Mai fiatalok: az “akadályozott kispolgárok” nemzedéke

Eva-Maria Reisinger – Neon (Hamburg)

Európában egyre több fiatal választja a jobboldali pártokat. Mi az oka, hogy hirtelen olyan sokan elkezdtek a jobboldali-konzervatív értékekhez vonzódni? Beszélgetés Philipp Ikrath szociológussal.

A szövetségi elnök választáson Ausztriában a 16 – 28 éves korosztály 38 százaléka az FPÖ (Osztrák Szabadságpárt) jelöltjére, Norbert Hoferre szavazott, Franciaországban a 18 – 24 évesek 35 százaléka a Nemzeti Frontra adta szavazatát. És Szász-Anhalt tartományban a legfiatalabb választói csoport (18-tól 24 éves korig) 26 százaléka az AfD (Alternatíva Németországért) mellett döntött. Mi annyira vonzó a jobboldalban?

Sokan elfordultak a politikától. A fiatalok csak nagyon kis választói csoportot jelentenek, soha nem voltak különösebben fontosak a pártoknak. Sokan úgy vélik – egész biztos helytelenül – hogy a politika ugyan kiáll a melegházasság, a migránsok és a bankok mellett, de a kisemberért, a társadalom gerincéért, már nem. Tartanak “azoktól ott fenn” és fellépnek “az egészen lent lévők” ellen. Ezt nevezte Theodor W. Adorno “tekintélyelvű személyiségnek”.

Elfogadottabb ma jobboldalinak lenni, mint a harmincas években?

Határozottan nem tabu már. A jobbosok úgy érzik, feljövőben vannak. Ezt megfigyelhetjük a választásokkal kapcsolatos közvéleménykutatásokban is Ausztriában. Régebben kevesebben merték bevallani telefonon, hogy az FPÖ-re szavaznak, mint ahányan tényleg megtették a választás napján. Manapság nem nagyon van problémájuk az embereknek azzal, hogy elmondják, az FPÖ-re szavaznak.

Egy interjúban az “akadályozott kispolgárok” nemzedékéről beszél. Milyen is tulajdonképpen egy kispolgár?

A legtöbb emberben egy ikerházfél, kockás mellény, golden retriever és a szombati grillezés merül fel. Ez a kép az ötvenes és hatvanas években keletkezett. A kispolgár lényegében egy olyan személy, aki az uralkodó korszellemet elutasítja, és ez manapság nem a kockás mellényes ember. Számomra a kispolgárságot legjobban Helene Fischer énekesnő testesíti meg. Megfelel a derék, tisztes és polgári létezés eszményképének, anélkül, hogy túlságosan konzervatív lenne. Egy projekciós felület mindenki számára.

Mi a fontosabb, a véleményszabadság vagy a golden retriever?

Az emberek azt akarják, hogy működjön az életük. A legtöbben, attól tartok, inkább élnének  szabályozott körülmények között egy korlátozottan demokratikus rendszerben, mint egy olyan demokráciában, ahol a viszonyok nincsenek szabályozva. Nincsenek készen arra, hogy személyes komfortjukból feladjanak, de az eszmei ballasztot kidobnák a hajóból, ha ezzel nagyobb biztonsághoz és stabilitáshoz jutnak.

Miért akarnak ma sokan újra kispolgárok lenni?

Sokan gyászolják a régimódi kispolgár értékeket. Izgalommentes, nyugodt életre vágynak. Számukra a saját otthon, a jóllét és a stabil szociális kapcsolatok különösen fontosak. Ezzel szemben manapság egy fiatal embernek pont az ellenkezőjét kell képviselni: mobilis, szellemileg és testileg fitt, a lehető legrugalmasabb. Ez sokak számára problémás, és a kispolgári/nyárspolgári eszme abból él, hogy a mindenkori változást kritizálja.

Bár az emberek a statisztika szerint egyre később házasodnak, úgy tűnik, a házasság, a családi ház és a saját otthonra takarékoskodás egyre trendibb. Mi erről a véleménye?

A tényeket nézve a fiatalok egyre később házasodnak. Az értékek azonban csak elképzelések arról, hogy mi kívánatos, arról nem mondanak semmit, hogy néznek ki a hétköznapok. Olyan szociális rétegekben, ahol a házasság korábban nem volt menő dolog, manapság arra hajlanak az emberek, hogy az ilyen dolgoknak értéket tulajdonítsanak, azért, mert már nem magától értetődőek. Tudják, hogy életük szerelme a következő pillanatban valaki jobbat találhat, és hogy a vacak állásukkal a médiánál egy házat a zöldben legfeljebb csak rajzolni tudnának. Az akadályozott kispolgárálmok így a messzeségbe kerülnek és kívánatossá válnak.

Milyen hatásai vannak, ha az ember nem élheti ki a kispolgári álmokat?

Pszichés szinten ahhoz vezet, hogy az emberek állandóan nyomás alatt vannak és nem odatartozónak érzik magukat, mert nem találnak olyan rést ebben a világban, ahol ideáljaikat kiélhetik. Politikai szinten az emberek elkezdenek olyan mozgalmakat támogatni, amelyek azt ígérik, hogy ezt a valahai szent állapotot visszaállítják. Pontosan ezt teszik a jobboldali pártok.

A jobboldali pártok gyakran a biztonságot hirdetik. Érezték magukat az emberek valaha is biztonságban?

Legalábbis biztonságosabban mint ma. És bizakodóbbak voltak. A késői XIX. században az emberek azt hitték, hogy az innováció és a technológia jobbá teszi a jövőjüket. Ma már senki nem hisz ebben.

Miért érezzük magunkat kevésbé biztonságban?

A biztonságérzet onnan ered, ahol a körülmények átláthatóak és szabályozottak. Ma alapvetően minden relatív: például hogy van-e Isten vagy nincs, az saját döntés kérdése.

A mi korszakunk komplexebb lett?

Ezt lehetetlen felmérni. De azt tudom, hogy az emberek ma a világot összetettebbnek és áttekinthetetlenebbnek érzékelik. És arról van szó, hogy ennek az érzésnek az alapján alakul ki a választási döntésük. Olyan korszakban élünk, hogy az utolsó bizonyosságok is semmivé váltak. Ez a mondat egy klisé, de mégis igaz. Az összes olyan dolog, ami korábban irányt mutatott, eltűnt. Társadalmunkat úgy képzelhetjük el, mint egy neoliberális gázgömböt, aminek a közepén összesűrűsödött egy mag, ami a régi szerepkínálatot szeretné visszakapni.

Hogy néz ki a tipikus jobboldali választó?

A jobboldali választó fiatal, férfi, vidéken él és alacsony vagy közepes végzettsége van. A nők ritkábban választanak jobbról a szocializációjuk miatt. Őket megbocsátóbbá nevelik, feltételezem. Emiatt ők kevesebbet tudnak kezdeni a jobb oldali pártok hatalmi retorikájával.

Meglepő módon sok fiatal választót is vonzanak az olyan pártok mint az FPÖ.

Néhány éve megfigyelhető a tartományi választásokon például Ausztriában, hogy egyre több szavazat más társadalmi rétegből jön mint korábban, és fiataloktól is. Ez számomra szorosan összefügg azzal a vággyal, hogy a világ maradjon olyan, amilyen, vagy újra olyan legyen, ahogy az emberek elképzelése szerint régen volt. Azt mondhatjuk, hogy ezeknek a kispolgároknak a világa olyan szagú, mint a frissen takarított WC-é. Ott minden friss, minden tiszta, nincs semmi veszélyes és nincs semmi szokatlan. Pontosan ezt a szent világot ígéri bizonyos mértékben az FPÖ a választóinak. Ehhez jön még egy rejtett idegenellenesség.

Ifjúsági párttá is válhat az AfD?

Igen, és én látok egy párhuzamot a régi FPÖ és a jelenlegi AfD között. Ugyanabból a társadalmi rétegből toborozzák a választóikat. Ausztriában a kívülállók pártja ifjúsági párttá alakult, ez megtörténhet Németországban is. Az AfD is ugyanazt politikai diskurzust folytatja mint az FPÖ. Már csak a megfelelő politikusokra van szükség, hogy megszólítsák a fiatalokat.

Milyen összefüggés van az olyan hipszterjelenségek, mint a fenntartható táplálkozás, az egészség, a csináld magad és népies öltözködés és a jobboldali gondolatiság között?

Vannak közös dolgok az életstílusban: mindkettő szívesen vásárol helyi termékeket, barkácsol, kézműveskedik. A posztmodern hipszter is visszahúzódik a számára megterhelő világból, de egy másféle hozzáállással,  mint pl. az Identitárius Mozgalmak. Az identitáriusok vissza szeretnék forgatni az időt – méghozzá szélsőjobb eszközökkel és népi retorikával. Pontosan úgy mint az FPÖ, ők is nagyra tartják a “Vér- és föld” ideológiát. Számukra létezik az ominózus Mi, ami fenyegetve és tönkre téve érzi magát mindentől, ami kívülről jön.

Tanulmányaiban széleskörűen vizsgálja az értékeket. Mi az, ami a fiatal generációknak igazán fontos?

A család áll az első helyen. Egy vizsgálatban megkértünk fiatal embereket, hogy képzeljenek el egy családi fotót. A válaszokban a homoszexuális partnerségtől és teknősbékától a nagycsaládig minden szerepelt. Nagyon pluralisztikus családképük van. Tehát nem egy visszatérés a konzervatív értékekhez, hanem a közeli kapcsolatoknak nő meg a jelentősége. Mert a második helyen a barátok állnak. Mindenhez, ami a fiataloknak a bizonytalanként megélt világban stabilitást és tartást ad, kapcsolódnak. Mindent, ami ezen a közvetlen közel területen kívül esik, kizárnak.

Korábban szociálisabbak voltunk?

Mindenesetre régebben erősebb volt a közösségi gondolkodás. Az intézményeknek ebben nagy szerepe volt.  Ha a pap a szószékről valamit kiprédikált, akkor az úgy volt. Ezek az intézmények eltűntek. És ez sokakat elbizonytalanít.

A 2011-es értékvizsgálatban a fiatalok 64 százaléka bizakodóan látta saját jövőjét, de a társadalomét csak 22 százalék. Ez nem ellentmondás?

Totálisan paradox azt gondolni, hogy valakinek jól mehet a süllyedő hajón. Ma sokaknak ugyanaz a hozzáállása mint annak idején Margaret Thatchernek: társadalom mint olyan nem létezik, csak egyének összessége van. Ha az ember ezzel a gondolkodásmóddal nő fel, az eredmény már nem is annyira paradox. Így az embernek a süllyedő Titanic zenekarában is meglehet a saját öröme.

Megjelent: 2016. augusztus 24.

Eredeti cikk



Kategóriák:Életmód, Európa, Politika, Tudomány

Címkék:, , , ,