Ignobel-díj: A röhejes kutatások védelmében

Tim Harford – Financial Times (London)

Először is gratulálunk Oliver Hartnak és Berg Holstromnak, akiknek munkásságát hétfőn Közgazdasági Nobel-emlékdíjjal jutalmazták. Bár a közgazdasági díj nem számít teljes értékű Nobel-díjnak, az elmúlt években egy sor kiváló tudósnak – többek között Herbert Simonnek, John Nashnek, Daniel Kahnemannek és Elinor Ostromnak – ítélték oda, akik közül sokan nem is közgazdászok.

Ezúton azonban egy másik díjról szólnék: a közgazdasági Ignobel-díjról. Ignobel-díjat általában rettentően röhejes dolgokért adnak: odaítélték már a dinoszauruszok járását a csirkék lábára kötözött apró súlyokkal imitálni igyekvő kutatásért (biológia), a lábszag tanulmányozásáért (orvostudomány), vagy annak kiderítéséért, hogy a zuhanyfüggöny miért libben mindig befelé zuhanyozás közben (fizika).

Az Ignobel-díj egyik vonzereje, hogy az első pillantásra ostobaságnak tűnő kutatások eredményei valójában fontos információkkal szolgálnak a világról. David Dunning és Justin Krueger például pszichológiai Ignobel-díjat kaptak annak megállapításáért, hogy az inkompetens emberek a legritkább esetekben vannak tisztában önnön inkompetenciájukkal. A Dunning-Kruger hatás azóta tudományos hivatkozási ponttá vált. Dorian Raymer és Douglas Smith fizikai Ignobel-díjat kaptak azon felfedezésükért, miszerint a hajszálak természetüktől fogva összegubancolódnak, mely felfedezés kijelölheti a DNS szerkezetének megértését célzó kutatások irányát. A leghíresebb azonban Andre Geim esete: őt fizikai Ignobel-díjjal jutalmazták egy béka lebegtetéséért, közvetlenül utána pedig egy fizikai Nobel-díjat is bezsebelt a grafémák felfedezéséért.

Az efféle hóbortos törekvéseket a világ megismerésére igenis bátorítani kell. Nem csoda, hogy az Ignobel-díj hitvallása szerint először megnevettet, majd gondolkodásra késztet. 2001-ben az Ignobel-díj Bizottság pontosan ezt tette, amikor a közgazdasági díjat Joel Slemrod és Wojciech Kopczuk részére ítélte oda, annak bizonyításáért, hogy az emberek megpróbálják elhalasztani a saját halálukat annak érdekében, hogy elkerüljék az örökösödési adót. Mindez fontos dolgokra enged következtetni az ösztönzés erejét illetően, ráadásul ugyanezt a viselkedésmintát azóta más területeken is felfedezték.

Sajnos a legtöbb közgazdasági Ignobel-díj a harsány kacajon kívül nem sok mindent vált ki az emberekből. Eddig olyanok kapták meg, mint a Barings Bankot csődbe vivő Nick Leeson, az izlandi Kaupthing Bank, az AIG, a Lehman Brothers, és így tovább. Az első közgazdasági díjat Michael Milken, a junk bond (bóvlikötvény) egyik kiötlője kapta. A díj kihirdetésekor épp börtönben ült.

Rendben, ugyanakkor csak találni olyan közgazdasági témájú kutatómunkát, ami a felszínen nevetségesnek tűnik ugyan, mégis fontos gondolatokat ébreszt?  (Az egész közgazdaságtan ilyen, azt mondja? Nagyon vicces.)

