WikiLeaks: Julian Assange már egy évtizede elárulta, mire megy ki a játék

Andy Greenberg – Wired (San Francisco)

A kiszivárgások és hackelések szüntelennek tűnő áradatában Washingtonban már a legártatlanabb e-mail megfogalmazásánál is felmerül a szerzőben, hogyan fest majd a szöveg egy héttel később, amikor a WikiLeaks vagy a DCLeaks oldalain megjelenik. Sokan egyszerűen felhagytak az e-mail, mint kommunikációs csatorna használatával, törölték fiókjaikat, és komolyan fontolgatják a butatelefonok előnyeit. Julian Assange – legalábbis a tíz évvel ezelőtti, ártatlanabb Assange – kijelenthetné, hogy nyert.

Mióta újabb kiszivárgott, Clintonhoz köthető e-mailek kavarták fel az amerikai politikai életet, a politikusok vagy az inboxaikat pucolják, vagy végignézik, hogyan szedi a magánbeszélgetéseiket ízekre a publikum, miközben próbálják megfejteni a WikiLeaks kifürkészhetetlen alapítójának lelkivilágát. Miután fertőtlenítették online életüket, talán érdemes lenne elolvasniuk Assange tíz évvel ezelőtti irományát, amelyben felvázolja stratégiája végkimenetelét, még azelőtt, hogy az internet egyik legellentmondásosabb figurájává vált volna.

A Conspiracy Governance (Összeesküvés irányítás) c. írás, amit Assange 2006 decemberében tett fel a blogjára, az akkor még újnak számító WikiLeaks vezetője leírja, hogy mi a leghatékonyabb módja az összeesküvések – beleértve az összeesküvésnek azt a formáját is, amit politikai pártnak nevezünk – elleni támadásnak .

“Gondoljunk bele, mi lenne, ha egy párt felhagyna a mobiltelefonok, a fax  és az e-mail használatával – nem is beszélve a számítógépes rendszerről, ami a támogatóik adatait, a donorokat, a költségvetést, a szavazási eredményeket, a callcentereket és a levélkampányokat kezeli. A szervezet azonnali bénultságba esne, és a másik párt nyerne.”

És hogyan idézhető elő az a bizonyos “szervezeti bénultság”?

“Egy szervezet minél több dolgot kíván titokban tartani, annál nagyobb a titkos információk kiszivárgásától való félelem és a paranoia a vezetői körökben. Ezért minimálisra csökkentik a hatékony belső kommunikációs mechanizmusokat (egyre magasabb az a kognitív ár, amit a titkolózásért “fizetnek”), amit szükségszerűen rendszerszintű kognitív hanyatlás követ, melynek következtében egyre kevésbé képesek megtartani a hatalmat, miközben alkalmazkodniuk kell a változó környezethez.”

A WikiLeaks még ugyanabban a hónapban, mikor a fenti bejegyzés született, tette közzé az első kiszivárogtatást, melyben egy szomáliai iszlám vallási vezető politikai gyilkosságokra buzdított. Három évvel később kitették a Pentagonból és a külügyminisztériumból származó, Chelsea Manning által szolgáltatott információkat, hat évre rá pedig a Demokrata Nemzeti Tanács, illetve Clinton tanácsadója, John Podesta e-mailjeinek közzétételével elérték, hogy Debbie Wasserman Schultz tanácselnököt leváltották, Hillary Clinton választási kampánya pedig megingott.

Az elmúlt évtized történései arról tanúskodnak, hogy mennyire előrelátó volt Assange. Vegyük például az orosz hackereket, akik közzétették a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) privát fájljait, miután Oroszországot a doppingbotrányok miatt kitiltották az Olimpiáról. “Most egy olyan csoportnak, mint pl. a WADA, alaposan meg kell fontolnia minden belső kommunikációját. Szem előtt kell tartaniuk, hogy kiszivároghat.” – mondja Dave Aitel, volt nemzetbiztonsági alkalmazott, aki az Immunity nevű, cyber- és információs hadviselésre specializálódott biztonsági cég alapítója. “Az alapgondolat szerint “ha megakadályozzuk, hogy titkaik lehessenek, akkor egy teljesen másfajta működésre kényszerítjük őket”.”

Mindez egyenesen Assange-tól származik. “Rosszul megfogalmazott, idegesítő kiáltvány volt” – mondja Aitel. “Viszont évekkel megelőzte a korát.”

A WikiLeaks egyik szóvivője szerint Assange írása egy “gondolatkísérlet”, amelyben a szervezet a mai napig hisz. “A szervezetek előtt két út áll: (1) csökkentik a visszaéléseket és a hazugságokat (2) súlyos árat fizetnek a titkolózásért” írja a szóvivő. “Mivel a szervezeteket általában egyfajta kompetitív egyensúly jellemzi, a WikiLeaks szempontjából mindez a becsületes szervezetek növekedését, míg a tisztességtelen és igazságtalan szervezetek hanyatlását jelenti.”

Természetesen Assange azon állítása, miszerint egy politikai párt a tisztességtelenségével egyenes arányban szivárogtat, szinte nevetségesnek tűnik az elmúlt hónapok fényében. A WikiLeaks kizárólag káros hatású szivárogtatásokat közölt Clintonra és a Demokrata Pártra nézve, míg Donald Trumpról és a kampányáról semmit. (Trumpnak természetesen szembe kellett néznie az 1995-ös adóbevallásának kiszivárgásával, illetve azzal az elhíresült videófelvétellel is, amelyen a szexuális visszaéléseivel dicsekszik. Viszont mindkettőt mainstream lapok publikálták, és egyik sem az Assange által említett belső kommunikációból származik. Trump egyébként tudvalevőleg nem használ e-mailt, aminél jobb biztonsági stratégiát szinte elképzelni sem lehet.)

A Belbiztonsági Minisztérium és a Nemzeti Hírszerzés igazgatójának hivatala egyaránt állítják, hogy a legutóbbi WikiLeaks szivárogtatások az orosz állam által támogatott hackerektől indultak, akik az amerikai választási politikát kívánják befolyásolni. Assange írása nem számol azzal a lehetőséggel, hogy egy kormány kihasználhatja, vagy akár össze is játszhat a szivárogtatások platformjával. (A WikiLeaks szóvivője tagadja, hogy történt volna olyan “hivatalos kijelentés, miszerint a WikiLeaks által közzétett bármely dokumentum állami szereplőtől származna.”, valahogy figyelmen kívül hagyva fent említett szervezetek múlt heti kijelentéseit.)

Assange azon gondolata ellen, miszerint kizárólag a korrupt összeesküvéseknek vannak titkaik, maga Hillary Clinton érvelt – ironikus módon mindezt egy, a WikiLeaks által múlt pénteken közölt kiszivárgott beszédéből tudjuk. A 2013-as beszédben Clinton felidézi, hogyan tett titkos ígéreteket Lincoln elnök a tehetetlen ellenzéki kongresszusi képviselőknek, amennyiben megszavazzák a 13. alkotmánymódosítást, amely véget vetett a rabszolgaságnak. “Ha mindenki odafigyel a kulisszák mögötti beszélgetésekre és egyezségekre, az finoman szólva okoz némi feszültséget az emberekben.” – mondta. “Szükség van egy publikus és egy privát álláspontra.”

Assange másik gondolata – “a titkolózás ára”, amit a szervezetek fizetnek azért, hogy megpróbálják elkerülni a kiszivárgást – igaznak tűnik. Minden szervezet, amely valaha megkísérelte titkosítani, kitörölni, elfojtani, karanténba zárni a belső kommunikációját, nyilván tisztában van a paranoia súlyos árával.

“Egy tekintélyelvű összeesküvés, amely nem képes hatékonyan gondolkodni, nem képes megvédeni magát az általa gerjesztett ellenzéktől… Ha az összeesküvésre mint szerves egészre tekintünk, egymással interaktív kapcsolatban lévő szerveket látunk. Egy testet látunk artériákkal és vénákkal, melynek a vérkeringését le lehet lassítani, amíg össze nem omlik, mert nem képes megérteni és szabályozni a környezetében munkáló erőket.”

Szolgáljon mindez figyelmeztetésül a Demokrata Párt, illetve minden egyéb, titkolózni kívánó szervezet számára. Ha a kiszivárogtatásokba nem is halnak bele, a kiszivárgástól való félelembe talán igen.

Megjelent: 2016. október 14.

Eredeti cikk



Kategóriák:Amerika, Politika, Vezetés

Címkék:, ,

%d blogger ezt kedveli: