Idriss Aberkane: Az úgynevezett tradicionális oktatásban nincsen semmi tradicionális

tradicionalis-oktatasillusztráció: Vass Szabolcs

Amanda Castillo – Le Temps (Lausanne)

Ha az oktatást egy dobozhoz hasonlítanánk, egy szögletes és kezdetleges dobozt kellene elképzelnünk, ami nem az emberi agy dimenzióira van szabva, mégis megpróbálja beleerőltetni azt, és bűntudatot ébreszt mindazokban, akik nem illeszkednek bele. Idriss Aberkane kutató magyarázata.

Hogy elavult-e az oktatási rendszer? Idriss Aberkane oktató/előadó a Libérez votre cerveau! (Szabadítsa fel elméjét!) c. könyvében az iskolát egy hatalmas svédasztalos büféhez hasonlítja. “Képzeljük el: egy ötcsillagos szállodában vagyunk, rengeteg rafinált fogás, hatalmas salátabár, csábító desszertek, és annyi innivaló vár ránk, amennyit csak akarunk. Ráadásul éhesek vagyunk, nagyon, nagyon éhesek.” Hirtelen felbukkan a szállodavezető, és ránk parancsol, hogy az összes ételt egy órán belül el fogyasszuk el. Ha nem teljesítjük, nyilvánosan meg fognak alázni, és a szállodából is kirúgnak. Vészjóslóan előhúzza az óráját, és hozzáteszi: “Másnak is sikerült, tehát nem lehetetlen.” Elment az étvágya? Pedig az ételek nem változtak” – mondja Idriss Aberkane – “csak az evés oka és módja. A paradicsom hirtelen pokollá változik, pedig a játékszabályokon kívül nem változott semmi.” Ez a valószerűtlen feltevés – mely szerint a fantasztikus büféasztal keserű élménnyé változik – nagyon is valóságos, naponta iskolások milliói élik át. A neve? Oktatás.

A torkokon lenyomott tudás

A színötösre teljesítő gyermek az, akinek a diktált ritmusban sikerült lenyelnie az egész büféasztalt, vagyis az iskolai programot. A rendszer, ami nem veszi figyelembe a diákok étvágyát – amit a véletlen kelt fel, nem pedig az oktatási stratégia – a megszabott programhoz képest minden lemaradást büntet. Ha túl sok étellel teli tányér marad az asztalon, az azt jelenti, hogy a tanuló átlagon alul teljesít, és az a megaláztatás éri, hogy nem léphet tovább a következő osztályba.

Egyébként is, iskolai pályafutásunk alatt végig a hiányosságainkon van a hangsúly. “Egy kijavított dolgozatban is azt látjuk pirossal kiemelve, amit nem tudunk, és nem azt, amit tudunk. Utóbbit magától értetődőnek tekintik.” – mondja Idriss Aberkane. Ez a rendszer arra kondicionál minket, hogy mindenekelőtt a hiányosságainkat lássuk. Ez jól is jön, hiszen társadalmunk ezen a modellen alapul: a hiányon és nem a teljességen, a szüntelen elégedetlenségen és nem az egyszerű elégedettségen. Az ipari forradalom idejéből származó oktatási rendszerünk az üzemi termelés logikáján alapul, központi erénye a beilleszkedés. Nem a kreativitás, nem az egyéni karakter, nem a tudás szeretete, nem a személyes fejlődés.” Vagy, Pierre Rabhi szavaival élve, “ha az oktatást egy dobozhoz hasonlítanánk, egy szögletes és kezdetleges dobozt kellene elképzelnünk, ami nem az emberi agy dimenzióira van szabva, mégis megpróbálja beleerőltetni azt, és bűntudatot ébreszt mindazokban, akik nem illeszkednek bele.” Mi célból? “A bruttó hazai termék érdekében oktatunk, a bruttó belső boldogság rovására” – mondja Idriss Aberkane.

Az iskola egykoron a játék szinonimája volt

Pedig minden olyan jól kezdődött. Ne feledjük, a “gyermek” szó görög megfelelője a “paidesz”. Ebből a szóból két másik ered: a “paideia”, melynek jelentése “oktatás”, és a “paidia”, melynek jelentése “öröm”. Ez a kapcsolat még a rómaiaknál is létezett, hiszen a latin köznyelvben az iskolát “ludus”-nak hívták, melynek jelentése “játék”. Vagyis, az iskola a régi időkben a szórakozás szinonimája volt. “Az úgynevezett tradicionális oktatásban nincsen semmi tradicionális.”  – biztosít Idriss Aberkane. Az iskola a kezdetekben nem a gyermekek számára volt megterhelő – ők sokkal szívesebben tanultak Julius Caesarról, mint hogy szalmát bálázzanak – hanem inkább a szüleiknek, akik időpazarlásként tekintettek rá.”

Visszahozni az örömöt az iskolafalak közé

A svédasztalos hasonlathoz visszatérve, “az emésztőrendszerünk természetes állapotában örömmel dolgozza fel a táplálékot. Az evés senkinek nem teremt megterhelést: pozitív és kellemes élmény. Miért lenne másképp az agyunkkal, mely természeténél fogva szeret tanulni? Nem meglepő, hogy mennyi ember kap csömört a tudástól? Az az érdem, ha valaki azon kevesek közé tartozik, akik túlélték ezt a szervezett libatömést? A szülők fel lennének háborodva, ha a gyermekeik gyomrát tömnék az iskolában, az agyuk esetében miért elfogadható ez a módszer?

Az idegtudományok területén a vitát már régóta lezártnak tekintik: az agyunk csak akkor képes fájdalmas körülmények között tanulni, ha nincsen más választása. Számos kísérlet bizonyítja, hogy a játék a tanulás legjobb formája. A diszlexiás idegtudós, Matthew Peterson, például kizárólag videojátékokon keresztül tanított matematikát a tanítványainak, akik aztán a legjobb eredményeket érték el az országos teszteken. Az emlősök is mind játékosan tanulnak.

Bukás, mint második esély?

Néhány tanár úgy vélekedik, hogy a bukástól való félelem segít motiválni a tanulókat. Számos kísérlet bizonyítja évtizedek óta, hogy a buktatás a legjobb esetben is csak ideiglenes, egy vagy két évig tartó hatással bír, legrosszabb esetben pedig rombolja a tanuláshoz szükséges önbizalmat. A motiváció inkább a sikerélményből, mint a kudarcból ered, a bátorításból, nem pedig a büntetésből, az odafigyelő támogatásból, nem pedig a közönyből. Nem véletlen tehát, hogy a buktatás gyakorlatával felhagyó országok általában jobban teljesítenek a nemzetközi felméréseken (Finnország például, a többi skandináv országgal egyetemben, már harminc éve felhagyott vele).

Összességében, az iskoláinknak hasznára válna, ha a “Philantropinum” (1774-1793) modellt tennék magukévá, mely az első, naturalista filozófiára épülő oktatási modell volt. Míg a mi iskolarendszerünk a gyermeket kötelezi arra, hogy alkalmazkodjon az iskolához, a Philantropinum az iskolát próbálta a gyermek szükségletei szerint szervezni. A leggyakoribb hiba, hogy nem vagyunk képesek a gyermekek helyébe helyezkedni, mondta Rousseau. “Nem vesszük figyelembe a gondolataikat, hanem rájuk erőltetjük a mieinket.”

Megjelent: 2016. november 24.

Eredeti cikk



Kategóriák:Innováció, Oktatás, Tudomány

Címkék:, ,