Genf nem kér a határ menti ingázókból

Sébastien Dubas – Le Temps (Lausanne)

Akár francia, akár svájci állampolgárokról van szó, a határ menti ingázókat egyre több negatív diszkrimináció éri, amikor Genfben próbálnak munkát találni. Az ok: az irányelv, melynek értelmében a genfi lakcímmel rendelkező álláskeresőket kell előnyben részesíteni.

Julien mérnök. Francia állampolgár. 4 éve dolgozik Genfben, de a határ túlsó oldalán, Franciaországban él. Néhány hónapja felkereste őt egy svájci tanácsadó cég egy állásajánlattal. Először egy szóval nem említették, hogy az állás elnyeréséhez genfi lakcímre lenne szüksége. Csak több környi interjú után közölték vele világosan, hogy jobb lenne, ha elköltözne, mert a “határ menti ingázók negatív megítélése” miatt problémát jelenthet az ügyfelek szemében. “Úgy gondoltam, ez a hozzáállás nagyon diszkriminatív” – mondja a harmincas fiatalember, aki végül úgy döntött, nem él az egyébként ígéretes karrierlehetőséggel.

Hélène genfi. 20 éve költözött át Franciaországba, “amikor még erre bátorították az embereket”. Most pénzügyi területen szeretne elhelyezkedni. “Elemző vagyok” – igyekszik pontosítani. “Tehát nem olyan területen keresek munkát, ahol hozzáférhetnék olyan ügyféladatokhoz, amelyek jobb, ha nem mennek át a határon”. Tíz napja adta le az önéletrajzát egy genfi munkaközvetítő irodában, ahol kerek perec közölték vele, hogy francia lakcímmel nem fog egyhamar banki állást találni. “Sokként ért a dolog”- vallja be. “Úgy érzem magam, mintha valami szörnyű bűnt követtem volna el, pedig egész életemben Svájcban fizettem a járulékokat.”

Számos határ menti ingázó nem talál munkát Genfben csak azért, mert a határ másik oldalán él. A legtöbben inkább név nélkül nyilatkoznak. Egy hölgyet terapeutaként alkalmaztak volna határozatlan idejű szerződéssel, már ha a határ “jó” oldalán lakik. Vagy ott van az a buszvezető, akit a saint-julieni polgármester is említ a La Tribune de Genève napilap online kiadásában futó blogján: “Jelentkezett a Genfi Közlekedési Vállalathoz. Képzettsége és tapasztalata is megfelelő volt, de az interjúra be sem hívták. A társaságnál dolgozó ismerőseitől tudta meg, hogy kizárólag genfi lakcímmel rendelkező munkanélkülieket alkalmaznak.”

Kényes kérdés

A határ menti ingázók kérdése mindig is érzékeny pont volt Genfben, ahol naponta több, mint százezer, a szomszédos franciaországi községekben lakó személy lépi át a határt. A kérdés még kényesebbé vált azóta, amióta Mauro Poggiát nevezték ki a munkaügyi osztály élére.

Mindez 2013 végén történt. Egy évvel később a testület minden általuk támogatott szervezetre kiterjesztette a kanton lakosainak előnyben részesítéséről szóló irányelvet, ami addig csak a közhivatalokra vonatkozóan volt érvényben, 2011 óta. Mindez vonatkozik a városi közlekedési vállalatra (TPG), a közművekre (SIG), az egyetemi kórházakra (HUG), és az egészségügyi-szociális intézményekre (EMS): több, mint 250 intézmény köteles a betöltendő állásokat 10 nappal azelőtt meghirdetni a kantonális munkaközvetítő hivatalnál (OCE), hogy máshol is meghirdetné őket.

Ez még nem minden. Az állami szervezeteknek két azonos kompetenciájú jelölt esetén kötelességük az OCE jelöltjét előnyben részesíteniük. Ellenkező esetben magyarázattal kell szolgálniuk, valamint minden G típusú (a határ menti ingázók) munkavállalási engedélyre vonatkozó kérelmet alaposan meg kell indokolniuk.

