Két Korea, két szekta, két internet

E. Tammy Kim – The New Yorker

Egy szerény táblagép a koronatanúja egy, az egész Koreai-öblöt érintő bizarr korrupciós botránynak. Az újságírók hetek óta feszegetik a Pak Kunhje dél-koreai államfő és Csoj Szunszil, egy néhai szektavezető lánya közötti titokzatos barátságot. A két család régóta közeli kapcsolatban áll egymással. A történet első látásra a nepotizmus tankönyvi esete – Csoj a jelek szerint mintegy hetvenmillió dollárral rövidítette meg a Hyundai-t, a Samsungot és más nagyvállalatokat a Pakkal ápolt kapcsolatainak köszönhetően. Hamar kiderült azonban, hogy ennél többről van szó. A valaha Csoj tulajdonát képező táblagépen mintegy ötven szövegvázlatot találtak, szigorúan titkos dokumentumokat az elnökasszony kabinettalálkozóiról, legtöbbjüket erősen szerkesztett állapotban. Később kiderült, hogy Csoj nemcsak a ruhatára összeválogatását illetően látta el tanácsokkal Pakot, hanem a miniszteri kinevezésekbe is beleszólása volt. Egy múlt heti sajtótájékoztatón Pak bevallotta, hogy Csoj a tanácsadója volt, majd mélyen meghajolva kért bocsánatot. Az azóta eltelt napokban Szöulban és más városokban tiltakozó tömegek vonultak az utcára, Pak pedig elbocsátotta a vezérkari főnökét és több, állítólag Csojhoz köthető személyt a saját holdudvarából. Csojt magát őrizetbe vették, vádat emeltek ellene, és Pak lemondatása vagy lemondása is elkerülhetetlennek látszik.

Ironikus, hogy éppen egy táblagép bizonyult végzetesnek az államfő számára; hiszen ő és a támogatói régóta használják a technológiát politikai ellenfeleik megfélemlítésére. Pak Kunhje Pak Csong Hi dél-koreai generális lánya, aki 1961-ben egy katonai puccsot követően vette át az államfői hatalmat (később megölték). Az ország első női államfőjét a közvéleményre gyakorolt összehangolt cybertámadás segítette hatalomra. A 2012-es, elnöki székért folytatott kampánya során , a Szenuri pártot támogató Nemzeti Titkosszolgálat és a Védelmi Minisztérium álneveket használva kb. 22 millió twitter-üzenetet, valamint egyéb online üzenetek ezreit posztolták, amelyekben Pak ellenfeleit többek között azzal vádolták, hogy Észak-Koreával szimpatizálnak. Hivatalba lépése után nemzetbiztonsági okokra hivatkozva cenzúrázta az internetet, lehetetlenítette el az ellenzéket, tartóztattatta le aktivisták tucatjait, illetve záratta be baloldali szervezetek irodáit és weboldalait. Kedvelt jogi eszközei a Koreai Háborúból fennmaradt kommunistaellenes módszerek; a szakértők a politikáját “nemzetbiztonsági intézkedéseknek álcázott politizálásnak” nevezik.

Még mielőtt a végzetes táblagépre rátaláltak, Taeyoon Choi képzőművész-programozóval beszélgettem a fortyogó botrányról, aki az életét New York és Szöul között ingázva éli. Eredetileg azért találkoztunk, hogy egy másik érdekes jelenségről beszélgessünk a két különálló Korea kapcsán. Nemrég ugyanis egy Matt Bryant nevű amerikai biztonsági kutató igen érdekes, bár nem túl jelentőségteljes felfedezést tett. Egy nagyobb projekt keretében Bryant létrehozott egy automatizált rendszert, ami az internet top domainjeiről (.com, .gov) gyűjt adatokat. Bryant eszköze néhány óránként lekérdezte a világ szervereit és az eredményeket a GitHub nevű, szoftverfejlesztők körében igen népszerű program-adattárba küldte. Észak-Koreából hónapokig nem érkezett válasz, de szeptember 19-én – valószínűleg valami hiba folytán – az ország egyik szervere mégis válaszolt. Amit elküldött, az valószínűleg a .kp domain-név komplett jegyzéke volt, egyfajta “telefonkönyv” az észak-koreai internethez, összesen huszonnyolc weboldallal.

Bár az oldalak közül sok már ismert volt, mégis tanulságos volt így egyben végigklikkelni rajtuk. Choi és én virtuális túrára indultunk New York egyik csillogó-villogó co-working irodájában, Choi Apple-laptopján. A high-tech környezetben az oldalak lassúsága és elavult dizájnja különösen mellbevágó volt. (Choi a dizájnt “Web 1.0.-ás”ként jellemezte.) Elolvastuk a Legfelsőbb Vezető Kim Dzsongun véleményét Donald Trumpról (“a valóság teljes megtagadása”) a naenara.com.kp oldalon, megcsodáltuk a korfilm.com.kp-n található szocialista szappanopera-stílusú filmplakátokat, és megtekintettük a knic.com.kp biztosítási adatait. A cooks.org.kp gasztronómiai oldalon összevetettük egymással a helyi rizsfajtákat, és videofelvételeket néztünk az éves főzőversenyről, amit egy hideg teremben rendeznek, egyetlen mosoly vagy néző nélkül.

Az észak-koreai tartalmak nagy része a propaganda kategóriájába sorolható. Az összes .kp oldalt a kormány üzemelteti, és Choi azonnal észrevette, hogy Kim Dzsongun neve mindenhol vastagon, nagyobb betűmérettel van szedve, mint a szöveg többi része – mintegy virtuális verziójaként az apja, Kim Dzsongil, és a nagyapja, az országot alapító Kim Ir Szen számára emelt nagyon is valóságos szobroknak. Ugyanakkor nem ennyire egyértelmű a helyzet. A Redditen ünnepelték az észak-koreai “kiszivárogtatást” és rögtön találgatások indultak a tartalmak jelentéséről, de mivel a kommentelők közül senki nem tűnt úgy, mintha értene koreaiul, az elemzéseik sokszor alaptalannak bizonyultak. Az egyik leggyakrabban előforduló félreértés, hogy a friend.com.kp oldalt a Yahoo vagy a Facebook észak-koreai másolatának gondolták. A valóságban ez egy információs oldal, ami a határon túli barátságokat és a békét hirdeti, és tele van az újraegyesített (és kommunista vörösre festett) Koreai-félsziget fölött szálló békegalamb képével: egyfajta nemzeti léptékű Facebook. Miközben együtt böngésztük az oldalakat, arra gondoltam, hogy Choinak ezt az online kirándulást lehetetlen lenne Szöulből megtennie, hiszen az észak-koreai weboldalak le vannak tiltva Dél-Koreában, és viszont.

Öt évvel ezelőtt a Phenjant figyelők mintegy ötven .kp weboldalt azonosítottak, havonta 2-3000 látogatóval. Hogy a számuk miért csökkent huszonnyolcra, senki nem tudja. Annyi bizonyos, hogy nem arról van szó, hogy a modern technológiák elérhetetlenek lennének, inkább arról, hogy stratégiailag karanténba vannak zárva. Észak-Korea elit iskoláiban tanítanak programozást és informatikát, viszont a személyi számítógépek, a táblagépek és a személyes e-mail fiókok akkora luxusnak számítanak, hogy csak Kim belső körei számára elérhetőek – a világ másik hidegháborús maradványához, Kubához hasonlóan (legalábbis a küzelmúltig). Egy hatalmas méretű, állami ellenőrzés alatt tartott intranet, a Kvangmjong helyettesíti az internetet, ami a mintegy kétmillió mobiltelefontulajdonos – a népességnek mindössze egytizede – számára elérhető a Koryolink szolgáltató által. A digitális választóvonal felfedezhető programozó-szemmel: bizonyos észak-koreai oldalakon Choi látja a különbséget az eredeti, meglehetősen hanyagul megírt; illetve a máshonnan (valószínűleg külföldről) átvett programok között. Egy másik programozó, akivel beszéltem, Eddy Chu, szintén egyetértett vele. “Nyilvánvaló, hogy néhány észak-koreai programozónak van rálátása a modern webes konvenciókra” – erősítette meg.

Choi a virtuális túránkat megelőzően éppen fiatal észak-koreai disszidenseknek tartott programozó-workshopot Szöulban. A workshopot az amerikai nagykövetség szponzorálta, és “javasolták, hogy ne beszéljünk a múltról”, mondta. De a múlt fizikailag jelen van a demilitarizált övezeten mentén, és mindkét Korea hozzáállásában a kormányzás és a technológia kapcsolatát illetően. Észak-Korea a világháló fehér foltja, három generációnyi diktatórikus kormányzásnak megfelelően. Dél-Korea ezzel ellentétben a világ egyik “legbehálózottabb” állama, jelentős mértékben járult hozzá a közösségi hálók fejlődéséhez, a könnyen kezelhető elektronikus hirdetőtábláktól kezdve (kb. 1999 körül), amik lehetővé tették a felhasználók számára, hogy üzeneteket posztoljanak illetve azokra válaszoljanak a “készítsd-el-a-saját-honlapodat” programokig, ami bizonyos szempontból a Facebook ősének is tekinthető. Ugyanakkor Pak Kunhje uralma alatt a dél-koreaiak tweetjeit, blogbejegyzéseit és internetes kereséseit ellenőrzik és korlátolják – az elnökasszony apjára jellemző vaskezű vezetésnek mintegy digitális visszhangjaként. A Pak és Csoj Szunszil körül kialakult különös válságnak egyre inkább az az olvasata kerül előtérbe, miszerint két, az apjuk által kísértett lánygyermek történetéről van szó. Észak- és Dél-Koreát persze nem lehet egy lapon említeni, de a helyzet az, hogy több bennük a közös pont, mint amennyit szívesen elismernek. Az egyik ilyen a kiváltságok öröklődésének mérgező eszméje.

Megjelent: 2016. november 3.

Eredeti cikk



Kategóriák:Ázsia, Közigazgatás, Multimédia, Uncategorized

Címkék:, , , ,

%d blogger ezt kedveli: