A “rideg építészet” reneszánsza

Debika Ray – Kinfolk (Portland, Oregon)

A múlt század végére kegyvesztetté vált brutalista építészet napjainkban újult erővel tér vissza: a brutalizmus rajongói a közösségi médiában, dokumentumfilmekben és könyvekben ünneplik az 50-es és 60-as évek betonbehemótjait. Raw Concrete (Nyers beton) c. könyvében Barnabas Calder azt magyarázza el, hogyan vált maga is hívővé. Mi pedig arra voltunk kiváncsiak, hogy vajon miért vannak így ezzel ilyen sokan?

Mivel magyarázható ez a megújult érdeklődés a brutalizmus iránt?

Az egyik ok az, hogy 40-60 évvel azután, hogy valami kiment a divatból, általában vissza is tér. Ezenfelül azt gondolom, hogy az építészek számára az izgalmas tabuk teszik vonzóvá a brutalista stílust – azok a megoldások, amik fenntarthatósági megfontolások miatt ma már nem alkalmazhatóak. A brutalizmus valójában egy gyönyörű hőhíd architektúrája: ugyanazt az anyagot használja kívül-belül. Ezzel nem volt gond abban a korban, amikor még nem tudták, mennyire káros dolog annyit fűteni. Most, hogy már tudjuk, hogy fenntarthatósági szempontból egy katasztrófa, az építészek nem valósíthatják meg ezt a tisztán strukturális kifejezésmódot. De azért jól esik eljátszani a gondolattal, miközben az idejük nagy részét azzal töltik, hogy szigetelést és homlokzatburkolatot terveznek.

Tehát inkább a brutalizmus esztétikája az, ami most a reneszánszát éli, nem pedig a társadalmi értékei?

A brutalizmus önmagában nem rendelkezett társadalmi értékekkel. Az Egyesült Királyságban egy olyan korban jelent meg, amikor nagyon sok szociális lakás és középület épült, emiatt sokan a jóléti állam szociális törekvéseivel kapcsolják össze ezt a stílust. De egy olyan projekt, mint például a londoni Barbican-lakótelep éppen ellentétes értékeket képviselt azzal, mint amiket egy önkormányzati lakásépítési projekttel párosítanánk. A City Of London Corporation meg akarta védeni magát a baloldali London County Counciltól, így felépítette egy szociális lakótelep tökéletes mását. Viszont ezek a lakások valójában nem szociális lakások voltak, mert meg akarták tartani a középosztálybeli szavazóbázisukat, nehogy baloldali tagokat szavazzanak be a tanácsba.

A Temze déli partján épült Nemzeti Színházat ugyan részben olyan baloldali ideák hozták létre, mint hogy tegyük elérhetővé a művészetet a nép számára, ugyanakkor legnagyobb támogatója az arisztokrata örökös Oliver Lyttelton volt, részben azért, mert az édesanyja kampányolt a projekt korábbi verziói mellett. Lytteltont izgatta a gondolat, hogy egy olyan korban, amikor az arisztokraták már nem tudnak a művészetért fizetni, a kormányt még  befolyásolhatják olyan irányba, hogy fizessen érte.

Milyen épülettípusokat övez a legélénkebb érdeklődés?

Ezeknek az épületeknek az egyik nagyra becsült értéke a szélsőségesség – minél több a beton, minél erőteljesebbek a formák, annál nagyobb a rajongótábor. Léteznek vékonyabb homlokzati burkolattal rendelkező, konvencionálisabb formákat felvonultató épületek is, de ezeknek kevesebb csodálója akad, mert hiányzik belőlük az a nagyon expresszív, fenséges drabálisság.

A mai építészet számára milyen tanulságokkal szolgál ez a kor?

A kor körülményei annyira mások voltak a mostaniakhoz képest, hogy szó szerinti értelemben nem vonható le belőle sokkal több tanulság, mint mondjuk a gótikus kőművességből. Ugyanakkor reményeim szerint a mai kor építészei megértik belőle, hogy mennyire megváltoztatta a brutalizmus az akkori építészeti nyelvezetet, hogy egy teljes értékű művészeti formát hozott létre, a kor körülményeivel összhangban – például, olcsó energia és az ehhez kapcsolódó rengeteg beton és acél.

Ma az energiafelhasználás csökkentése a cél, mégis sokszor az az érzésünk, hogy az építészek hasonló épületeket terveznek, mint a modernisták, amikre aztán később odabiggyesztik a fenntarthatóságról gondoskodó elemeket. Ha a brutalisták példáját követnék, akkor már a kezdetektől fogva valami nagyon másban gondolkodnának, mint ahogy a brutalista épületek is nagyon elütöttek például a viktoriánus stílusú irodáktól.

Miért olyan megosztó ez a stílus?

Egyesek mintha politikai okokból elleneznék. A stílust érő támadásokból a 60-as évek modernizáló, egyenlőségre törekvő szólamai elleni gyűlölet cseng ki. Máskülönben a brutalizmus annyira erős stílus, hogy nehéz közönnyel viseltetni iránta. Ha valaki éppenséggel kedveli a fenségességet és az expresszivitás erejét, akkor lehet, hogy számára ez az építészeti stílus a csúcs. Ha nem, akkor viszont az lehet a véleménye róla, hogy túlságosan elterjedt és agresszívan tolakodó.

Dr. Barnabas Calder építészettörténész, szakterülete az 1945 utáni brit építészet.

Megjelent: 2016. november 21.

Eredeti cikk



Kategóriák:Életmód, Európa, Kultúra

Címkék:, , , , ,