Digitális eszközök az oktatásban – egy ellenérv ízekre szedése

digitaliyacio-ellenervillusztráció: Vass Szabolcs

Xavier de la Porte – France Culture (Párizs)

“A Szilícium-völgy fejesei a gyermekeiket olyan iskolákba járatják, ahol nem használnak számítógépeket” = egy idegesítő érv az oktatás digitalizációja ellen.

Nem tudom, észrevették-e, de akármikor szóba kerül a digitális eszközök használata az oktatásban, mindig van valaki, aki nagy tudálékosan megjegyzi, hogy “tudjuk jól, hogy a Szilícium-völgy fejesei is mind olyan iskolákba járatják a gyerekeiket, ahol tiltott a számítógéphasználat”. Ezzel azt akarja mondani, hogy ha még a digitális eszközök illetve szolgáltatások kitalálói, akik nyilván több lépéssel előttünk járnak a technológiát illetően, és bárkinél jobban tisztában vannak hatásaival, tehát ha még ők is úgy gondolják, hogy jobb a gyermekeiket megóvni az internet és a képernyő veszélyeitől, hát akkor bizony elég hülyék lennénk számítógépeket tenni az osztálytermekbe, programozni tanítani a gyermekeinket, stb. Ezek az ördögi amerikaiak csak átvernek minket, hogy eladhassák a kütyüiket az iskoláinknak, miközben a saját gyermekeiket óvják a káros hullámoktól meg a gépezetektől.

Röviden, ugyanaz a fajta gyanú lengi körül őket, mint a vendéglőst, aki a családjának nem tálalja fel azt az ételt, amit a vendégeinek.

Steve Jobs, a low tech apuka

Hogy miért találom dühítőnek ezt az érvelést? Több okból. Először is azért, mert meglehetősen gyenge lábakon áll. Nevezetesen egy 2011 októberében megjelent New York Times-cikken, amit aztán több lap is átvett (íme egy példa). A cikk arról szól, hogy a Szilícium-völgy nagyvállalatainak fejesei a gyermekeiket alternatív pedagógiai módszerekkel működő iskolákba járatják, nevezetesen Waldorf-iskolákba, ahol az oktatás Rudolf Steiner, az antropozófia atyjának filozófiáján alapul. A Waldorf-iskoláknak valóban egyik sajátossága, ezernyi más dolog között (pl. a zenélésre, rajzolásra, és az euritmiára helyezett hangsúly – utóbbi lényege, hogy a testünkkel fejezzük ki azt, amit szavakkal nem megy – magam is jártam pár évig Waldorf-iskolába, és utóbbiról maradandó emlékeim vannak), hogy késlelteti a képernyőkkel való kontakust. Az is igaz, hogy az amerikai Waldorf-iskoláknak körülbelül a harmada Kaliforniában található. Ehhez útközben más érvek is csatlakoztak. Előszeretettel hozzák fel példaként az Apple-vezér Steve Jobsot, aki igazi “low tech” apuka volt (saját elmondása szerint a gyerekei soha nem használtak iPad-et), valamint azon informatikus szülőket, akik erősen korlátozzák a gyerekeik képernyő előtt töltött idejét. Nahát! Ezek az emberek is ugyanolyan szülők, mint a többi, akik szeretnék, ha gyermekük mást is csinálna azon kívül, hogy egész nap a képernyő előtt lóg, és ezért igyekeznek kordában tartani az online töltött idejüket. Ami a Szilícium-völgy Steiner-féle pedagógia iránti vonzalmát illeti, az sokkal inkább tudható be a Szilícium-völgy által hagyományosan képviselt ellenkultúrának – mely egész ideológiájának központi eleme – mint a képernyőellenzésnek (mindehhez hozzájön az életszínvonal is, mert a kaliforniai Waldorf-iskolák bizony sokba kerülnek a szülőknek). Tehát egyáltalán nem látom be, hogy miért kellene komolyan venni ezt az érvet a franciaországi iskolák digitalizációja ellen.

“Visszataszító érvelés”

Mindez nem jelenti azt, hogy nem kellene vitatkoznunk a dologról. Rengeteg kérdés merül fel ugyanis: Mi legyen a tananyag? Mennyire szabad szabad kezet engedni a vállalatoknak (a Microsoft jelenléte például túl domináns)? Pontosan mit is kellene tanítani? Az alap felhasználói ismereteket? Programozást? A tágabb értelemben vett digitális kultúrát? Ki tanítsa ezeket? Mekkora teret kapjanak az innovatív eszközök egy tanóra keretein belül (például csak gyakorlás vagy korrepetálás céljára használjuk)? Mindezek olyan kérdések, amiken érdemes vitatkozni, és amiken az illetékesek vitatkoznak is.

De a fent említett érvelésben van valami visszataszító. Hiszen, végtére is, az informatikusok gyermekei – Szilícium-völgy ide vagy oda – az utolsók, akiknek az iskolára van szüksége ahhoz, hogy megismerkedjenek a digitális eszközökkel, azok használatával, az általuk felvetett problémákkal és felkínált lehetőségekkel. A szüleiknek minderre megvannak az eszközeik, tehát megengedhetik maguknak azt a luxust, hogy olyan iskolába járassák a gyerekeket, amelyik nem foglalkozik ezekkel a kérdésekkel. Az oktatás digitalizációja nem holmi modern, technofil hóbort, hanem társadalmi követelmény, miszerint nem hagyhatjuk, hogy még mélyebbé váljon a társadalmi egyenlőtlenségek szakadéka, amit az iskolának már így sem nagyon sikerül betemetni (sőt, néha még jobban kiszélesíti).

Javaslom tehát, hogy a következő személyt, aki ezzel érvel, büntetésül küldjük el egy Waldorf-iskola euritmiaórájára harisnyában és papucsban, majd az erről készített videót tegyük fel a YouTube-ra.

Megjelent: 2017. január 4.

Eredeti cikk



Kategóriák:Innováció, Multimédia, Oktatás

Címkék:, , ,