Az OCE részéről az eredmény fantasztikus: 2015-ben 835 újonnan felvett közalkalmazott közül 579-et ők jelöltek. Hasonló az eredmény a testület által támogatott intézményeknél is: itt 2000-ből 1250 személy kapott állást OCE-n keresztül. “Bebizonyítottuk, hogy mi vagyunk a legnagyobb merítéssel rendelkező munkaközvetítő iroda a kantonban.” – örvendezett a 2014-ben az iroda élére kinevezett Charles Barbey.

Megváltozott légkör

Mauro Poggia ugyanakkor tisztában van vele, hogy nem dicsekedhet azzal, hogy a kantonban visszaszorította volna a munkanélküliséget. Szeptemberben ez 5,5 %-on állt az aktív népességre kivetítve. 2013 végén 5,6% volt. De az államtanácstag a “megváltozott légkörnek” is örül. “A kanton lakosainak előnyben részesítésének irányelve fokozatosan beépül a munkáltatók gondolkodásába. Mindezt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy egyre többen hirdetik meg nálunk az állásaikat a magánszektorból is.”

A “problémás esetekről”, melyek alatt az állami szervek által alkalmazott határ menti ingázókat érti, minden héten jelentést kap. A legemblematikusabb ezek közül a Clare Bois esete. Tavaly tavasszal a megváltozott képességű személyeket segítő alapítvány figyelmeztetésben részesült, amiért két franciaországi lakcímmel rendelkező jelöltet alkalmaztak annak ellenére, hogy az OCE legalább 15 genfi munkanélküli dossziéját továbbította nekik. Mauro Poggia botrányt kiáltott, követelte egyikük távozását, és a szervezet támogatásának megvonását is kilátásba helyezte.

Határ menti ingázók nélkül nincsenek egészségügyi-szociális intézmények

Bár a fenyegetést végül nem váltotta be, az ügy emléke megmaradt az emberekben. A Clair Bois elnöke a továbbiakban nem kíván nyilatkozni a “lezárt ügyről”. Ami az OCE-t illeti, szívesebben nyilatkozik a vadonatúj La Plaine negyedbéli egészségügyi intézményről, ahol 24 munkanélkülit tudtak elhelyezni (az eddig felvett 57-ből). “Mindezt úgy, hogy több, mint 2000-en jelentkeztek” – pontosít Charles Barbey.

Az egészségügyi-szociális intézmények genfi szövetségének elnöke, Anne-Laure Repond szerint az OCE-val való partneri kapcsolatuk “intelligens módon” működik. “A munkáltató továbbra is szabadon dönthet arról, hogy kit alkalmaz ” – magyarázza. “És ez nagyon jól van így, hiszen ha egy nap a határ menti ingázók nem jönnének dolgozni, akkor be is zárhatnánk az egészségügyi-szociális intézményeket.”

Hasonló választ kaptunk az egyetemi kórházból, ahol a 11 000 alkalmazott 41%-a él külföldön: az irányelv tiszteletben tartásán felül nem létezik semmilyen szabályzat, amely kimondaná, hogy nem alkalmazhatnak határ menti ingázókat. Utóbbiak egyébként 23%-át adják a tavaly felvett állománynak.

Diszkriminatív intézkedések?

Ez a hivatalos verzió. A színfalak mögött azért szó esik a határ menti ingázókkal szembeni ellenséges hangulatról, akiket, ha tehetik, inkább nem alkalmaznak. Mások pedig nem kertelnek, amikor a “legkényesebb kérdés” szóba kerül.

Egyes hangok “diszkriminációról”, mások állami beavatkozásról beszélnek. “Az, hogy felkérik az állami cégeket, hogy  először az OCE-n keresztül hirdessék meg az állásaikat, számomra jó dolognak tűnik.” – magyarázza Cyril Aellen. “Ami viszont nem tetszik, az az, hogy az irányelv mögé bújva ujjal mutogatnak az ingázókra, valamint arra használják, hogy nyomást gyakoroljanak vele a vállalatokra.”

A Nagytanács küldöttje szerint sajnálatos, hogy a vita a lakcímre éleződik ki. “Ha egy támogatott szervezet egy ingázót alkalmaz egy helyi munkanélküli helyett, mindenki felháborodik. Viszont ha ugyanez a szervezett egy frissen ideköltözött lakost alkalmaz, az senkit nem zavar, pedig valószínűleg ő is egy genfi munkanélküli elől veszi el a helyet.”

Hátrányban a Franciaországban élő svájciak

A legélesebb kritikák maguktól az érintettektől jönnek. Paulo Lupo, a Genf Határok Nélkül szövetség elnöke arra emlékeztet, hogy nem az európai uniós munkavállalók a direktíva egyetlen áldozatai. “Az a mintegy 20 000 svájci, akik a határ mentén, Franciaországban laknak szintén kizárva érezhetik magukat a genfi munkaerőpiacról, pusztán azért, mert a határ rossz oldalán van a lakhelyük. Hogy a genfieket ily módon cserbenhagyják, sokkal súlyosabb dolog, mintha egyszerűen arról lenne szó, hogy pl. lyoniak érkeznek a régióba munkát keresni.”

Antoine Vieillard, a franciaországi Saint-Julien község polgármestere abban nem látna semmi kivetnivalót, ha az irányelv pusztán azt mondaná ki, hogy a genfi munkanélküliek előbb értesüljenek a meghirdetett állásokról. “De valójában az történik, hogy a határ menti ingázókat nem is alkalmazzák többé, egy hátrányos megkülönböztetésnek vagyunk tanúi.”

Nyomás alatt a magánszektor

Antoine Vieillard különösen felháborítónak tartja az OCE és a TPG (Genfi Közlekedési Vállalat) tavaly februárban tett közös nyilatkozatát. “Megveregették egymás vállát, mert csaknem kizárólag helyi lakosokat toboroznak. Eljutottunk odáig, hogy inkább alkalmaznak egy, a munkakör követelményeinek nem megfelelő személyt, akit hónapokig tart betanítaniuk, mint egy tapasztalt ingázót, aki azonnal a rendelkezésükre állna. Az eredmény: a buszok sokszor el sem indulnak, mert nincs elég sofőr.”

A fent megfogalmazott kritikákat Mauro Poggia egy mozdulattal lesöpri, illetve emlékeztet arra, hogy az állam gondoskodik, gyakornoki programok formájában, a sofőrök és ápolók betanításáról. “Azelőtt ezeket az állásokat Franciaországban hirdettük meg. Én pedig úgy gondolom, hogy Genfben is megvannak a megfelelő emberek, és meg kell adni a segítséget, hogy elsajátíthassák a követelményeknek megfelelő képességeket.”

De Antoine Vieillard hajthatatlan. Különösen, mert szerinte az általa vázolt gyakorlat nem korlátozódik pusztán az állami szektorra. “A szolgáltató cégekre, pl. a repülőtérre is nagy nyomás nehezedik a hatóságok felől.”

A saint-julieni polgármester, aki a maga részéről már panaszt is tett és június 9-én a “kétoldalú egyezmények megszegése” témájában levelet írt a berni uniós nagykövetnek, nem az egyetlen, aki állítja, hogy a magánvállalatok is nyomás alatt vannak. Paulo Lupo szintén tud olyan esetekről, amelyek erre engednek következtetni.

Mauro Poggia azonban ezt a vádat is visszautasítja: “Az egyetlen nyomás a közvélemény nyomása”. Svájc jelenleg az “őshonosokat előnyben részesítő” politikát próbálja keresztülvinni anélkül, hogy Brüsszelt túlságosan magára haragítaná, ugyanakkor a magisztrátusnak egyelőre nincsen semmilyen jogalapja arra, hogy a kantonális irányelvet a magánszektorra erőltesse. Ez természetesen nem akadályozza meg abban, hogy gratuláljon azoknak a vállalatoknak, akik a genfi lakcímmel rendelkező álláskeresőket részesítik előnyben. “Remélem, hogy a jövőben még több ilyen önszabályozás lép életbe.” – foglalja össze.

Addig is, Hélène folytatja az álláskeresést Svájcban. Lehet, hogy megnyugtatja a tény, hogy az aktív határ menti ingázók száma soha nem volt még ilyen magas a kantonban. Ha kell, hát itt a bizonyíték, hogy a magánszektorban szükség van rájuk.

Megjelent: 2016. október 16.

Eredeti cikk



Kategóriák:Európa, Gazdaság, Közigazgatás, Politika

Címkék:, , ,

%d blogger ezt kedveli: