Tévésorozatok 2016-ban: Felfordult világok

sorozat-baratillusztráció: Vass Szabolcs

Olivier Joyard – Les Inrockuptibles (Párizs)

Az egyre nagyobb befolyással bíró tévésorozatokban az idő nagy részét azzal töltik, hogy a tévésorozatok természetét illetve működési mechanizmusait boncolgatják. A hagyományos néző-szereplő viszony is változóban van.

A Stranger Things című, az év egyik szenzációjának számító sorozatban a főszereplő gyerekeket egy párhuzamos univerzum tartja egyszerre bűvöletben és rettegésben: egyfajta “feje tetejére állított világ”, egy szörnylények és a legelemibb félelmeink által uralt gigantikus anyaméh. A mai sorozatkedvelő egy kicsit hasonló helyzetben találja magát – egy nehezen kiismerhető, fejreállított világban lebeg. Ez a világ egyszerre lenyűgőző – hál istennek! – és félelmetes. A szakemberek által “peak tv”-nek nevezett jelenség (miszerint a legyártott tévésorozatok mennyisége elérte a befogadhatóság határát) naponta megismétlődik: túl nagy a választék a sorozatokból, többek között Franciaországban is, ahol a néző frusztrációjának helyébe egyfajta állandósult bénultság lépett a hatalmas feldolgozandó képmennyiséggel szemben. A streamelés (valós idejű lejátszás) lehetősége megsokszorozta a “binge watching” (több epizód, vagy akár egy egész sorozat megtekintése egyhuzamban) vonzerejét. Akik nem nyelték le egyben a Love vagy a The Get Down összes epizódját, ahogy felkerültek a Netflixre, azok, minden túlzás nélkül, végleg elvesztek.

A sorozatkedvelő élete egy maratonhoz hasonlít, amit szövevényes történetek útvesztőjében, a lehetőségek óceánjában kell lefutnia. A nézői attitűd is megváltozott. Nem is olyan rég még hosszú távon csoportosítottuk a szereplőket “jó” illetve “rossz” kategóriákba, a szereplők személyiségfejődésének megfelelően revideálva nézeteinket. Ezért szerettük a sorozatokat. Még mindig ezért szeretjük őket. Ez, az élet ritmusával összhangban lévő, klasszikusnak számító stílus nyomokban még fellelhető egyes sorozatokban, nevezetesen a This is Us című többgenerációs családi krónikában. Ez egy olyan régimódi sorozat, amilyet a Friday Night Lights (Tiszta szívvel foci) óta nem nagyon látunk.

A Westworld és a hozzá hasonló sorozatok viszont temetik ezt a műfajt. A várva-várt, Jonathan Nolan és Lisa Joyce által jegyzett Michael Crichton-filmadaptációnak J.J. Abrams volt a producere, és bár nem volt maradéktalanul meggyőző, mégis egy új korszak kezdetét jelentette. A sorozat cselekménye két világban játszódik (mintegy véletlenül). Az első világ virtuális: egy ultrarealista western-vidámparkszerűség, ahol gazdag emberek egy listából kiválasztott (nem ritkán szexre és erőszakra épülő) forgatókönyv szerint játszhatnak. A másik világ a park működtetőinek a világa: ők azok, akik kitalálják a történeteket, illetve karbantartják az androidokat, akiknek az a dolga, hogy eljátsszák őket; egészen addig a pillanatig, amíg a világok közötti kapcsolat teljesen össze nem kuszálódik.

A lenyűgöző, viszont a saját cselekménye által kissé túlhaladott Westworld pillanatfelvétel a popkultúra jelenlegi állapotáról. Az egyre nagyobb befolyással bíró tévésorozatokban az idő nagy részét azzal töltik, hogy a tévésorozatok természetét, illetve működési mechanizmusait boncolgatják. A történetgyártás módjának hideg leleplezése érdekesebb annál a feszültségnél, amit maga a történet képes előidézni.

Az ártatlanság elvesztésén tehát nyilvánvalóan túl vagyunk, ennek több jelenség is tanúja.

Azt hittük, hogy a műfaj szakított a szélesvászonnal? A Moulin Rouge rendezője, Baz Luhrmann egy, a hip-hop úttörőiről szóló sorozat (The Get Down) felett bábáskodik, a Stranger Things pedig tele van a hetvenes-nyolcvanas évek kultikus filmjeiből (E.T. , Kincsvadászok, John Carpenter művei) vett, nem ritkán ellentmondásos idézetekkel. Mindkettő megkapó próbálkozás a filmnézés gyermekkorának felidézésére.

Ettől gyökeresen eltérő stílusban, független filmesek egész hadserege, például a mumblecore-pápa Joe Swanberg (Easy), Woody Allen (Crisis in Six Sciences), vagy Amy Seimetz és Lodge Kerrigan kettőse (The Girlfriend Experience) válaszol az az úgynevezett rétegsorozatokra mutatkozó, egyre erőteljesebb igényre. A mozifilm-rendezők jelenléte nem számít újdonságnak, de minden korábbinál nagyobb méreteket ölt. David Lynch a Twin Peaks harmadik évadának összes epizódját maga rendezte, a negyed százada készült első két évaddal ellentétben. A tévés forgatókönyvírók érinthetetlenségének dogmája összedőlni látszik. Viszont ha a mozifilm-rendezők valóban diktálni akarnak, akkor nem elégedhetnek meg egy odabiggyesztett kézjeggyel. Ezt bizonyítja HBO rock-sagája, a Bakelit bukása, melynek a pilot epizódját Martin Scorsese rendezte ugyan, de a további epizódok készítésében viszont már nem nagyon vett részt.

Úgy tűnik, érvényét veszti az az alapvetés is, miszerint a nagyszabású eposzok a modern tévésorozatok zászlóshajói lennének. A legnépszerűbb példák erre a Trónok Harca (ami idén is igen jól tartja magát) és a The Walking Dead (ami viszont egyáltalán nem). A 2016-os év legizgalmasabb új sorozatai merőben más, minimalista formátumban, húsz-harminc percben kínálják magukat nézőknek. Az epizód, mint egység is új értelmet nyer. Van olyan sorozat, amelynek mindegyik része más szereplőkkel és történettel jelentkezik (Easy, High Maintenance), mások, mint például a kiváló Atlanta, a történetmesélés ritmusának egészen szélsőséges ingadozásait engedik meg maguknak egy évadon belül. Vagy ott van például az esztétikai sokkal felérő The Girlfriend Experience. Ebből a mindig is izgalmasabbnak számító csoportból is kiemelkedik két vibráló alkotás, amelyek egyszerre foglalják magukban a formális rendet és a nagyívű elbeszélést, mely kombináció igen messzire visz. Két női, feminista hang felel értük: az angol Phoebe Waller-Bridge, aki a Fleabag c. önéletrajzi ihletésű fikcióban brillírozik, és természetesen Jill Solloway, aki a kivételesen jó Transparent c. sorozat egyik szereplője, Maura életútját ábrázolja egyszerre megnyugtatóan és felkavaróan, tökéletes metaforájaként ennek az állandó mozgásban lévő műfajnak, ami minden nap többet ígér.

Megjelent: 2016. december 22.

Eredeti cikk



Kategóriák:Életmód, Kultúra, Multimédia

Címkék:, , , , , , ,