Donald Trump, Amerika első Y-generációs elnöke

trump-rodeoillusztráció: Vass Szabolcs

Peter Shawn Taylor – Maclean’s (Toronto)

Emlékeznek, amikor Toni Morrison “az első fekete elnökünknek” nevezte Bill Clintont? Az elismert afroamerikai írónő 1998-ban tette a provokatív megjegyzést, miszerint “Clinton rendelkezik minden sztereotip fekete tulajdonsággal: egyedülálló szülő által nevelt, szegénynek született, munkásosztálybeli kölyök Arkansasból, aki szaxofonozik és junk foodon él.”

Nos, itt az újabb kognitív disszonancia: Donald Trump Amerika első Y-generációs elnöke. Persze, persze, tudjuk, hogy egy hetvenéves nyakkendős milliomosról van szó, akinek gyengéi az arany csillogása, a floridai ingatlanok és a trófeafeleségek; míg az Y-generáció tagjai többnyire belvárosi kávézókban ülnek kötött sapkában, és a diákhitelről és a “gig-economy”-ról (alkalmi munkák gazdasága) panaszkodnak. De ahogyan a fehérnél is fehérebb bőrű Clintonról is kiderült, hogy rejtett fekete énnel rendelkezik, hasonlóképpen Trump is az Y-generáció alapvető hozzáállását képviseli a közösségi médiához: tiszteletlen, túl sok mindent megosztó, nyomulós, szarkasztikus Twitterező, aki az orrát túrja a karót nyelt régimódiak képébe. Szinte azt hihetnénk, hogy a Kaliforniába jöttem c. sorozaton nevelkedett.

Hibái ellenére – melyekből van bőven – a megválasztott elnök, Donald Trump mindenképp elismerést érdemel, mint a közösségi média forradalmának messiása a politikai életben. Sok politikus dicsekedett eddig is azzal, hogy az új médiákon keresztül tartja a kapcsolatot a szavazóival: a Blackberryjét nyomogató Barack Obama látványa legalább annyira megszokottá vált, mint a 2008-as kampány “Hope” (Remény) feliratú plakátja. De miután beköltözött a Fehér Házba, Obama is ugyanolyan konvencionálissá vált, mint az összes többi elődje. A Blackberry-használatról lebeszélték az aggodalmaskodó titkosszolgálatok. A Fehér Ház sajtóosztályát napi eligazításokkal tartják naprakészen. Nyelvtanilag helyes, kerek mondatokból álló beszédeket mond. Ha a Kongresszusból akar valakivel egyeztetni, telefonon teszi. Röviden, a kezdetektől érvényes játékszabályok szerint játssza a politikai játszmát. Nem úgy Trump.

Még be sem iktatták, de a mértéktelen Twitter-használattal Trumpnak már most sikerült felrobbantania a politizálás mikéntjét és hogyanját. A múlt héten egyetlen Twitter-üzenete elég volt ahhoz, hogy egyes republikánus kongresszustagok elálljanak a Kongresszusi Etikai Hivatal feloszlatására feloszlatására irányuló tervüktől. Ezek után elégedetlenségének adott hangot a Toyota arra vonatkozó terveivel kapcsolatban, hogy a mexikói Alsó-Kaliforniában hozzon létre új üzemet (“NA NE!”) és “hatalmas vámokkal” fenyegette őket. Politikai ellenfelét, Chuck Schumert, a Szenátus ellenzéki vezetőjét egyszerűen “főbolondnak” titulálta a Twitteren.

Gondoljon akármit Trumpról magánszemélyként vagy politikusként, annyi világos, hogy örökre megváltoztatta a politizálást. Törvényalkotó tweetjei tiszteletlenek, hemzsegnek a felkiáltójelektől és a helyesírási hibáktól; és az alkalmi szexre való felhívásokhoz hasonlóan gyakran késő éjjel posztolja ki őket, amikor már senki nem gondolkodik tiszta fejjel. Mindez teljesen megegyezik azzal, ahogyan az Y-generáció használja a közösségi médiát. Mindezek mellett eleddig példátlan betekintést nyújt a föld leghatalmasabb emberének világába. A Fehér Ház leendő sajtósa, Sean Spicer, a múlt héten beismerte, hogy ő sem tud róla, hogy Trump mikor és miért használja a Twittert – ez egy közvetlen kapcsolat a megválasztott elnök és a közönsége között. Spicer vonakodott választ adni arra a kérdésre, hogy tartanak-e majd egyáltalán konvencionális sajtóeligazításokat a Fehér Házban.

Rengeteg politikus próbálkozott már a mainstream média ilyetén megkerülésével. Az előző kanadai miniszterelnök, Stephen Harper, kerülte a sajtótájékoztatókat és az interjúkat, helyette “24 Seven” címmel webes videósorozatot készíttetett, melyen keresztül bepillantást engedett a kulisszák mögé. A sorozat paródiáit valószínűleg többen látták az eredetinél. Ezzel szemben Trump valóságos, polgárpukkasztó változást vitt végbe. A valaha zárt ajtók mögött történő, vagy diplomáciai rébuszokba csomagolt párbeszédek most nyíltan, mindenki szeme láttára zajlanak le.

A hagyományos média pedig kénytelen behódolni az akaratának. Amikor múlt hónapban egy Twitter-üzenetben jelentős változásokat helyezett kilátásba Amerika nukleáris politikáját illetően, a New York Times annak rendje és módja szerint kielemezte a 23 szavas kinyilatkoztatást, kitérve annak minden lehetséges értelmezésére és azok potenciális következményeire. A cikkben megjegyezték, hogy legutóbb, amikor az USA fontolóra vette nukleáris politikája felülvizsgálatát, egy évnyi mérlegelés és egy 64 oldalas beszámoló kellett hozzá. Ennek ezentúl vége. A @realDonaldTrump mostantól a politikai párbeszéd legfontosabb forrása Amerikában.

Még egy utolsó példa Trump nyomulására a közösségi médiában. Észak-Korea e hónapban azzal dicsekedett, hogy interkontinentális ballisztikus rakéták tesztelésére készülnek. Trump a helyzetet arra használta fel, hogy odaszúrjon egyet Kínának: “Kína hatalmas mennyiségű pénzt & vagyont visz ki az Egyesült Államokból totálisan egyoldalú kereskedelem révén, de Észak-Koreával kapcsolatban nem segítene. Kedves!” Erre az óvodás szintű hergelésre a kínai külügyminisztérium szóvivője kelletlenül így reagált: “Mi nem az idegen vezetők viselkedésére figyelünk, hanem a politikájukra.”

Viselkedés és politika különválasztásának a régi típusú vezetők esetében van értelme. Trump és az Y-generáció tagjai nemigen tesznek különbséget a kettő között. Az egész csak egy őrült Twitter-feed. Kína és a világ többi maradi része jobban teszi, ha halad a korral.

Megjelent: 2017. január 10.

Eredeti cikk



Kategóriák:Amerika, Életmód, Közigazgatás, Multimédia, Politika, Uncategorized

Címkék:, , ,