték, ami bevett szokás a szervkereskedőknél, annak érdekében, hogy ne maradjon bizonyíték. Egyszerűen felrakták egy buszra, ami hazavitte a falujába. A SIUT-nál a donorokat legalább három napos műtét utáni ápolásban részesítik, és ezután is csak akkor engedik őket haza, ha teljesen egészségesek és otthon könnyen hozzáférnek a szükséges orvosi ellátáshoz. Ezt kontrollvizsgálatok követik, eleinte havi, majd évi rendszerességgel, hogy megbizonyosodjanak róla, hogy a megmaradt vese rendesen működik. “Morális, jogi, etikai szempontból a donor fontosabb, mint a kedvezményezett.” – mondja Dr. Rizvi. “Önzetlen cselekedetével megmenti egy másik ember életét. Ezért felelősséggel tartozunk nekik.”

Egy Naziran nevű hatgyermekes édesanya nem volt olyan szerencsés, hogy megfelelő ellátásban részesüljön. 2005-ben a téglaégető munkásasszony az otthonától 210 km-re lévő Veseközpontba utazott, hogy eladja a veséjét. A pénzből a családja tartozását kívánta törleszteni a téglaégető kemence tulajdonosa felé. Hat fiútestvére közül mindegyik ugyanezt tette. Szinte elvárták tőle. Naziran egy hónapja halt meg – a megmaradt veséje felmondta a szolgálatot. A Vesecentrumhoz fordult segítségért, mást nem is ismert. “Ellátták ugyan, de a kezelésnek csa rövid távon volt hatása.” – meséli a szomszédja, Zafar. Naziran 35 éves volt.

Az olyan közvetítők számára, mint Amir, akik donorokat kutatnak fel az új szervre váró páciensek számára, Pandzsáb tökéletes vadászterületnek számít. Faisalabad, Sargodha és Sahiwal környékén sok adósrabszolga dolgozik a földesurak földjein vagy égetőkemencéiknél, elképzelhetetlen szegénységben.

“Egyetlen téglaégetővel nem találkoztam, akinek jó élete lenne” – mondja Farooq Tariq, az Awami Munkáspárt szóvivője. “Ők a munkásosztály leginkább kizsákmányolt rétege.”

A téglaégetők hajnali 3-tól délelőtt 11-ig robotolnak; némelyikük este még egy második műszakban is dolgozik. Kemény, megterhelő fizikai munkáról van szó. Fix bér helyett általában annyi pénzt kapnak, amennyi téglát égettek; egy tégláért maximum 2 rúpiát (kb. 5 forint).

A tulajdonosok haszna szégyentelenül nagy. Egy tégla hivatalos eladási ára 10,35 rúpia (kb. 30 forint), míg az előállítás költsége, beleértve a szenet, a földet és a munkások bérét, nem több, mint 3-4 rúpia (8-11 forint) téglánként. Egy kemence körülbelül 50 000 téglát termel naponta, tehát a tulajdonos naponta kb. 350 000 rúpia (kb. 1 millió forint) profitot tehet zsebre. A tulajdonos összes befektetése kb. 2 hónap alatt megtérül, miközben egész családok kerülnek generációkon keresztül rabszolgasorba a peshgi (adósrabszolgaság) rendszeren keresztül, melyben eredeti tartozásukat a hitelező egyre csak növeli a különböző uzsorakamatokkal, melyeket a család szükségleteire felvett kölcsönökre tesz rá.

“A téglaégetők fontosak, ugyanis képzett munkaerőről van szó.” – magyarázta Mr. Tariq. “Ezért nagyon megnehezítik számukra a szökést. A földesurak gengsztereket bérelnek fel, akik visszaviszik őket.” Ez nem más, mint a rabszolgatartás modern kori verziója.

A Vesecentrum által foglyul ejtett személyek ügye kapcsán a Pandzsábi Rendőrség egy speciális különítménye jelentést készített a régió főminisztere részére. A vázlatos és felszínes jelentés 61 parasztot/munkást említ név szerint, akik “az elmúlt évek során eladták a veséiket… Rendes műtét utáni ellátásban nem részesülnek. Ennek következtében általában életveszélyes komplikációk lépnek fel náluk”. A tanulmány név szerint említi a Vesecentrumot, a Hearts International kórházat és a Jinnah Memorial kórházat – mindhárom Ravalpindiben található -, ahol a donorok beszámolói szerint a műtéteket végrehajtották rajtuk. Sok donor nem tudta megmondani, hol műtötték meg.

A jelentés így zárul: “Ez csak egyetlen körzet – Sargodha. El lehet képzelni, milyen a helyzet a többi fejletlen területen, ahol nagy a szegénység és a munkanélküliség.”

Egy kizsákmányoló rendszer

A rendőrségi jelentés nyolc közvetítőt említ név szerint, akik közül kettő a műtétek helyszínéül szolgáló kórházak alkalmazásában állt. Khalid Masih – a dokumentum szerint ő hozta be a legtöbb donort – a Vesecentrum alkalmazottja, Tanao Masih pedig a Jinnah Memorial kórháztól kapta a fizetését. A beszámoló viszont alig tesz említést a legfontosabb szereplőkről és a módszerükről.

Személyes élményei alapján egy névtelenségét megőrizni kívánó nő a következőkről számolt be: “Nagyon jól szervezettek. A szervbróker-biznisz régiókra van bontva.” Különös módon nem csak régiókra, hanem társadalmi osztályokra is. “Afzal foglalkozik a felső- és középosztálybeliekkel,  Naeem és Nadeem pedig a többivel.” – mondta, utalva három, általa megismert közvetítőre.

Afzal neve – nem összekeverendő Mohammed Afzallal, a fent említett vesebeteggel Karacsiból – gyakran felbukkant a kutatásaink során. És nem csak veseátültetésekkel kapcsolatban. Afzal állítólag jó kapcsolati hálóval rendelkezik a bürokráciában, ami jól jön, mert májkereskedelemmel is foglalkozik. (Utóbbi egyelőre nem számít komoly problémának Pakisztánban, de csak azért, mert az ország nem rendelkezik elegendő kapacitással májtranszplantációra. A májátültetéseket Indiában és Kínában végzik. Sokan magukkal viszik az élő donort, akivel a közvetítő hozta össze őket.)

Egy pár évvel ezelőtt Indiában megműtött páciens lánya arról számolt be, hogy Afzal “mindent elintéz. Még útlevelet is szerzett a donornak, azokban az időkben, amikor Pakisztánban nagyon nehezen lehetett útlevélhez jutni nyomdafestékhiány miatt. Egy hivatalnok ismerősének Iszlamabádban 10 000 rúpiát (kb. 27 000 forint) küldött, hogy feldolgozzák a kérelmet. Ez 2012 nyarán történt.”

Mindezek ismeretében aligha meglepő, hogy Afzal a helyi hatóságokkal is jó kapcsolatokat ápol. Eddig bármikor felbukkant a neve egy jelentésben, azonnal sikerült eltűnnie. A speciális különítmény jelentésében is alig szerepel a neve.

Saleem Khattak nyomozó szerint a közvetítői hálózat a következőképpen működik: “A főnökök kiszervezik a donorvadászatot. Például korábbi donoroknak, akik meggyőzik a családtagjaikat vagy a falubelieket, hogy kövessék példájukat.” A célpontok elsősorban a földművesek és a téglaégetők.

Az intézmények, melyeknek az lenne a dolga, hogy ezeknek az embereknek az alapvető jogait biztosítsák, vagy hanyagul végzik munkájukat, vagy maguk is bűnrészesek. A pandzsábi Szervátültetési hatóság (Hota) feladata elvileg a törvény betartatása lenne. Azé a törvényé, ami szigorú szűrési procedúrát ír elő arra az esetre, amikor a potenciális donor nem közvetlen családtag.

Szeptemberben a Hota egyik munkatársa azt nyilatkozta: “Nem engedélyezzük a nem rokonok közötti transzplantációt. Minden egyes esetben kikérdezem az illetékeseket, hogy meggyőződjek róla, nincs szó kényszerítésről vagy kereskedelemről.”

A felszínen tehát minden ki van pipálva. A Vesecentrum 24 fogvatartottja közül mindegyiket közjegyző elé vitték, ahol levették az ujjlenyomataikat. Videofelvételeket készítettek róluk, amelyekben el kellett mondaniuk, hogy a veséjüket közeli rokonnak adják, és nem kapnak érte pénzt. A valóságban 290 000 rúpiát (kb. 803 000 forint) ígértek nekik a veséjükért.

Saleem Khattak elmondása szerint a Vesecentrumban lefoglalt anyagok között volt egy vaskos akta is, amely a donorok eskü alatt tett nyilatkozatait tartalmazta arról, hogy közeli kapcsolatban állnak a kedvezményezettel. Azt nem árulta el, pontosan hány nyilatkozatot rejtett az akta, de jelezte, hogy legalább 15 cm vastag volt.

Szeptemberben Dr. Masood elmondta lapunknak, hogy három kórházat figyelnek – egy ravalpindi, és két lahori létesítményt. Érdekes megjegyezni, hogy a Hota májusban hivatalosan elismerte a Vesecentrumot, mint transzplantációs létesítményt, annak ellenére, hogy szervkereskedelmi központ hírében áll.

2009-ben két orvost is őrizetbe vettek egy lahori kórházból szervkereskedelem vádjával, de két nap múlva, befolyásos kapcsolataik közbenjárására, szabadon engedték őket. A szóban forgó kórház igazgatója biztosította a bíróságot, hogy a jövőben egyáltalán nem végeznek szervátültetést. Ennek ellenére a kórház weboldalán ez olvasható: “Várjuk a Hota engedélyét szerv- és szövetátültetésre”.

A zsákmány szétosztása

Syed Yasir Shah Tirmizi ügyvéd ingyen képviseli a 24 fogvatartottat. “Általában 100 000 – 200 000 rúpia közötti összegért vállalok el egy ügyet, de úgy gondolom, tennünk kell az emberiességért.” Jelen esetben ez azt is jelenti, hogy ellenáll a “zsákmányból való részesedésre” vonatkozó ajánlatoknak és a rejtett fenyegetéseknek. Szerinte a bűnüldöző rendszer túlságosan korrupt, ezért nem kerül sor az ügy valóságos felgöngyölítésére. “Annak ellenére, hogy milyen súlyos bűncselekményről van szó, a bíró egyszerűen visszaküldte a bűnösöket a börtönbe, amikor a rendőrség előállította őket, ahelyett, hogy hagyta volna, hogy kihallgassák őket. Ami a rendőrséget illeti, még csak nem is kérvényezték az őrizetbe vételt. Mindenki összejátszik a főbűnösökkel, hogy megkönnyítsék a dolgukat.”

Amir Raza Naqvi ügyvéd szerint “Ha a rendőrség nem kéri a gyanúsított őrizetbe vételét, a bíróság úgy veszi, hogy a nyomozás lezárult.” Egy másik, az ügyet ismerő ügyvéd hozzátette: “A bíróság bármikor utasíthatja a rendőrséget az ügy alapos kivizsgálására. Nem az a szerepe, mint egy postahivatalnak.”

A rendőrség ugyanakkor váltig állítja, ők mindent megtesznek, hogy a bűnösöket elkapják. És valóban, a Vesecentrumban a legutóbbi látogatás óta sok minden megváltozott. A kapuban már nem szükséges a szigorú biztonsági ellenőrzés, a kórház belseje elhanyagoltnak tűnik. Ugyanakkor legalább két orvos – egy szemész és egy általános orvos – továbbra is itt praktizál. Az urológia osztály üresen áll, míg az urológusok az óvadékra várnak. Felmerül viszont a kérdés, hogy a történtek után hogy lehet, hogy a kórház még egyáltalán működhet?

A Vesecentrum biztonsági kameráinak felvételeit egy kriminalisztikai laborba küldték el elemzésre. Megkérdeztük, miért nem maga a rendőrség nézte át a felvételeket, hiszen rutinfeladatról van szó. A válasz: “el akartuk kerülni, hogy véletlenül letöröljünk valamit.”

Pandzsábban azóta kerületi felügyelő bizottságokat hoztak létre a szervátültetési törvény betartatása érdekében. Egy hegynyi bizonyíték áll  a rendőrség rendelkezésére, csak össze kell rakni őket. Számos kórház és orvos ismert szervkereskedelmi tevékenységéről. Khattak szerint a Vesecentrum történetét “még a gyerekek is ismerik”. Ugyanakkor azt állítják, hogy a rendőrség csak most, a kerületi felügyelő bizottságok révén vált a folyamat részévé.

Az áttörés még várat magára. Az egyik, a Bizottság által felterjesztett esetet a Vesecentrum ellen 2016. december 26-án elutasította el az ügyészség.

A lahori rendőrségnek végeznie kell a dolgát – még akkor is, ha politikailag igen kényes ügyről van szó. Több forrás – köztük vesespecialisták, akikhez az átültetésen átesett páciensek életük végéig járnak utókezelésre – állítja, hogy a Sharif Medical City kórház az az illegális veseátültetések egyik helyszíne . “Egy rezidens szerint, aki korábban velem dolgozott, és most a Sharif Medical urológiai osztályán van,  tavaly több, mint 200 illegális átültetést hajtottak végre.” Állítása szerint ugyanez folyik egy másik kórházban is, mindkét helyen egy bizonyos Dr. Rafique Zaki vezénylete alatt. Történetesen Dr. Zaki a 2007-ben letartóztatott négy urológus egyike. Az érintett tagad: “Amióta a törvény érvényben van, egyetlen illegális transzplantáció sem történt egyik kórházban sem.” Hangsúlyozta az elhunyt donorokból történő szervadományozás előmozdításának fontosságát is Pakisztánban.

Az ENSZ szerint a szervkereskedelem szervezett bűnözés, rengeteg szereplővel. Ha a törvény nem kel a kizsákmányoltak védelmére, akik eladásra kínálják a szerveiket, ehelyett továbbra is a korruptakat és a hatalmasokat védi, akik mások kilátástalan helyzetéből húznak hasznot, addig Pandzsáb “vesemezői” továbbra is virágozni fognak.

Megjelent: 2017. január 16.

Eredeti cikk



Kategóriák:Ázsia, Közigazgatás

Címkék:, ,