Elefánt a porcelánboltban – Trumpnak köszönhetően a vártnál hamarabb veheti kezdetét “Kína évszázada”

trump-chinaillusztráció: Vass Szabolcs

Yasheng Huang – The Japan Times (Tokió)

A megválasztott amerikai elnök, Donald Trump eddigi legszúrósabb megjegyzéseinek célpontja Kína volt. Többek között azzal vádolta az országot, hogy kereskedelmi politikájával “megerőszakolja” az Egyesült Államokat, illetve hogy Kína a kitervelője a globális felmelegedés-“átverésnek” , melynek célja, hogy az USA versenyképességét aláássa. Egyesek mégis bizakodóak az amerikai-kínai kapcsolat jövőjét illetően.

Az ő gondolatmenetük szerint Trump elsősorban üzletember, márpedig, Calvin Coolidge egykori amerikai elnök szavaival élve, Kína az üzlet nyelvén ért. Kína jobban tudja kezelni a hetvenkedő “tettek emberét”, mint az “ideológiák által vezérelt” Hillary Clintont.

Sokan csodálkoznának a fenti kijelentésen, miszerint Clinton az elvek embere lenne. Nem sok bizonyíték támasztja alá azt sem, hogy az üzletemberek döntéseit a pragmatizmus vezérelné, tekintve, hogy az amerikai üzleti vezetők közül rengetegen lelkes ideológusok. A Koch-fivérek például makacsul ragaszkodnak a hasznavehetetlen és megcáfolt libertariánus eszmékhez, a Fortune 500-as listán szereplő cégek vezetői közül pedig rengetegen hajlanak ösztönösen a republikánusok felé, annak ellenére, hogy az USA gazdasága következetesen jobban teljesít demokrata vezetés alatt. Ne feledkezzünk meg Andrew William Mellon hírhedtté vált, átgondolatlan tanácsáról sem, amit Herbert Hoover elnöknek adott a nagy gazdasági világválság estéjén: “Likvidálni a munkaerőt, likvidálni a részvényeket, likvidálni a farmereket, likvidálni az ingatlanokat.”

Aznap aludt ki az utolsó reménysugár is arra, hogy a bejövő adminisztráció nem viselkedik majd porcelánboltba szabadult elefántként, amikor kiderült, hogy Trump telefonon beszélt a tajvani elnökasszonnyal, Caj Jing-vennel. Azzal a bizonyos telefonhívással felrúgott egy protokollt – az USA és Tajvan közötti elnöki szintű közvetlen kapcsolat elkerülését – melynek betartására az amerikai elnökök pártállástól függetlenül négy évtizede kínosan ügyelnek.

Trump diplomáciai szabályszegése nagy hullámokat vert Ázsiában, amit később még tovább súlyosbított a Twitteren feltett számonkéréseivel, miszerint Kína vajon egyeztetett-e az USA-val a fizetőeszköze leértékelése előtt; illetve azelőtt, hogy hatalmas katonai bázist épített a Dél-kínai tengeren.

Trump a tűzzel játszik, amikor kérdőre vonja Kína “egy Kína” politikáját. A helyzet óvatos és hozzáértő kezelése mind republikánus, mind a demokrata adminisztrációk részéről segített fenntartani a Kína és Tajvan közötti törékeny békét. Az USA számára az elsődleges cél a jelenlegi helyzet fenntartása, azáltal, hogy Tajvant eltántorítja az aktív függetlenedési törekvésekről, Kínát pedig a hirtelen újraegyesítési törekvésektől.

Egy másik Twitter-üzenetben Trump megkérdezte, hogy már miért ne állhatna szóba Tajvannal, amikor az USA Tajvannak több milliárd dollár értékben ad el fegyvereket. Akár őszinte volt a kérdés, akár nem, ez a fajta zavarkeltés a megválasztott elnök részéről komoly aggodalomra ad okot. Az USA főleg önvédelem céljára ad el katonai eszközöket Tajvannak, jelzésként Kína felé, hogy nem fog tétlenül nézni egy esetleges kínai katonai beavatkozást a sziget ellen. De az USA szándékosan tompítja ennek az üzenetnek az élét azzal, hogy a legfelsőbb szinten nem hajlandó szóba állni Tajvannal, mégpedig azért, hogy Tajvan ne érezze úgy, hogy biztosan számíthat az amerikaiak támogatására a függetlenség kikiáltása esetén.

A “stratégiai kétértelműség” doktrínája az elmúlt 40 évben remekül működött ebben a helyzetben. A béke több hatalomváltást is túlélt a Tajvani-öböl mindkét oldalán. Virágzik a kereskedelem, a kétoldali befektetések.

Ha Trump szakítana ezzel a hosszú ideje folytatott politikával, annak rengeteg káros hatása lenne. Először is, felbátorítaná Tajvant, hogy agresszívebben lépjen fel, és véget vessen a status quonak. Caj pártja, a Demokratikus Progresszív Párt hivatalosan is elkötelezett Tajvan függetlensége iránt, és bár Caj személy szerint még nem tűzött ki maga elé revizionista célokat, ez még megváltozhat, ha úgy érzi, Trump mögötte áll ebben.

Trump azzal is rengeteg kárt okozhat, ha feldühíti a kínai kormány és a katonaság keményvonalas tagjait azzal, hogy megerősíti őket abbéli hitükben, hogy az USA meg akarja torpedózni országuk “alapvető érdekeit” – ami nem más, mint egy egységes Kína látszatának fenntartása, még akkor is, hogy a valóságban nem így van. A kínai külügyminisztérium először visszafogottan ítélte el Trump és Caj telefonbeszélgetését, viszont a Népi Napilap, a Kínai Kommunista Párt szócsöve már sokkal erőteljesebb rosszallásának adott hangot, figyelmeztetve arra, hogy ” aki problémákat okoz a kínai-amerikai kapcsolatnak, az az Egyesült Államoknak okoz problémákat”. Nem sokkal később a kínai haditengerészet nemzetközi vizeken elfogott egy amerikai merülő drónt. Kína tehát világos jelét adja nyugtalanságának.

Trump ámokfutása mögött nincsen logikus terv. Ugyanabban a Twitter-üzenetben, amelyben megvédte a telefonhívást, azzal vádolta meg Kínát, hogy azért értékeli le a pénznemét, hogy exportelőnyre tegyen szert az USA-val szemben. Mindez azt mutatja, hogy a leendő elnök közgazdasági ismeretei vagy nemlétezőek, vagy legalább 10 évnyi lemaradásban vannak. A valóságban Kína külföldi valutatartaléka kiáramlik az országból, és kétségbeesetten próbálják feltornázni a jüan értékét a tőkekiáramlással szemben.

Trump, úgy tűnik, ok nélkül piszkálja Kínát. Ami még rosszabb, azzal a bejelentésével, miszerint az USA visszavonulót fúj a Csendes-óceáni Partnerség nevű szabadkereskedelmi megállapodásból – ami, legalábbis részben, úgy van megtervezve, hogy a globális kereskedelem és befektetési áramlatok a Nyugat játékszabályai szerint történjenek – Trump felhagy azzal az amerikai politikával, ami eddig blokkolta Kína egyre növekvő befolyását Ázsiában. A fent említett bejelentése óta számos ázsiai ország jelezte csatlakozási szándékát egy Kína-központú helyi kereskedelmi blokkhoz. Trump segítségével tehát “Kína évszázada” a vártnál sokkal előbb veheti kezdetét.

A Tajvanhoz való közeledéssel, a megalapozatlan vádaskodással, a Csendes-óceáni Partnerség felrúgásával Trump egy időben provokálja és hozza helyzetbe Kínát. Ez nem az üzletkötés művészete, hanem egyenes út a katasztrófa felé.

A szerző az MIT Sloan School of Management professzora.

Megjelent: 2017. január 6.

Eredeti cikk



Kategóriák:Amerika, Ázsia, Politika, Vezetés

Címkék:, , , , ,