Hol van például Dean Karlan és Chris Udry díja? Ez a két merész professzor a Yale Egyetemről azt kívánta megvizsgálni, hogy mennyire befolyásolja negatív irányba Ghána mezőgazdasági termelékenységét az a tény, hogy az országban a gazdáknak nincs lehetősége terménybiztosítást kötni. E célból létrehoztak egy biztosítótársaságot, biztosításokat kötöttek a helyi gazdákkal, potenciálisan fél millió dollárnyi adósságba verve magukat, már abban az esetben, ha Ghánában fél éven keresztül nem esne az eső. (A történet happy enddel ért véget: esett. Valamint: a terménybiztosítás igen hasznos dolog.)

Bernhard Borges, Dan Goldstein, Andreas Ortmann és Grerd Gigerenzer pszichológusok piacverő részvényportfóliót állítottak össze a következő módon: megállítottak embereket az utcán, mutattak nekik egy listát különböző cégek neveivel, és megkérték őket, hogy jelöljék meg azokat a cégeket, amelyekről már hallottak. Ez csak ér egy pénzügyi Ignobel-díjat, nem?

Egy másik pszichológus, Dan Ariely, 2008-ban már kapott egy megosztott orvostudományi Ignobel-díjat annak bizonyításáért, hogy a drága pénzen vásárolt placebók hatékonyabbak az olcsó placebóknál. Az Emir Kamenicával és Drazen Preleccel közösen végzett legfrissebb kutatása során, amit a rövidesen megjelenő Payoff (Megtérülés) c. könyvében részletez, Ariely pénzt fizetett embereknek azért, hogy Lego-robotokat építsenek. A kutatás célja: a modern munkahelyi viszonyok tanulmányozása. A Lego-robotokat építőik szeme láttára szedték szét darabokra, hogy megállapítsák, mindez demotiváló hatással van-e rájuk. (A válasz: igen.) Egy üzleti Ignobel igazán kijárna érte.

Richard Thaler közgazdasági Ignobel-díjat érdemelne az Anomalies (Rendellenességek) című, hosszú ideje futó rovatáért, amelyben közgazdászoknak tesz fel látszólag igen egyszerű, azonban közgazdász szemmel rendkívül nehezen megválaszolható kérdéseket. Például: Miért fizetnek a befektetési bankok még a recepciósuknak is magas fizetést? Miért fizetnek az emberek általában túl sokat az árveréseken? Miért kedvesek gyakran egymással az emberek? Ha az Ignobel Bizottság meg akarja ismételni az Andre Geim-trükköt, akkor sietnie kell: Thaler lehet, hogy azelőtt nyeri meg közgazdasági Nobelt, mielőtt az Ignobelt megkapná.

Személyes kedvenc jelöltem a közgazdasági Ignobelre azonban Thomas Thwaites. Pár évvel ezelőtt Thwaites egy viszonylag egyszerű feladatot tűzött ki maga elé: otthoni körülmények között megépíteni egy olyan olcsó kenyérpirító másolatát, amire egy háztartási gépeket árusító üzletben 4 fontért (kb. 1400 forint) lehet szert tenni. Mikrohullámú sütőben olvasztott vasat, burgonyahéjból próbált műanyagot előállítani, és általában véve rettenetes nagy káoszt okozott.  A kenyérpirító költsége végül kb. 400 000 forintnak megfelelő összegre rúgott, külsőleg egy katasztrofálisan elrontott születésnapi tortára emlékeztetett, és amikor bedugták a konnektorba, egyszerűen szétolvadt. (“Részleges siker” – mondta róla Thwaites.)

Thwaites kenyérpirító-kísérlete bármelyik tankönyvnél jobban illusztrálja az összekapcsolt globális gazdaság csodálatos mivoltát, egyben szédítő bonyolultságát. Egyértelmű esélyese a közgazdasági Ignobel-díjnak. Furcsamód viszont az Ignobel Bizottság ebben az évben a biológiai díjat ítélte oda neki, miután pár napig kecskének öltözve próbálta élni az életét. Röhej!

Megjelent: 2016. október 12.

Eredeti cikk



Kategóriák:Gazdaság, Innováció, Tudomány

Címkék:, ,

%d blogger ezt kedveli: