Női szépségideálok: Az erős az új vékony

syepseg-idealillusztráció: Vass Szabolcs

Jana Sepehr – Der Spiegel (Hamburg)

Ahol korábban a testépítő srácok voltak otthon lufibicepszeikkel, manapság feltűnően sok nőt látni. Mozgalmuk mottója: Az erős az új vékony.

Amikor fia esténként elalszik, Elli Hachmann lemegy a garázsba gyötörni magát. Feltekeri a zenét, megragadja a 70 kilogrammos kétkezes súlyzót, összeszorítja ajkait, behajlítja térdeit, majd a súllyal együtt felnyomja magát. “Brutális” – mondja lihegve és hagyja, hogy a súly visszaessen a tartóba. A guggolást 120 kilogrammig tudja elvégezni. Ez annyi, mint egy kifejlett fekete medve súlya.

Hachmann számokban: 34 év, 164 centiméter, 64 kilogramm. Nem magas, nem nehéz, de erős. Karcsú, de nem sovány. Izmos, de nem a body builder nők groteszk idomaival. A hasán kis domborulatok láthatók, az úgynevezett six pack, vállai úgy néznek ki, mintha kabátjából a válltömést a bőre alá varratta volna.

Nők és izmok – a kettő sokáig nem illett egymáshoz. A női súlyemelők csak kuriózumként szerepeltek: néhány évente megjelentek a tévében a feldoppingolt orosz és más keleti blokkbeli sportolónők az Olimpiai Játékok keretében, és úgy néztek ki, mintha reggelire egy egész juhot elfogyasztottak volna. Ehhez képest ma máskülönben normális nők emelgetik a súlyokat a konditeremben, ami korábban kizárólag a testépítő fiúk birodalma volt, a felfújt lufibicepszű fiúké.

A súlyemelő-szövetségek és a fitnesztermek üzemeltetői megerősítik a trendet és örülnek neki. “Pár évvel ezelőttig alig voltak nálunk nők” – mondja Georg Hein, az Észak-Rajna-Vesztfáliai Súlyemelő-szövetség elnöke – “manapság viszont rengetegen jönnek.” A “Női fitnesz Németországban 2016” című tanulmány közreadott néhány adatot a jelenséggel kapcsolatban. Körülbelül 600 16 és 35 év közötti nőt kérdeztek a céljaikról. Csak kevesebb, mint a felük szeretne csupán lefogyni,  a többség, több mint 70%, nagyobb izomtömeget szeretne.

Elli Hachmannt a mozgalom német úttörőjének tekinthetjük. Ő hozta el a CrossFitet Hamburgba –  az Amerikából származó különös időtöltést, aminek az a lényege, hogy az ember amilyen gyorsan csak lehet, minél több súlyt felemeljen vagy maga mögött húzzon. Húzódzkodás, fekvőtámasz és guggolás tartoznak még bele – minden, ami fáj. Hachmann 2011-ben nyitotta meg első stúdióját a Hanzavárosban. Egy évvel később már 21 CrossFit-stúdió volt Németországban, ma pedig több mint 230. A CrossFitet művelők száma 2012 óta több, mint meghatszorozódott. És tízből négy sportoló nő.

“A legtöbb nő” – mondja Hartmann, “az ősrégi kívánsággal érkezik az edzésre: feszesíteni a testet, néhány kilót leadni. De amikor az első 50 kilójukat felemelik, egy egészen új cél születik. Vágy a testi erőre. És az izmok szépségére, ami bennük rejtezik.”

Mi szép? Először volt a Milói Vénusz, majd a hölgyek elszorított darázsdereka. Volt a gömbölyű idomú Marilyn és a sovány Twiggy. Az eltérő helyen és időben élő emberek, nők és férfiak egyaránt, különösen állhatatlannak tűnnek abban a kérdésben, hogy milyen női alak legyen az eszmény. De az izmos nő mindeddig hiányzott a szépséggalériából.

Minden változásnál egy alapelv érvényes marad: a szépségideák legtöbbször megkövetelik követőiktől, hogy készek legyenek a szenvedésre. Amit nehéz elérni és sok erőfeszítést igényel, azért mindig érdemes küzdeni. Amikor kevés az élelem, a kövér test számít szépnek. Ha bőségesen áll rendelkezésre étel, a karcsú test értékes.

A saját kinézet a világ gazdag részén ma már nem jelent végzetet. Ahol a hagyományok eltűnnek és a vallás mellékes dologgá válik, ahol a családról alkotott elképzelés sokféle és a nemi szerepek jelentőségüket vesztik, ott teret kap az önmegvalósítás. Persze az újfajta szabadság új kötelezettségekkel is jár. Aki dolgozik a saját testén, csak annak van beleszólása saját helyének meghatározásában a meritokráciában, az adottságok nem jelentenek többé kifogást. A test a személyiség hirdetőtáblájává vált.

Elli Hachmannt régóta kíséri az anorexia. Testét állandóan kritizálják vagy csodálják, vagyis valahogy értékelik, emlékszik vissza. Az iskolában a fiúk csúfolták a nagy feneke miatt.

“Akkor még nem tartottam menőnek, ha valaki erős. Akkor még nem volt Jennifer Lopez vagy Beyoncé” – mondja Hachmann. Étkezési zavarral küzdött, terápiára járt. A terapeutája azt mondta neki: “Remélem, egy nap felismeri, hogy milyen erős.”

“De én nem akartam erős lenni. Hanem vékony és törékeny. Bele akartam férni a farmeromba.”

A karcsúságmánia után kialakult a látható fittségre törekvés. “Strong is the new skinny” – hangzik a mozgalom mantrája – az erős az új vékony. Ez áll a pólókon, egy amerikai kultuszkönyvnek is ez a címe. A valaha a kerekded nőiességével hírnevet szerző német színésznő, Veronica Ferres is sixpacket edzett magára 51 évesen, és olyan szexinek érzi magát, mint még soha. Elli Hachmann azt állítja, “megérkezett” önmagába. Élvezi az érzést, hogy kontrollja van a teste fölött, hogy érzi és formálja azt.

Egy teljesítményorientált nőnek könnyebb a főként férfiak által uralt foglalkozásokban, ha “az erejük a testükön is látható” – mondja Gabriele Sobiech, a Freiburgi Pedagógiai Főiskola Sportszociológia és Gender Studies tanszékének professzora. Az erősebbnek kinéző testre törekvés ezért is figyelhető meg leginkább a képzettebb társadalmi rétegekből származó a fiatal nők között.

Az új szépségideál emancipációnak érződhet. A nőiesség ma nem zárja ki az izmosabb testet. Azért itt is erősen meg vannak szabva a határok, hogy mi meddig számít szépnek. “A nőknek meg kell találni az egyensúlyt az új erő és a hagyományos nőiesség között” – mondja Paula-Irene Villa, a müncheni Ludwig Maxmillians Egyetem szociológusa. “Míg Michelle Obama felkarja formásnak számít, Serena Williams izmos karja már túl sok.”

Hachmann mostanában sok elismerést kap a testén végzett munkája miatt, sok like-ot a szociális médiában, sok elismerő kommentet. A Facebookon és az Instagramon posztolja magáról a fotókat, Hachmann súlyzókkal, Hachmann fehérjeitallal, hozzájuk hashtagek: pl. #girlswholift vagy #girlswithmuscles.

Jó ez? Üdvözlendő? Igen, mert minden esztétikus alternatíva a puszta soványsággal szemben nyereség a szabadság szempontjából, egy lehetséges kiút. Ugyanakkor természetesen ez is csak egy újabb fajta megszállottság. Különösen Hachmannál, akinél egy másik fajta függőség nyomai is megvannak. Az izmokkal büszkélkedő posztok közé egy kérdést is feltöltött az Instagramra, rózsaszín háttérrel: “What if it doesn’t matter?” Mi van, ha nem számít?

Megjelent: 2016. november 13.

Eredeti cikk



Kategóriák:Uncategorized

Címkék:, ,